Élet-Stílus

Öt fontos dolog, amire rávilágít a szurikáta tragédiája

Semmi nem hozta annyira lázba a nemzetet az elmúlt hetekben, mint a Kecskeméti Vadaskert szurikátájának sajnálatos halálesete, legalábbis ezt az érzetet keltik a Facebookot elborító megosztások, a hírekre özönlő szenvedélyes kommentek, illetve a saját olvasottsági adataink is, amelyek azonnal az egekbe szaladtak, ha szurikátaügyben publikáltunk egy-egy új információt.

Az első nap lincshangulata után sorra kezdtek megjelenni a józanságra intő írások is, felhívva a figyelmet többek között arra, milyen mélyen gyökerezik a bosszúszomj, az agresszió, illetve testi fenyítést a gyereknevelés egyedüli hatékony eszközének tekintő szemlélet a magyar társadalomban, miután kommentelők tömegei nyúzták volna meg szerencsétlen gyereket, aki alighanem önkéntelenül véget vetett a vemhes szirti macska életének.

De nézzük a jelenség jó oldalát, a Zara felé megnyilvánuló elképesztő erejű empátiát, amelyet, ha már így előtört a kollektív tudattalanunkból, nem kellene engednünk visszahúzódni lelkünk kérges odvaiba, próbáljuk inkább olyan ügyek felé irányítani, ahol még biztosan rengeteg mindent megtehetünk azért, hogy a szurikáta mártírhalála ne legyen hiábavaló.

Egészségügy

„Szívmasszázzsal és légbefújással is megpróbáltam újraéleszteni, de hiába” – idézte fel mély fájdalommal a Borsnak Tokovics Tamás, a vadaskert igazgatója a megrázó pillanatokat. Egyértelmű tehát, hogy Zara a lehető leggyorsabban megkapta a szakszerű sürgősségi ellátást, nem ezen múlt, hogy sajnos nem sikerült megmenteni az életét. Sok bajba került honfitársunk azonban nem mondhatja el magáról ugyanezt.

Nemrégiben írtunk a fővárosi betegszállítás összeomlásáról, éppen ma pedig arról, az Országos Mentőszolgálat már a sofőrök átképzésével próbálja orvosolni az egyre súlyosbodó szakemberhiányt.

Sofőröket kényszerítene ápolói munkára a mentőszolgálat
A nyilvántartásokban így egy embert két rubrikában, a mentőautó-vezetők és a mentőápolók között is fel lehetne tüntetni.

Előfordul, hogy tíz perc telik el, mire egyáltalán felveszi a diszpécser a telefont, hogy bejelentsenek egy agyvérzést, a sürgősségi ellátás krízishelyzetben van, megesik, hogy fél nap várakozás után halálozik el a beteg az osztályon, és részben a intézmények gyalázatos állapota, a mininmumfeltételek hiánya miatt halnak meg ma többen kórházi fertőzésekben, mint autóbalesetben Magyarországon.

Az egészségügy persze egy óriási és rendkívül komplikált problémahalmaz, és bár a hatalom részéről nyilván akadnak jó szándékú kísérletek, az elmúlt nyolc évben nem feltétlenül látszódott a mindent átütő elszántság, hogy érdemben javítson a helyzeten. Széttárhatjuk ugyan a kezünket, hogy mit is tehetnénk mi magunk az ügy érdekében, de ha becsatornázzuk a bennünk szunnyadó energiát, és a  szurikátagyilkos gyermek elítéléséhez hasonló vehemenciával kezdjük mindannyian követelni a kormánytól, hogy helyezze mindenek fölé egészségügyet, a társadalmi nyomás előbb-utóbb ki fogja kényszeríteni a pozitív változást.

A lakhatáshoz való jog

A szerdán napvilágra került részletek szerint Zara halála előtt a gyerekek a nyitott tetejű kifutóba benyúlva, kezüket a levegőben mozgatva hajtották az állatokat. Körülbelül ezt élhetik át azok a családok is, amelyeket kilakoltatási moratórium lejártával talán éppen ezekben a napokban tesznek ki az utcára.

Egyre több vidéki családot tesznek utcára
A fővárosiak kálváriája jobban szem előtt van, több a tüntetés, nagyobb a figyelem.

Tavaly az egész országban 3636 kilakoltatást hajtottak végre, idén ennél sokkal többre is sor kerülhet, miközben Budapesten immár hosszú évek óta megszokott dolognak számít a borzasztó állapotban az utcán heverő, cipőnk mellett vegetáló embertársaink látványa. Zara tragédiája mellett vegyük észre őket is, mutassunk legalább akkora érdeklődést feléjük, mint az állatkert ketrecei előtt. Esetleg próbáljunk segíteni, de ha erre nincs is lehetőségünk, legalább ne dugjuk a fejünket a homokba azzal, hogy az ő nyomorúságuk nem a mi gondunk, hiszen a részvétlenül elfordított arcok legalább olyan romboló hatással vannak közösségünk morális állapotára, mint amennyire a vadaspark békéjét feldúlta egy vásott diák meggondolatlan cselekedete.

Emberek elleni erőszak

Néhány hír arról a hétfői napról, amikor a kis szurikáta egy aortarepedés következtében kilehelte a lelkét. A fenti hírek közül még csak megközelítőleg sem váltott ki egyik sem hasonló érdeklődést vagy felháborodást, ami annyiban persze érthető, hogy csak egy átlagos nap átlagos belföldi bűnügyeiről volt szó, és természetesen nem is akarjuk senkin számon kérni, hogy nem veszi magára az országban történt horrortörténetetek lelki terheit. Érdemes azonban szem előtt tartani, hogy nap mint nap mint történnek körülöttünk akár még a kecskemétinél is szörnyűbb tragédiák, felfoghatatlan emberi rémtettek, és még az is megeshet, hogy mi magunk is érzékelünk olyan jeleket a környezetünkben, amik erőszakos eseményeket vetítenek előre. Vegyük komolyan ezeket, és tegyünk meg minden szükséges óvintézkedést az emberi élet védelmében.

Hétköznapi állatkínzás

Paradox emberi vonás, hogy hajlamosak vagyunk jobban sajnálni az áldozattá váló állatokat áldozattá váló embertársainknál, ugyanakkor ebben sem vagyunk túl következetesnek. A minősített, hírekbe bekerülő állatkínzásokról értesülve ugyan minden jó érzésű embernek összeszorul a szíve, a tányérunkra kerülő feldolgozott tetem korábbi életkörülményeivel azonban már nem igazán foglalkozunk, sokan pedig egy csapásra pragmatikus gyilkológéppé változnak, ha az életterükben feltűnik egy nem kívánatos állat. Ismerünk olyan több mint hetvenezres Facebook-csoportot, amelyben a vidéki élet ügyes-bajos dolgainak megvitatása közben rendre előkerülnek a szurikátáknál kevésbé közkedvelt állatok elpusztításának változatos fortélyai: a portánkon fészket vert darazsakat tanácsos azonnal halálra égetni, a vakondlyukba hypót önteni, a kertünk környékén kóborló rókát húsgombócba rejtett szöggel móresre tanítani, a gyümölcsfa tetején mérgezett cinkegolyóval óvni a termést, nem beszélve arról, milyen gyötrelmes haláltusa várhat a házunkba bejutó rágcsálókra egy igazán hatékony ragasztócsapda jóvoltából.

A kényelmünk, javaink megóvása a vadállatoktól nyilván egyfajta szükségszerűség, de legalább próbáljunk arra törekedni, hogy eközben ne okozzunk nekik több szenvedést a feltétlenül szükségesnél.

Indulatkezelés

„Ugyanaz a mechanizmus, mint annyi minden másban, a gyerek itt egy projekciós felületté válik, és egy csomó indulat rávetül, ami valójában teljesen másnak szól” – mondta a 24-hu-nak Bogár Judit klinikai szakpszichológus arról, miért zúdulhatott ekkora népharag az ötödikes fiú fejére. Ha tehát esetleg ön is határozott késztetést érzett Zara halálhírére, hogy fizikailag is bántalmazza a kétségtelenül nagyot hibázó fiút, érdemes önvizsgálatot tartani, milyen feloldatlan feszültségeket hordoz magában, utánaolvasni, hogyan lehetne megszabadulni ezektől, ha pedig ön vagy környezete úgy látja, hogy ennél komolyabb problémai is vannak az indulatkezeléssel, ajánlott szakember segítségét kérni.

Erre egyébként az ötödikes fiúnak is szüksége lehet Bogár Judit szerint, hiszen a fennáll a veszélye, hogy nagyon ki fog készülni tettének következményeitől. „Nyilván elsősorban a szülők és a tanárok dolga, hogy védjék a gyereket, és az iskolában is valamiféle ernyőt tartsanak fölé. Egy nagy közös megbeszélés is sokat segíthet, hogy a helyére kerüljön ez a történet” – mondta a pszichológus.

Kép: MTI / Ujvári Sándor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik