Belföld

Szörnyű családi tragédia – rágyújtotta a házat az alvó családra, mert ki akarta rakni a tulajdonos

Egy harminchat éves férfi szívességi lakáshasználóként lakott egy Borsod megyei településen a sértett férfi házában, aki egyedül nevelte három kiskorú gyermekét. A vádlott italozó életmódja miatt gyakoriak voltak a konfliktusok, ezért a tulajdonos többször is rendreutasított, mert a gyerekek nem tudtak aludni tőle. Ilyenkor többször közölte is vele, hogy költözzön el.

A vádlott több alkalommal megfenyegette szállásadóját, hogy rájuk gyújtja a házat, ha kirakja. A vádlott 2017 júniusában egy lapáton lévő szemetet meg is gyújtott és azt a tulajdonos szobájának bejáratához tette, de ekkor a tüzet még sikerült eloltani.

Egy hónappal később, egy újabb veszekedés után, a vádlott megvárta, míg a sértett és gyermekei aludni tértek, majd az éjszakai órákban a saját szobájában meggyújtott egy pólót, amit a földre dobott. A szőnyeg azonnal lángolni kezdett, és mivel a szobákon nem voltak ajtók, így a tűz gyorsan terjedt a házban. A vádlott tudva arról, hogy a sértett és három kiskorú gyermeke a szobában alszik, az épületet elhagyta és elindult a szomszéd faluba. Pár utcával lejjebb még hallotta a segélykiáltásokat, de semmit nem tett.

A házban lévő füstre a harminchárom éves családfő felébredt, a nagyobb gyerekeket felébresztette és kiterelte őket a házból, majd visszarohant, hogy másfél éves kislányát is kimenekítse. Kijönni azonban már nem tudtak, mert a tűz miatt felrobbant a konyhában lévő gázpalack. Az édesapa és kislány a robbanásban életét vesztette.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség a vádlottal szemben aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember, valamint részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat. Az előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik