Belföld

Sofőröket kényszerítene ápolói munkára a mentőszolgálat

A mentőgépkocsi-vezetők átképzésével orvosolná az egyre súlyosbodó szakemberhiányt az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) – tudta meg a 24.hu. A sofőrként dolgozó mentősökre – akik most sem csak az autót vezetik, hanem a mentés kisegítő feladatait is ellátják – komoly nyomást helyeznek, hogy saját költségükre végezzék el az ápolói képzést és módosítsák munkaszerződésüket.

A történet egy jóhiszeműnek tűnő ígérettel indult: az OMSZ több mentőgépkocsi-vezetőjének azt mondták, hogy ha önköltséges formában megszerzik az ápoló-szakápoló OKJ-s papírt, automatikusan átsorolják őket az alacsonyabb, D fizetési kategóriából a magasabb, E kategóriába, de megtarthatják korábbi munkakörüket. Az OMSZ jogi osztálya valamiért figyelmen kívül hagyta, hogy ilyen átsorolásra a jogszabályok nem adnak lehetőséget, így kiderült, hogy az érintettek csak akkor kaphatnak magasabb fizetést, ha saját kezdeményezésükre megváltoztatják munkaszerződésüket. A mentőszolgálat ezzel lehetetlen helyzetbe hozta az OMSZ-en belül „gépészeknek” hívott szakembereket: hiába a plusz OKJ-s végzettség, ha a mentősök nem hajlandók belemenni, hogy gépkocsivezető helyett mentőtechnikusként legyenek alkalmazásban, maradnak az alacsonyabb fizetési kategóriában.

A mentőtechnikusi szerződésben viszont kikötnék, hogy a mentődolgozó havonta legalább egy alkalommal, egy 12 órás műszakban ápolói feladatokat lát el.

Fontos kitétel a legalább szó, sok mentős ugyanis attól tart, hogy a munkát egyre inkább ellehetetlenítő szakemberhiány miatt a gyakorlott sofőröket gyakran fogják olyan munkára kényszeríteni – a megváltoztatott munkaszerződéssel teljesen legálisan –, amiben nincsen megfelelő tapasztalatuk és motivációjuk.

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségéhez a következő sorokkal fordult egy elkeseredett életmentő:

Sokan vagyunk, akik nem akarnak ápolóként dolgozni, de gépkocsivezetőként legjobb tudásunk szerint kivesszük a részünket az ellátásból. Én személy szerint 30 éve vezetek, balesetet nem okoztam, ezt szeretem és tudom is csinálni. Most kényszeríteni akarnak olyan dologra, amiben nem vagyok jó. Mert amennyiben nem teszek eleget a feltételeknek, visszasorolnak “D” kategóriába. Ez az életpályamodell? Becsapva érzem magam, mert az ápoló bajtársaknak nem kell hivatásos jogosítvánnyal, PÁV 1-gyel és hivatásos vezetési gyakorlattal rendelkezniük ahhoz, hogy megtarthassák fizetési kategóriájukat.

Kusper Zsolt, a szövetség elnöke szerint a 12 órás mentőápolói feladatra vonatkozó kitétel teljesen felesleges, ha valóban csak az a cél, hogy a képzettebb gépkocsivezetők magasabb fizetési kategóriába kerüljenek. A mentőtechnikusok fizetését rögzítő jogszabályban csak a mentőápolói végzettség megléte a kitétel, a 12 órás ápolói munka már az OMSZ kikötése, ennek hátterében pedig a munkaerőhiány palástolása állhat. Ha a gépészek belemennek az új státuszba,

a hivatalos statisztikákban gépkocsivezetőként és mentőápolóként is feltüntethetők lesznek, így az adatokban úgy mutatkozhat javulás, hogy az OMSZ mentést végző állománya valójában egyetlen fővel sem bővült.

Kusper Zsolt, a MOMSZ elnöke beszédet mond a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ), valamint a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezetének mentő tagszervezete által rendezett tiltakozáson Budapesten, az Országos Mentőszolgálat Markó utcai székháza előtt 2017. május 31-én
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A szövetség elnöke nem tagadja, hogy az OKJ-s tanfolyammal szerezhető plusz tudás hasznos lehet, hiszen egy gépkocsivezető nem csak az autóért és a közlekedésért felel, az ellátás kisegítő feladataiból is kiveszi a részét, ehhez pedig mélyebb hátteret adhat az ápolói képzettség.

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége egyeztetést kezdeményezett az Országos Mentőszolgálattal, hogy a mentő-technikus munkakörben történő foglalkoztatás feltételei kizárólag a jogszabályban előírt személyi feltételhez igazodjanak, tehát csak a plusz képesítést kelljen megszerezni, de az ápolói munkát ne tudják kötelezővé tenni az alapvetően gépkocsivezetéssel foglalkozó életmentőknek.

Kérdéseinket elküldük az Országos Mentőszolgálathoz, Győrfi Pál kommunikációs és PR vezetőtől azt a választ kaptunk, hogy az OMSZ működésének valamennyi személyi és tárgyi feltétele biztosított, az elmúlt években megkezdődött fejlesztések tovább folytatódnak. Hozzátette:

Legutóbbi írását, mely a Mentők Napja, a magyarországi szervezett életmentés elindulásának  131. évfordulója, és az Országos Mentőszolgálat 70. születésnapja alkalmából íródott, az ünnepünkhöz méltatlannak, elfogultnak, az elmúlt napokban érkezett megkereséseit pedig tendenciózusnak és destruktív szándékúnak tartjuk, ezért ezen túlmenően nem kívánunk közreműködni a mentők társadalmi megítélését alaptalanul, negatívan befolyásoló, a mentők iránti bizalmat potenciálisan gyengíteni képes cikkeinek elkészítésében.

Reagált az OMSZ

Cikkünk megjelenése után az OMSZ változtatott álláspontján, és mégis csak reagált az írásban foglaltakra. Közleményük szerint nem kényszerítik a sofőreiket ápolói munkára, a sofőrök saját érdeke az ápolói munka elvégzése. Egyebekben megerősítik a cikkünk állításait, hiszen azt írják: „Az 5.4 vagy 5.5 mentőápolói végzettséggel is rendelkező mentőgépkocsi-vezetők saját érdeke, hogy szolgálati idejük egy részében mentőápolói munkakörben dolgozzanak, hiszen a jogszabályok alapján kizárólag ebben az esetben kaphatnak magasabb (D helyett E fizetési kategória) illetményt.”

Frissítünk!

Anélkül is meg fogják kapni a magasabb fizetést a magukat önköltséggel továbbképző mentősofőrök, hogy havonta 12 órás ápolói ügyeletre kényszerülnének. Erről az Országos Mentőszolgálat és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége állapodott meg a Zoom.hu értesülése szerint. A többletmunka önkéntes alapú lesz. A felek a problémát bemutató fenti cikkünk megjelenését követően majd egy héttel állapodtak meg.

Kiemelt kép:Varga György/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik