Élet-Stílus

Az ítélet: halál?

Vajon a vallások engedélyezik a halálbüntetést? Elképzelhető, hogy bizonyos esetekben kivégezhető valaki? Megváltoztak a régen hozott vallási törvények a halálbüntetéssel kapcsolatban, vagy van ahol a mai napig ugyanazok a szabályok élnek? Van olyan bűn, amiért halállal kell fizetni, vagy mindenkinek meg kell adni az esélyt, hogy jó útra térhessen?

Korábban a témában:

Ezen a héten az Indiában egy nemi erőszaknak indult, végül egy diáklány halálával végződött bűncselekmény elkövetőinek halálra ítélésével kapcsolatban merült fel a világvallások képviselői felé intézett kérdésünk.

A konkrét kérdésünk így hangzott:

Van olyan eset az ön vallása szerint, amikor indokolt lehet a halálbüntetés?

(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)

 

Farkas Pál

Buddhista tanító

A kérdés igen határozottan egyetlen szóval megválaszolható: nincs.

A válaszhoz a karma törvényének a Buddha tanítása szerinti értelmezését kell ismerni, mely szerint a karma, ami nem más, mint szándékos tett, feltétlenül meghozza gyümölcsét, és az eredmény éppen olyan minőségű lesz, mint a tett. Ki mint vet, úgy arat – fogalmazza meg ugyanezt a magyar közmondás. Tehát aki öl vagy másokat ölésre buzdít, nem kerülheti ki a következményeket, bár lehetséges, hogy a tett és az eredmény között hosszabb időtáv feszül.

A szerzetesek fegyelmi szabályzata nagyon pontosan írja le az emberi élet elvételének kritériumait: A gyilkosság tárgya egy emberi lény, beleértve a magzatot is, közvetlenül a fogantatástól egészen a halál pillanatáig. Ennek az emberi lénynek tudatosan, szándékosan és tervszerűen akarni a halálát, tisztán észlelve, hogy a személy egy emberi lény. Elpusztítására célszerű erőfeszítést tenni, melynek eredménye halál.

A Középhosszú beszédek gyűjteményének 61. szútrájában a Buddha bármilyen rossztett tiltását mindenki számára közérthetően így fogalmazta meg: akár testi, akár szóbeli, akár tudati tettet hajtunk végre, mindig mérlegeljük, „vezet-e az a cselekedet, melyet meg kívánok tenni, saját nyomorúságomra, vagy mások nyomorúságára, vagy valamennyiünk nyomorúságára, fájdalmas következményekkel, fájdalmas eredményekkel járó kedvezőtlen cselekedet-e az?” Ha igen, a jövőben nem szabad megtennünk, a jelenben nem szabad folytatnunk, ha pedig megtettük, meg kell bánnunk, és megfogadnunk, hogy tartózkodunk tőle a továbbiakban.

A világi buddhistákra érvényes öt fogadalom az élet megóvásának intelmével kezdődik: megfogadom, hogy tartózkodom élőlények pusztításától. Ez pedig az élet igenlése!

Isten tudja?

Hetente jelentkező sorozatunkban az öt világvallás képviselőinek dobunk fel kérdéseket egy-egy aktuális hír kapcsán. Kíváncsiak vagyunk rá, hogyan látják a világot a 21. század elején a több ezer éves eszmerendszerek. Tudnak-e valami hasznosat, érdekeset, újat mondani nekünk?

Eddig megjelent írásainkban esett már szó hajléktalanságról, állatvédelemről, sorsról, karmáról, eutanáziáról, szent szövegekről, ítélekezésről, emberiség előtti időkről, háborúról.

A korábbi cikkeket itt találja meg: Isten tudja?

A sorozat cikkei péntek délutánonként jelennek meg itt, a hir24.hu-n.

Oláh Miklós

Görög katolikus lelkész

A Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK) az egyház hivatalos álláspontjának és tanításának foglalata a következőket mondja erről:

„A közjó védelme követelményének megfelel az állam erőfeszítése annak érdekében, hogy az emberi jogokat és a polgári együttélés alapvető szabályait sértő magatartásformák terjedését megfékezze. A törvényes közhatalomnak joga és kötelessége a vétség súlyosságával arányos büntetés kiszabása. A büntetésnek elsősorban a bűn által okozott rendzavarás helyreállítása a célja. Amikor a büntetést a vétkes önként elfogadja, a büntetés engesztelő értelmet is nyer. A büntetés azonfelül, hogy védi a közrendet és óvja a személyek biztonságát, gyógyító célzatú is: amennyire lehetséges, hozzá kell járulnia a vétkes megjavulásához.

Az Egyház hagyományos tanítása — a tettes kilétének és felelősségének teljes bizonyítását föltételezve – nem zárja ki a halálbüntetéshez folyamodást olyan esetekben, amikor ez az egyetlen járható út az emberek életének hatékony megvédésére a jogtalan támadóval szemben.

Ha pedig a vérontás nélküli eszközök elegendők a támadó elleni védekezésre és a személyek biztonságának megőrzésére, a hatalom ezekre az eszközökre korlátozódjék, mert ezek jobban megfelelnek a közjó konkrét javainak és inkább összhangban állnak az emberi személy méltóságával.

Napjainkban ugyanis, mivel az állam olyan lehetőségekkel rendelkezik, melyekkel hatékonyan tudja büntetni a bűntényt, ártalmatlanná téve elkövetőjét, anélkül, hogy véglegesen megfosztaná a jobbulás lehetőségétől, a tettes kivégzésének szükséges volta, immár nagyon ritka, ha egyáltalán előfordul”.

Ezt hirdeti II. János Pál pápa is az „Evangelium Vitae” c. enciklikájában. (56. p.)

 

Radnóti Zoltán

Rabbi

Hogy a témát megfelelő módon tudjuk tárgyalni, tudnunk kell, hogy a zsidóság alapvető törvénykönyvének a Tórának két szintje van: az Írott Tan (Mózes 5 könyve) és a Szóbeli Tan (pl. Talmud).

Tény, hogy a Tórában a halálbüntetés kiszabásának lehetősége több helyen és több módon is előfordul – ám csak a Talmud részletezi ennek milyenségét és hogyanságát. Olyannyira, hogy a szóbeli hagyomány megértése nélkül lehetetlen megérteni magukat a tórai törvényeket is.

A bűn és a büntetés definíciója Mózestől indulva a középkori kodifikátorokig lényeges változásokon ment keresztül.
A Tórában szereplő halálos vétkek nagy részének ma már nincs is relevanciája. Ilyen például a halott idézés és jóslás; vérfertőzés és fajtalankodás; házasságtörés; szülők bántalmazása; Istenkáromlás; bálványimádás; gyermekáldozás; hamis prófétálás; prostitúció; szombati munka stb.

A kommentárirodalom egyik érdekes újítása, hogy a rabbik adtak egy másodlagos értelmet is a „halálos ítéletnek”, illetve a „kiirtás” büntetésnek: Istenre bízzák a büntetést és a végrehajtását. Azaz ezeket kivonták a világi bíróság köréből, mondván, hogy az pl. Örökkévaló küld majd a vétkesre valamilyen betegséget.

Ez a rabbinikus interpretáció közvetve már arra utal, hogy a bölcsek halálbüntetés tényleges megszüntetésére törekedtek, ám a Tórát nem írhatták felül, de párhuzamosan a Talmud bölcsei különböző jogi szabályzásokkal (pl. tanúk kikérdezésének bonyolultsága) szinte lehetetlenné tették, hogy bárkit is halálra lehessen ítélni. A rabbik fokozatosan hátrálnak ki a halálos ítéletek és annak felelőssége alól, hogy ne adj’ Isten, egy ártatlant ítéljenek el. Maga a Talmud is mondja, hogy ha egy bíróság (amely egyébként 23 tagú volt), hét esztendő alatt hozott egy halálos ítéletet, akkor véreskezű bíróságnak nevezték őket.

Láthatjuk, hogy a vallásjog – a Tórai alapokról kiindulva – odáig jutott, hogy határozottan a halálbüntetés ellen lép fel, hiszen a tórai büntetések célja nem más, mint elijeszteni a vétkeseket a bűnismétléstől, és ez által megakadályozni a további vétkek elkövetését.

Végül megjegyezném, hogy a modernkori Izrael állam jogrendszerében továbbra is megtalálható a halálbüntetés lehetősége, de mindeddig csak egyszer, – 1962-ben – Adolf Eichmann esetében alkalmazták.

 

Sulok Zoltán Szabolcs

Muszlim hitoktató

A Saria (iszlám vallásjog) fő célja a következő dolgok védelme: 1. élet, 2. értelem, 3. vallás, 4. vagyon és 5. leszármazás. E védelem minden emberre kiterjed, származásától vagy vallásától függetlenül, s minden embernek egyéni és kollektív kötelessége e dolgok tiszteletben tartása, védelme, helyreállítása és/vagy kiegyenlítése.

Ennek alapján az iszlám vallásjog kiemelten foglalkozik azokkal az esetekkel, amikor valaki gondatlanságból vagy szándékosan sérelmet okoz embertársainak vagy romlást okoz a földön az öt említett dolog valamelyikében. Ha az elkövetett sérelem szándékos, visszafordíthatatlan, nem állítható helyre, akkor következik a kiegyenlítés törvénye, ami minősített bűntettek (pl. gyilkosság, nemi erőszak, útonállás) esetén halálbüntetés kiszabása is lehet. Erről azt mondja Isten a Koránban: „S a kiegyenlítés törvényében élet van számotokra, ó értelemmel bírók, hátha istenfélők lesztek.” (2:179) A kiegyenlítésben a megtorlás mellett elrettentés is van, ami a társadalom becsületes és az emberi együttélés szabályait tiszteletben tartó többsége számára biztonságot és védelmet jelent.

Ugyanakkor az iszlámban tilos az önbíráskodás. Minden büntetést csak bíróság szabhat ki, a megfelelő bizonyítási eljárás lefolytatása után, ahol az irányelv az igazság kiderítése, hiszen Allah azt mondja: „Allah nem akarja, hogy bármelyik teremtményével is igazságtalanság történjék.” (Korán 3:108) Ezért, ha a bírósági eljárás során bármiféle kétség merül fel a vádlott bűnösségét illetően, nem lehet ítéletet hozni vagy a korábban meghozott ítéletet nem szabad végrehajtani, hiszen egy ártatlan ember megbüntetése szintén visszafordíthatatlan következményekkel járhat.

 

Tornóczky Gusztáv József

Hindu/vaisnava (Krisna-hívő) oktató

A hinduizmus vallása a védikus szentírásokon alapul, ezen írások egy része az emberi társadalom életével kapcsolatos elveket – beleértve a mai kor szerint értendő polgári pereket és büntetőjogi eljárásokat – tárgyalja. Ezen írások közül a legfontosabb a Manu-szamhitá. A mű nagy része az emberek egymással való helyes viszonyulásával foglalkozik, kisebb része a konfliktuskezeléssel és büntetésekkel. A halálbüntetés ítélete megengedett volt a társadalom azon tagjaival szemben, akik agresszornak számítanak. Agresszornak számított, ha valaki halálos fegyverrel támadott embertársára, felgyújtotta a másik házát, más feleségével becstelen volt és még több más eset. Az Indiában aktuálisan történt erőszakos cselekmény és annak női áldozatával történtek, aki belehalt sérüléseibe, egyértelműen halálbüntetést vont maga után.

A társadalmi igazságszolgáltatásra / bíráskodásra vonatkozó szentírások tehát bizonyos esetekben előírják a halálbüntetést a társadalom rendjének fenntartása és a békés polgárok védelme érdekében. A hindu lelkiséget hangsúlyozó írások ugyanakkor türelemre, kegyelemre és megbocsátásra ösztönözik a hívőt, ezért a társadalmi gyakorlattól eltérően a bűnösöket is igyekeznek ezek az írások a “jó útra” téríteni az Istennel és embertársainkkal való kiengesztelődés és jámbor cselekedetek végzésére ösztönzés által. Erre egy példa a Srímad Bhágavatam 1. énekében található, ahol egy gyermekgyilkos életét kímélik meg méltányossági alapon, mert a megölt gyermekek vallásos édesanyja kéri a bírákat, hogy ne öljék meg gyermekei gyilkosát, mert nem akarja, hogy úgy szenvedjen a bűnös édesanyja, ahogy ő most gyermekei elvesztését gyászolva. Mindez Krisna jelenlétében történt, aki jóváhagyta a halálos ítélet enyhítését – így az elkövető más büntetést kapott.

A kiegyensúlyozottság jegyében…

Heti rendszerességgel jelentkező sorozatunkban aktuális kérdésünket mind az öt világvallás egy-egy képviselőjének feltesszük. A kérdéseink alapja mindig egy aktuális hír. Több felekezetet is szeretnénk bevonni, így előfordul, hogy egyik héten a keresztény vallást a római, vagy a görög katolikus, következő héten a református, vagy evangélikus egyház képviseli, ahogy az is megtörténik, hogy a buddhistáknál a théraváda-, a mahájána-, a vadzsrajána-, vagy épp a zen-buddhizmust képviselő tanítók váltják egymást. A válaszadók nevére kattintva elolvashatják a tanítók rövid életrajzát is.

Címkék: vallásisten tudja

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Budapest, 2008. október 26.
Elhunyt Buss Gyula a Thália Színház tagja. A kép 1955. július 14-én készült a Princ, a katona című film forgatásán, jobbra Ernyei Béla.
MTI Fotó: Keleti Éva
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.