Nagyvilág

A “halálbüntetéssel flörtölő” Orbán miatt akár élesedhet is az EU atombombája

Brüsszeli megítélés szerint egyértelműen túl messzire ment a magyar miniszterelnök, akit a külföldi sajtó sem kímél. Az EU legutolsó eszközkéntvetné be a hetedik cikkelyt.

Az Európai Bizottság elnöke írásban fordult a miniszterelnökhöz, akitől azt kérte, azonnal vonja vissza a halálbüntetés esetleges visszaállításáról szóló felvetését, vagy különben harcra számíthat – írja a Reuters. Jean-Claude Juncker elmlékeztetett rá, hogy az EU alapjogi chartája tiltja a halálbüntetést. Szerinte Orbán Viktornak azonnal világossá kell tennie, hogy nem áll szándékában ezt megsérteni. Ha mégis ilyesmit tenne, abból harc lesz.

Egyértelmű dolgokról nincs vita

A horvát elnökkel tartott brüsszeli sajtótájékoztatón az Európai Bizottság elnöke egy újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy több okból is erőteljesen ellenzi a halálbüntetést. Natasha Bertaud, a bizottság egyik szóvivője emlékeztetett, hogy Frans Timmermans, a bizottság első alelnöke szerdán közölte, a halálbüntetés ellentétes az Európai Unió alapértékeivel. Arra a kérdésre, ez azt jelenti-e, hogy a bizottság életbe lépteti az uniós szerződés 7. cikkében leírt eljárást, amely akár Magyarország kizárásával is járhat az uniós döntéshozatalból, ha Budapest visszaállítja a halálbüntetést, Bertaud azt mondta, hogy Brüsszel nem óhajt hipotetikus forgatókönyvek alapján spekulációkba bonyolódni.

A szóvivő emlékeztetett, hogy a bizottság tavaly elfogadott egy keretrendszert a 28 uniós tagállamban a jogállamiságot fenyegető rendszer szintű veszélyek kezelésére, ez pedig lehetőséget teremt a bizottságnak, hogy párbeszédet kezdeményezzen az érintett tagállammal a helyzet súlyosbodásának megakadályozása érdekében. “Természetesen, ha ebben a keretben nem sikerül megoldást találni, legutolsó eszközként továbbra is rendelkezésre áll a hetedik cikk a válságok megoldása és az európai unió értékeinek betartatása érdekében” – mondta Natasha Bertaud.

A külföldi sajtóban is téma a halálbüntetés körüli vita

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap online kiadása szerint a “szélsőjobboldali” Jobbik a kormányzópárt “legerősebb kihívójává fejlődött”, ezért ütött meg Orbán Viktor miniszterelnök “keményen rendpárti hangot üt meg” és “követeli” a halálbüntetés visszaállítását. A FAZ szerzője úgy véli, a belpolitikai fejleményeinek tükrében kell vizsgálni azt, hogy az ellenzék bal- és jobboldaláról egyaránt megfogalmazódik az az állítás, miszerint Orbán témákat “vesz kölcsön” a szélsőjobboldaltól.

Ausztriában több lap is foglalkozott Orbán Viktor kijelentésével, hogy napirenden kell tartani a halálbüntetés kérdését. A konzervatív Die Presse Orbán az alapértékeket vonja kétségbe címmel közölte írását. A szerző szerint nem ez az első alkalom, hogy Magyarország kormányfője olyan fenyegetésekkel provokálja európai partnereit, amelyek egyértelmű megsértését jelentenék az uniós jognak. Úgy véli, belpolitikai okai vannak Orbán kijelentésének, és a tapolcai választási vereséget említi. A cikk szerint nem kérdés, hogy Magyarország fokozatosan elszigetelődik, és példának az Egyesült Államok által korrupciógyanú miatt elrendelt beutazási tilalmat hozza fel.

Már régen ki kellett volna zárni Orbánt

A Die Presse Az Európai Néppártnak ki kellene zárnia Orbán Viktort címmel kommentárt is közöl. A szerző abszurditásnak nevezte, hogy Orbán a halálbüntetéssel kokettál” s felteszi a kérdést: szabad-e rendszeresen, következmények nélkül megkérdőjeleznie az európai közösség értékeit? Wolfgang Böhm szerint az Európai Néppárt, amelynek a Fidesz is tagja, homokba dugja a fejét, pedig a pártszabály szerint a magyar kormányfő már jó ideje nem illeszkedik a keresztény-szociális értékrendbe. Úgy véli, sem Orbánnak a halálbüntetésről, sem az illiberális demokráciáról tett kijelentése, sem a külföldi vállalkozók diszkriminálása nem fér bele a párt értékrendjébe. A szerző szerint a néppártnak nem a frakció nagysága, hanem a szavahihetőség miatt kellene aggódnia.

Orbán szakítópróba elé állítja Európa kereszténydemokratáit a Kurier című osztrák lap írása szerint. A szerző úgy véli, az már megszokott, hogy a magyar kormányfő mindig az EPP jobbszélén áll. Az újságnak egy név nélkül nyilatkozó kereszténydemokrata politikus rámutatot, hogy ez most új dimenzió, már az unió alapértékeiről van szó. A szerző szerint tisztán belpolitikai motivációból cselekedett Orbán, hogy kiszorítsa a szélsőjobboldali Jobbikot és hozzáteszi: a magyar ellenzék pedig éppen azt vetette a miniszterelnök szemére, hogy kijelentésével a Jobbiknak tett gesztust.

Klasszikus populista

A Der Standard osztrák liberális napilap magyarországi tudósítója, Gregor Mayer szerint Orbán Viktor flörtöl a halálbüntetéssel. Úgy véli, a halálbüntetés témája folyamatosan kíséri Orbánt azóta, hogy a kilencvenes évek végétől a jobboldali populizmus felé fordult. Mayer szakértőkre hivatkozva azt írja, a halálbüntetés elrettentő hatása csupán mítosz és hozzáteszi: Magyarországon évek óta nem nő a bűnözés. A szerző szerint Orbán Viktor klasszikus populizmust “játszik”, a legutóbbi csekély politikai sikere miatt a halálbüntetés visszaállítása mindig biztos téma a korrupciós botrányok és az elvesztett időközi választások ellenében.

A kormány által a bevándorlásról kezdeményezett nemzeti konzultáció kapcsán a Financial Times brit politikai, gazdasági napilap európai kiadása arról ír, hogy a liberális EP-képviselők a héten kemény bírálatot fogalmaztak meg „Orbán Viktor egyre inkább bevándorló ellenes retorikája” miatt. A lap tudósítója elemzőkre hivatkozva azt írja, a kérdőív nem felel meg az objektivitás követelményének, valódi felmérés helyett inkább manipulálhatja a közvéleményt. Scott Blinder, a Massachusetts-i Egyetem politológiatanára “rendkívül kiegyensúlyozatlannak” nevezi a kérdéssort. A tudósító is a Jobbik erősödésével magyarázza, hogy miniszterelnök egyre gyakrabban beszél a bevándorlók jelentette fenyegetésről. Magyarországon ugyan valóban megugrott a menedékkérők száma, több mint 20 ezer koszovói lépte át a szerb-magyar határt, de többségük Ausztriába és Németországba utazott tovább.

Kiemelt kép: Kenzo Tribouillard / AFP

Címkék: halálbüntetés

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.