Az ernyőkön és a kalapokon kívül az ókori kultúrák máshogy is védekeztek a napsugárzás ellen. Gyógynövény-kivonatokkal és ásványi porokkal védték magukat az UV-sugárzásról. Az összetevők listáján többek között a rizsdaraolaj, az anyag és a kátrány is szerepelt. A modern idők naptejeit lógesztenye-kivonatból kezdték gyártani az 1910-es években, elsőként Zeozon márkanévvel. Az 1930-as években megjelent az Ambre Solaire napolaj, amelynek sokkal könnyebb volt az alkalmazása.
A naptejek mindig is “szigorúan titkos” kutatások tárgyát képezték a hadtudományban. Az 1940-es években az Egyesült Államok hadserege és légiereje arra kérte az Amerikai Orvosok Szövetségét, hogy minél hatékonyabb tanáccsal álljon elő a napvédelmet illetően. A nanotechnológia terjedésével a szabad szemmel láthatatlan részecskékre bontott összetevők (például a titánium-dioxid) kerültek előtérbe.
Hogyan működik a naptej?
A részecskék fizikai védelmet nyújtanak az UV-sugarak ellen a napsugarak blokkolásával vagy visszaverésével. Az organikus összetevők elnyelik az UV-sugarakat, és hő formájában vezetik le az energiát – ekkor beszélünk kémiai védelemről. Az SPF (napvédő faktor) fogalma az 1960-as évek óta ismert, és a krém lekopása miatt a magasabb faktorszám nem jelent órákkal hosszabb hatást.
Ha kíváncsi, megakadályozza-e a létfontosságú D-vitamin szervezetbe jutását, kattintson ide.
