A hatalmas állatok mellett eltörpülő aprócska test szívet tépő látvány lehetett. Az elefántcsapat elbúcsúzott a mindössze három hónapot élt Lolától, aki szívrendellenesség miatt hunyt el. Az elefántborjú egy úttörő jelentőségű műtéten esett volna át, ám egy azt megelőző vizsgálat során életét vesztette.
A kis Lola, amikor még reménykedtek gyógyulásában
A müncheni Hellabrunn Állatkert dolgozói úgy döntöttek, hogy testét visszaviszik a karámhoz, hogy 22 éves anyja, Panang békében elbúcsúzhasson tőle. Majd a csorda tagjai is odamentek hozzá, gyengéden megérintgetve ormányukkal Lola testét. Az állatkert igazgatója, dr. Andreas Knieriem elmondta, mi vezetett a tragédiához: „A boncolás eredményeit figyelembe véve azt mondhatjuk, csoda, hogy eddig is élt. Az artériái annyira elzáródtak, hogy a vér nem tudott többé átáramlani a tüdején.”
Az elefántok köztudottan meggyászolják elvesztett család-, azaz csordatagjaikat. Joyce Poole, etológus évekig figyelte meg az elefántok viselkedését: például amikor egy anya próbálta feléleszteni a halva született kicsit, majd szinte sírva gyászolta meg. De látta a csordát visszatérni halott társuk teteméhez is, hogy elbúcsúzzanak. Sőt, azt is megfigyelte, ha egy elefánt egy olyan helyen megy át, ahol meghalt egy társa, akkor ott megáll, és ez a csendes megemlékezés akár percekig is eltarthat. A National Geografic filmje azt is megmutatta, hogyan emlékeznek meg a rég elhunyt mátriárkáról csontjai dédelgetésével egykori családtagjai:
Gyászoló elefántok
Az utóbbi évtizedekben a kutatások rámutattak, hogy az ember egyre kevésbé tudja megélni a gyászt, amelyet szemléletesen ismertet Kárpáthy Ágnes A gyász szociológiája című tanulmányában: „Szinte axiómaként kezelhetjük azt a megállapítást, hogy haláltagadó társadalomban élünk, amely elidegenít magától mindent, ami „nem-egészség” és „nem-teljesítmény”, mindent, ami megzavarja a „forever young” abszolutizált eszméjét. Érdekes, hogy a halál „tabusága” ugyanakkor megteremtette a „halál-boom” egyre erősödő jelenségét is, hiszen miközben fokozódik a halállal és a gyásszal kapcsolatos elfojtás, a média „fekete hír”-vadászatával szinte megszállottja lett e témáknak. Egyre több a halállal foglakozó irodalom, publikáció, tudományos munka, virágzik a halálesztétika, a halálbölcselet, „a halálösztön öncélú borzongatásával szórakoztató” halál-tömegkultúra, sőt a halálgiccs műfaja is megszületett.”
De vajon ez a média vagy az „emberek” felelőssége? Újságíróként napi tapasztalat, hogy a halálhírek mindig a vezető hírek között szerepelnek…
