A Mediawave Fesztivál már nem a régi. Tavaly még úgy tűnt, a kényszerű átköltözést Győrből Szombathelyre nem sínyli meg a mindig lenyűgözően sokszínű, színvonalas programokkal jelentkező „Fényírók fesztiválja”. A vasi főváros – bár a főváros vízfejtől való távolságnövekedéssel fordított arányban látogatnak le a látogatók – méltó helyszínnek bizonyult a filmes, zenei fókuszú összkulturális rendezvénynek.
A Mediawave-hez mindig hozzátartozott a befogadó város hangulata, kölcsönösen erősítette egymást a globális multikulturalizmus és a lokális értékek megjelenítése. Legjobb korszakaiban Győr Széchenyi tere együtt lélegzett a fesztivállal. A Győr környéki településekre kihelyezett programok (traktorozás a környező falvakban, szőlőkben, koncertek a Rába-ártérben, majális a közeli kastélykertben stb.) is ezt erősítették Épp akkor kezdett esni a „fesztivál-feeling mutató”, amikor kiebrudaltál egy forgalmas győri út mellé a városi helyszínt.
Szombathelyi csiki-csuki
Tavaly már Győrből is kiebrudalták a fesztivált, Szombathely Fő tere próbálta újra visszaidézni ezt a szimbiózist. Idén azonban már csak az első hétvégén állt színpad, valamint gasztro-pavilonsor a téren. A második hétvégén a városi utcákon, tereken semmi nem látszott abból, hogy itt egy fesztivál folyik épp. Bájos, de unalmas arcát mutatta a főtér és egész Szombathely.
Andreya Triana (fotó: Horváth Viktória)
A Mediawave gyakorlatilag két pontra fókuszált: a Savaria Filmszínházra és az idén új szereplőként becsatlakozott Weörös Sándor Színházra. A két helyszín közötti táv nagyjából 15 perces sétával teljesíthető, de napjában többször ezt megtenni azért elég fárasztó. A moziban az ember megnéz egy filmes blokkot, aztán átsiet a színházba, hogy meghallgassa drMáriás eszmefuttatását a balkán háború és az avantgarde művészek, különösen a Tudósok zenekar kapcsolatáról. Majd vissza egy kis filmnézésre a moziba, hogy aztán megint visszafusson a színházba az esti koncertekre (például a Tudósokéra). Moziba be – színházból ki, csiki-csuki.
Gyurcsány a bohóc, Orbán a fenyegető
A két helyszínen azért meg lehetett érezni valamit abból a fesztiválhangulatból, amely miatt kedvencünknek tekintettük mindig is a Mediawave-et. A büfékben össze lehet futni filmesekkel, zenészekkel, rajongókkal a világ minden részéről, a termekben, folyosókon meghökkentő, érdekes kiállításokba, szakmai beszélgetésekbe lehet botlani. A mozi auláját és a színház épületét esténként fénnyel „festették be”.
Láttunk jazzfotó-tárlatot (Molnár Edvárd képeiből), a HUBA művészcsoport festményeit, valamint a már említett drMáriás „Szörnyű kedvenceit”.
Orbán, Biszku, Gyurcsány – DrMáriás szörnyű kedvencei
Ez utóbbinál álljunk meg egy szóra (és néhány képre)! A modern nyugati festészet nagyjainak ikonikus képeibe adaptált a festő-zenész mai politikusportrékat. A tárlaton tehát feltűnt Biszku Béla, mint a levágott fülű Van Gogh, Gyurcsány Ferenc, mint Henry Rousseau groteszk bohóca, vagy Orbán Viktor fenyegetően felsejlő képe Jackson Pollock-stílusban. Nem tudjuk igazán, hogy sírjunk, nevessünk, vagy megbotránkozzunk. Csak azt nem értettük, mit keres egy céltáblába ágyazva Terry Black a Toulouse-Lautrec világából felsejlő Torgyán doktor és a Matisse-ba ágyazott Tőkés László között.
Erős filmes program
Eltekintve a helyszínekkel kapcsolatos távolságtól, és az újabb befogadóváros közönyétől, a programokkal idén sem volt semmi baj. Sőt a filmes felhozatal talán az eddigi legerősebbnek volt mondható. Több mint 1200 film érkezett, ebből az előzsűri 73 filmet válogatott a versenypalettába (9 játékfilm – 17 kisjátékfilm – 24 animációs film – 9 kísérleti film – 14 dokumentumfilm). A játékfilmek között volt személyes favoritunk, Hajdú Szabolcs Bibliotheque Pascalja is, amely végül különdíjat kapott. A legjobb játékfilm díját az orosz Ovsyanki (Csendes Lelkek) nyerte el, amely egy kis finn-ugor törzs temetési szertartása köré építette fel lírai történetét.
Csendes lelkek – a nyertes játékfilm
Nekünk hagyományosan az animációs-blokkok szoktak bejönni. Ezúttal is ezeket néztük ki magunknak. Egy nagyon sötét utópia, a Metropia című svéd filmmel nyitottunk. A nem túl távoli jövőben egy egész Európát behálózó metró épül. Mindenkit megfigyelnek, belső hangok utasítják az embereket a helyes cselekvésre. Ebből akar kitörni a főhős egy nő segítségével. Nagyon erős képek, orwelli világ. A vetítés azonban nem sikerült, az elején a hangot nem keverték be, a közepén megszakadt a film, majd újraindult, de nem jó helyről. Kár volt érte, mert sötét, de lenyűgöző alkotásról van szó. Reméljük, valahol majd hozzáférhető lesz Tarik Saleh alkotása. Láttunk még számos animációs kisfilmet, amelyről szintén csak remélni tudjuk, hogy a neten, a tévékben még „összefutunk velük”. Különösen a megható belga Az élet, a vicces észt A nagy szürke gébics, és a lengyel A gyűlölet ösvényeit értékeltük.
Sweet dreams
A 10 nap alatt 30 koncertet hallgathatott meg a közönség. A záróhétvégén igazi csemegéket lehetett elcsípni. Talán a legnagyobb névnek számító londoni Andreya Triana (akit mellesleg a Bonobo énekesnőjeként ismerhetünk) pénteken lépett – Magyarországon először – színpadra saját zenekarával. A hölgy elvarázsolt mindenkit közvetlenségével (két szám után lerúgja a magas sarkú cipőit, és mezítláb folytatja a show-t), szerénységével, és gyönyörű hangjával. A profi muzsikusok finoman, pontosan hozzák a funkys, soulos alapokat – de a főszereplőről nem lehet levenni a szemünket. Koncert után visszajön – amúgy is itthagyta a cipőjét – és egyedül – saját magának megteremtve ketyerékkel, és a loop-technikával az alapot – a Eurythmics-klasszikus Sweet Dreams-szel kíván jó éjszakát a közönségnek.
Nem fogadtuk meg a tanácsát, belehallgattunk (és ott ragadtunk) a cseh házaspár-duó, a DVA mesés-groteszk-őrült produkciójába. Ilyet csak Bohémia lakói tudnak kitalálni, s nekünk pedig csak a Mediawave-en lehet ilyeneket elkapni.
DVA (fotó: Horváth Viktória)
Regaae, zombi, Tudósok
Másnap a német Michael Schiefel, és Carsten Daerr, a magyar Tóth Viktor és Szandai Mátyás, a francia Christophe Monniot és Manu Codjia és az amerikai Hamid Drake által készített „reggae-lemez” bemutatója ígérkezett a legnagyobb attrakciónak. A reggae ezúttal inkább csak egy elrugaszkodási pont, amiről az improvizatív jazz szárnyra kaphatott. Az összes ismert Bob Marley-klasszikust, és más slágereket dolgoztak fel úgy, hogy leginkább csak a szövegről ismerhettük fel, melyik szám is volt az ihlető forrás. A zenészek mindegyike virtuóz szólókkal kápráztatta el a közönséget. Nekünk egy kicsit mindez egy idő után már sok volt, a sör kívánalma pedig sürgető, úgyhogy a büfébe ültünk le ily módon is feltöltődni.
Kellett is, mert hamarosan a „kelet-európai zombi” pörgette fel a hangulatot. DrMáriás Tudósok nevű formációja ezúttal trióban nevettette és botránkoztatta meg a közönséget. Erős punkos alapokra fújt, ordított, szövegelt a „főnök” többek között arról, hogy ő egy bevándorló, meg arról, hogy ne barátkozzunk, továbbá arról, hogy ő miért tekinti magát kelet-európai zombinak. Attól viszont óva intett, hogy levágjuk az arcunkat, viszont a közönséggel együtt kiadta a jelszót: „basszá!”. Minden szám után elmondta, hogy ez volt a Tudósok zenekar, meg, hogy ha nem táncolunk, szörnyű dolgok fognak bekövetkezni, például eltörik a lábunk. Ezúttal bizonyítjuk, hogy nem törték el, pedig nem is táncoltunk.
A középszer fasizmusa
Délután DrMáriás még – a zeneileg a Tudósokkal az őrületig felpörgetett – témákat egy asztal mellett beszélte ki. A könyve bemutatója kapcsán például emlékeztetett, hogy ő egy olyan országban nőtt fel, ahol mindenki jugoszláv volt, majd hirtelen senki nem lett az. Kifejtette, hogy el sem tudta képzelni senki, hogy háború lesz, s ahhoz képest bizonyos eszmei szinteken még ma is tartó háború robbantotta szét a hazáját. Úgy véli, hogy ma Magyarországon a középszerűség fasizmusa uralkodik a kultúra területén. Mint mondta, az államnak kellene kompenzálni a mainstreamtől eltérő kulturális projekteket, de ezt ma nem teszi meg, sőt inkább kivonja onnan a forrásokat. „Van ma az országban 3 millió nyomorban, vagy annak határán élő ember. Ezeknek esélyük sincs, hogy bármiféle kulturális termékhez jussanak. Kérdezem én, ki fog 10 év múlva a Mediawave-re eljönni?” – fokozta és egyben aktualizálta a rendezvényhez a pesszimista jövőképet DrMáriás.
“Kérdezem én, ki fog 10 év múlva a Mediawave-re eljönni?” (fotó: Horváth Viktória)
A szervezőktől úgy tudjuk, hogy jövőre még jobban összehúzzák a fesztivált, még inkább leválik a városról a programsorozat. Ha ez így lesz, visszasimul a Mediawave az egyhelyszínes, kevés programos tucatfesztiválok sorába. És akkor tíz év múlva már nem is biztos, hogy érdemes elmenni.
Volt két megdönthetetlen jelképe a Mediawave-nek: a főszervező, Hartyándi Jenő jellegzetes szakálla, valamint a fesztivál, az alapítvány másik állandó bábájának, Durst Györgynek a kalapja. Idén ez utóbbi eltűnt. A szakáll még megvolt.
A fesztivál is megvolt.
A Mediawave 2011-es díjazottjai
Nagyjátékfilm kategóriában a fődíjat egy orosz fim, Ovsyanki (Silent Souls) Csendes Lelkek című alkotása nyerte el, Aleksei Fedorchenko rendezésében.
A legjobb kisjátékfilmnek Zomborácz Virág, Valami kék című filmjét ítélte a nemzetközi szakemberekből álló zsűri.
A kísérleti filmek között egy spanyol alkotást, a La Gran Carrera, vagyis a Nagy Futam című alkotást találták a legjobbnak, míg az animációs filmek közül egy norvég film, a Sávia szerzete meg az elsőséget.
Dokumentumfilm kategóriában Forgács Péter, az Amerikai álom című filmjét jutalmazták első díjjal.
A zsűri különdíját a legjobb művészi kivitelezésért egy magyar-német produkciónak, a Bibliotéque Pascal című alkotásnak ítélték oda, a legjobb operatőri munka díját pedig a Bi, Dung So! vagyis a Ne félj, Bi! kapta.
A Mediawave fesztiválon osztották ki a hagyományok szerint a “Párhuzamos kultúráért” díjakat, amelyeket tizenegy éve adnak át. Idén párhuzamos kultúráért díjban részesült Boka Gábor rendező, Horváth Judit fotográfus, Máriás Béla író, muzsikus, képzőművész, Sinai Varga Gizella Iránban élő festőművész, Tanai Erzsébet népdalénekes, és Stevan Kovacs Tickmayer újvidéki muzsikus, zeneszerző.
