Élet-Stílus

A Veszprém hét góllal kikapott Barcelonában

Hétgólos hátrányba került az MKB Veszprém a Barcelona otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

A két gárda ezt megelőzően ötször került egymással szembe a BL-ben, és csak egyszer bizonyult összesítésben jobbnak a Veszprém – és most is jelentős hátrányba került.

Eleinte felváltva estek a gólok – a magyar válogatottól viharos körülmények között elköszönt Nagy is eredményes volt a hazaiaknál -, Lusnyikov kiállítása alatt azonban megszakadt ez a sorozat: 5-4 után 6-4 következett. A BL-góllövőlistát vezető Vujin egyre inkább bemelegedett, kétszer villant, Lusnyikovot azonban megint kiültették.

A hazaiak elsőszámú kapusa, Saric térdsérülést szenvedett, de az ápolás után bennmaradt, kivédte Vujin hetesét, majd átadta helyét a svéd Sjöstrandnak.

A Veszprém emberelőnyben még nem tudott egyenlíteni, ám a beállós Sulicra lehetett számítani: az első 15 percben háromszor talált be – a jóvoltából alakult 6-6-ra az állás.

Terzic bombájával pedig már a magyar együttes vezetett. Sokat cseréltek a gyengélkedő hazaiak, de ők is tudtak hétméterest hibázni. A 22. percben, 8-9-nél a katalánok vezetőedzője időt kért. Perics – aki 2004 és 2006 között a Barcelona légiósa volt, majd innen szerződött Veszprémbe – változatlanul jól védett, megbabonázta a katalánokat, ám Sjöstrand is kezdett magára találni. A szünet előtt Mocsai Lajos is időt kért. Csapata a 27. percben először vezetett két góllal (10-12), ugyanakkor még a pihenő előtt sorozatban dobott három hazai góllal jött az egyenlítés és fordítás.

A második félidő elején Nagy emberhátrányban távolról lőtte szét a hálót, majd Garcia is eredményes volt (17-14). Vujin és Iváncsik Gergő tett róla, hogy ne nőjön a különbség. Sulic kiállítása alatt Peric tartotta remek védéseivel a lelket a többiekben. A 42. percben minden addiginál nagyobb lett a Barcelona előnye (21-17), ráadásul kiállították Sulicot és Gulyást. A hazai gárda nem élt a lehetőséggel, és amikor az elnyűhetetlen Perez pályára lépett, három gólt is szerzett. Állandósult a két-három gólos barcelonai vezetés.

Az utolsó tíz perc 23-20-ról indult. Nagyról kiállították Terzicet, aztán 24-20-nál a magyar edző időt kért. Peric változatlanul sziporkázott – büntetőt is fogott -, de Naggyal szemben tehetetlen volt (25-20). Császár büntetőt hibázott, Tomás pedig tovább növelte a különbséget. A Veszprém jó ideig nem dobott gólt, emiatt jelentős hátrányba került a jövő szombati, hazai visszavágóra. Hét gólt kellene ledolgoznia.

Férfi BL, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
Barcelona (spanyol) – MKB Veszprém 28-21 (14-13)
Gól: Tomas 7, Garcia 5, Romero 4, Nagy 3, Igropulo 2, Nöddesbo, Sarmiento, Rocas, Ugalde, Entrerrios, Sorhaindo, Rutenka 1-1, ill. Sulic 5, Császár, Iváncsik G. 4-4, Perez, Vujin 3-3, Terzic 2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik