A KGST egy 1956-os határozata alapján a magyar és a csehszlovák kormány 1963-ban állapodott meg egy közös beruházási program kidolgozásáról a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megépítésére. A cél az áramtermelés, a hajózóút mélységének növelése és az árvízvédelem fejlesztése volt. A tervek szerint Pozsony alatt, Dunakilitinél gát épül, ami egy 60 négyzetkilométeres tározótavat duzzaszt vissza. Ebből ágazik ki csehszlovák területre egy 30 kilométer hosszú mesterséges csatorna, ezen Bősnél csúcserőmű épül.
A magyar Országgyűlés kormány 1992-ben állította le egyoldalúan a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer építését. Erről, és más érdekességekről, történelemről és bulvárról olvashat az 1992-es évből a Best Of 1990-2009. emlékköny-sorozat aktuális számában. A Sanoma Budapest kiadó emlékkönyvét keresse az újságárusoknál. A sorozat egy-egy évet feldolgozó számai kéthetente, az adott év legnagyobb slágereit tartalmazó CD-melléklettel jelennek meg.
Kevés energia, nagy pusztítás
Az erőművön naponta kétszer engedték volna át a vizet, ami egyrészt áramot termel, másrészt 4-5 méteres árhullámot okoz a Duna magyar-szlovák határszakaszán. 120 kilométerrel lejjebb, Nagymaroson épül a másik duzzasztó, aminek fő feladata az árhullám mérséklése, és kis mennyiségű áram termelése folyamatos üzemben. Dunakilitinél a vizet megosztják, 2 százalék a Dunába, 98 százalék a mesterséges csatornába kerül. A vízlépcsőrendszer a két ország energiaigényének 2-3 százalékát elégítette volna ki – foglalja össze a szigetkoz.biz.
Magyarország egyik legszebb természeti környezetébe hordták a betont (Fotó: Csikós Gábor / MTI)
A másik oldalról azonban a Duna teljes felső szakaszán ökológiai katasztrófával fenyegetett. Dióhéjban: a vízállás gyakori és nagyarányú váltakozása közvetve és közvetlenül is létében fenyegette a folyó és az ártér élővilágát, a talajvíz ingadozása pedig a környék vízháztartását és óriási területek ivóvízbázisát veszélyeztette.
A megvalósításról végül 1977-ben írta alá a megállapodást a két kormány, az építkezések megkezdését azonban gazdasági nehézségek miatt többször elhalasztották. Eközben 1983-ban az MTA a várható környezeti és gazdasági károk miatt az építkezés jelentős elhalasztását, de inkább az egész vállalkozás elvetését javasolta. Ennek ellenére – magyar részről teljes egészében hitelekből finanszírozva – 1984-ben megkezdték a munkálatokat. Még ebben az évben megalakult a Duna Kör, a vízlépcsőrendszer építése ellen küzdő civil szervezet, és megkezdte a lakosság felvilágosítását vízlépcsőrendszer miatt fenyegető környezeti károkról.
Az első civil siker
A több tízezres tömegdemonstrációk és a környezetvédelmi érvek hatására 1989 májusában a magyar kormány tárgyalásokat kezdett az erőműrendszer építésének leállításáról, elsősorban környezetvédelmi-ökológiai szempontokkal magyarázta álláspontját. Csehszlovákia azonban hallani sem akart erről, és kijelentette: akár egyedül is befejezik a bősi erőművet kizárólag csehszlovák területen megvalósított munkálatok révén. Ez az úgynevezett „C” variáns azonban a Duna egyoldalú elterelését jelentette, ami a magyar területi integritás és a nemzetközi jog durva megsértése – hangzott a magyar válasz.
Fotó: Baric Imre / MTI
Az Országgyűlés végül 1992 márciusában hatalmazta fel a kormányt, hogy egyoldalúan szüntesse meg az 1977-es államközi szerződést, mivel a csehszlovák fél már nagy erőkkel folytatja a „C” variáns munkálatait. Júniusban erről törvény is születik, október 23-án pedig Magyarország a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordul a Duna várható elterelése miatt. Ez két nap múlva történik meg: Dunacsúnynál, a Duna 1851,75 folyamkilométerénél, mintegy 40 kilométer hosszúságban csehszlovák területre terelték a határfolyót.
A nemzetközi bíróság 1997-ben hirdetett ítéletében mindkét felet elmarasztalta. Magyarország jogtalanul szüntette meg az 1977. évi vízlépcsőszerződést, a Csehszlovákia szétválása után jogutód Szlovákia pedig jogtalanul helyezte üzembe a bősi erőművet. A politikai vita a vízpótlásról és a kártérítésekről azóta is folyik, a lassan 35 éves ügy legnagyobb vesztese ebben az esetben is a környezet maradt.
A Best of 1990-2009. emlékkönyv-sorozat és az fn.hu kiadója a Sanoma Budapest Zrt.
