Élet-Stílus

Győzni vagy meghalni indult Don Juan

admin
admin

2010. 10. 16. 15:00

Míg a Magyar Királyság gyakorlatilag magára hagyva vívta élet-halál harcát a törökkel, Velence nemzetközi segítséget kért és kapott az oszmánok ellen. Lepantónál, 1571 októberében az egyesített keresztény hajóhad megsemmisítő vereséget mért a török flottára. „Fiaim, azért vagyunk itt, hogy győzzünk vagy meghaljunk” – kezdte a csatát Don Juan de Austria.

A XIV. század óta folyamatosan terjeszkedő, egykori kis szeldzsuk állam a XVI. század második felére hatalmas, mintegy 2,5 millió km2 területű, legalább 25-35 millió lakossal bíró, a Földközi-tengert is körbekerítő hatalmas birodalommá nőtte ki magát. Ekkorra már nemcsak a teljes Balkán, Karamánia, a Krím-félsziget, Perzsia, Egyiptom és az egykori közép-európai nagyhatalom, a Magyar Királyság középső területe, hanem a Földközi-tenger egyes szigetei, sőt Afrika északi part menti területe is az Oszmán Birodalom uralma alá került.

1565-ban, I. Nagy Szulejmán (1520-1566) már nemcsak a Földközi-tenger keleti felét, hanem a nyugati medencéjének természetes őrhelyét, a Szicíliától 90 km-re fekvő Máltát, a Rodoszról elmenekült johannita lovagrend új központját is megtámadta.

A lovagok a nagymester, Jean de la Valetta Parisot irányításával hősiesen állták a négy és fél hónapig tartó ostromot, amely szeptember 12-én a spanyol felmentő sereg megérkezésekor, a keresztények fényes győzelmével zárult. Nem így fejeződött be a következő évi hadjárat a Magyar Királyság számára: előbb Gyula, majd szeptember 7-én Szigetvár esett el Zrínyi Miklós és katonái hősies ellenállása ellenére – az ostromlott magyar végvárakat nem mentette föl senki.
1566-ban a nagy szultán ugyan meghalt, s utóda, II. Szelim meglehetősen méltatlan volt a trónhoz, de az oszmán vezérkar, élén Szokolli Mehemeddel, kitűnően működött: 1569-ben a konstantinápolyi arzenálban sok új hajót építettek. A velencei követnek 1570 februárjában pedig bejelentették, hogy a háborút csak Ciprus átengedéséért cserébe kerülhetik el. Ez a feltétel ultimátum volt.

A pápa kiállt a kereszténységért

Velence egyedül nem vehette fel a küzdelmet a hatalmas Oszmán Birodalom ellen. Az 1566-ban tisztébe lépő, fedhetetlen és aszkéta életű V. Pius pápa életcélja egyfelől az egyház régi fényének és tisztaságának a helyreállítása, másrészt a pogány törökök és eretnekek elleni harc volt. Így kemény diplomáciai küzdelem után létrehozta a Szent Ligát (1571-ben Spanyolország, a Velencei Köztársaság és a pápa részvételével) az oszmánok megsemmisítésére és az általuk elfoglalt területek felszabadítására: a szerződés értelmében 200 gályából és 100 szállítóhajóból álló közös flottát állítanak fel 50 ezer gyalogossal, 4000 lóval és a szükséges ágyúkkal.

1571 tavaszán az oszmán flotta újra Ciprust és Velence más adriai-tengeri szigeteit, sőt a dalmát tengerpartot támadta: célja az Adriai-tenger feletti teljes uralom megszerzése volt. Már Spalatót (Splitet) fenyegette, s Korčula szigetéről 1600 embert hurcolt el rabszolgának. Cipruson pedig ekkor már csak egy erőd, Famagusta állt ellen. Azonban a végső ostromig és a hős védők lemészárlásáig az egyesült keresztény hajóhad nem mozdult ki a kikötőkből. A Szent Liga flottája 1571. szeptember 16-án indult el Messinából Don Juan de Austria, II. Fülöp spanyol király féltestvére vezetésével.

Győzni, vagy meghalni

1571. október 7-e hajnalán a Szent Liga hajói a lepantói öbölben lassan haladtak előre, miközben Don Juan ágyúlövéssel adott jelet a harc kezdetéhez. A hajók lassan harci alakzatba fejlődtek, mialatt a katonák felöltötték páncéljaikat, sisakjaikat, és a keresztény evezősöket – akiknek vitézségükért szabadságot ígértek – kiszabadították az evezőpadok béklyóiból, hogy velük együtt harcolhassanak. A török gályarabokat azonban elővigyázatosságból még jobban megláncolták.

„Fiaim, azért vagyunk itt, hogy győzzünk vagy meghaljunk, aszerint, amint azt az égben elhatározták. Ne engedjétek, hogy hitetlen ellenségünk azt kérdezze: hol van a ti Istenetek? Harcoljatok az ő nevében, és akkor mind a halálban, mind a győzelemben halhatatlanságot fogtok kivívni magatoknak.” – hangzott a lelkesítő beszéd a főparancsnok szájából, majd letérdelt és imádkozott. Erre a flotta teljes legénysége is térdre borult, s imát mondott.

Megkezdődött a Liga és a nálánál valamivel nagyobb oszmán hajóflotta összecsapása, összesen több száz hajóval, a hajókon készen álló harcosokkal és a legalább ugyanannyi evezőssel összesen mintegy 170 ezer emberrel.

Úszó erődök kezdték a támadást

A Szent Liga flottája előtt úszó velencei óriáshajók, a galeasszák – valóságos úszó erődök – hatékony lőtávolságba kerülve, valamennyi ágyújukat egyszerre sütötték ki az oszmán hajórajra. Több török gálya azonnal elsüllyedt, mások nagy ívet rajzolva igyekezték kikerülni a félelmetes ágyútüzet, ezáltal fölborítva a teljes hadrendet.

A siker legfőbb oka az volt, hogy Gian Andrea Doria, a genovai hajók parancsnokának tanácsára a Liga gályáinak magas oromzatát korábban lebontották, így az ágyúk alacsonyabban tudtak lőni, éppen az ellenség hajóit célozva meg. Így a keresztények jó szögben tudták az ágyútüzet az ellenséges hajókra zúdítani, míg az oszmánoké a keresztény hajók fölött húztak el.

Egyébként is, a török hajóhad számbelileg ugyan fölényben volt, de a keresztények tűzereje könnyen kiegyensúlyozta ezt a fölényt: a Liga hajóin összesen 1815 ágyút helyeztek el, míg az oszmánok csupán 750 ágyúval rendelkeztek. A keresztény katonák jóval modernebb fegyverekkel, puskákkal voltak felszerelve mint ellenségeik, és hajóik fából ácsolt fedezékkel voltak építve, míg az oszmán gályák mindezt nélkülözték. Jórészt ezen, és a keresztény katonák helytállásán múlt a csata sorsa.

Vasárnap folytatjuk!

cikkünk szerzője

Jánokiné dr. Újváry Zsuzsanna történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója, egyetemi docens.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.