Élet-Stílus

Megnevezik a kommunista bűnösöket

A parlament elfogadta a lex Biszku néven ismert határozati javaslatot: személyiségi jogokra hivatkozva nem lehet hátráltatni a diktatúrák történetének és szereplőinek megismerését. Az előterjesztő L. Simon László szeretné, ha a bűnösöket bíróság elé is lehetne állítani, bár ez a rendszerváltás után egyszer már elbukott. Mi pedig megmondjuk, kikkel telne meg a vádlottak padja, és azt is, hogy miért nem ül ott senki.

L. Simon határozati javaslata felkéri a kormányt, hogy tegyen javaslatot: történelmünk szempontjából kiemelkedően fontos dokumentumfilmek és történelmi dokumentumok nyilvánosságra hozatala ne legyen minden esetben kizárható a személyiségi jogokra hivatkozással. A képviselők egyhangúlag, 353 igen szavazattal támogatták a javaslatot. Az előterjesztés alapján a kabinetnek az új alkotmány és az új polgári törvénykönyv megalkotásakor kell megtennie szabályozási javaslatát.

Bíróság elé állhatnak?

A lex Biszku néven ismertté vált tervezet nemcsak az egykori vagy jelenlegi közszereplőkre vonatkozna, hanem a legutolsó ÁVO-s vagy nyilas verőlegénytől a miniszterekig mindenkire – erősítette meg az fn.hu kérdésére L. Simon László. A parlament kulturális- és sajtóbizottságának elnöke szerint arra is valós társadalmi és politikai igény mutatkozik, hogy a diktatúrákat bűnös módon fenntartó és kiszolgáló személyeket bíróság elé lehessen állítani.
Ez azonban rendkívül bonyolult kihívás, amire kizárólag az európai és a nemzetközi joghoz igazodó válasz képzelhető el, és korántsem biztos, hogy sikerül megtalálni a megoldást. Jogos igényről és régóta elrendezetlen problémáról van szó, ezért L. Simon László az fn.hu-nak egyértelműnek nevezte: ősszel javaslatot dolgoznak ki a büntethetőség lehetőségére és egyes volt kommunista vezetők kiemelt nyugdíjának felülvizsgálatára.

Kik ülnének a vádlottak padján?

Valószínűleg sehol nem vezetnek pontos statisztikát arról, hogy hányan élnek még a XX. századi magyarországi diktatúrákat működtető személyek közül. Azt is borzasztóan nehéz definiálni, hogy kit lehet „bűnösnek” tekinteni a nyilas illetve kommunista diktatúrák működtetői közül. Az fn.hu-n a Terror Háza Múzeum által alkotott meghatározást idézzük:

L. Simon László (MTI)

L. Simon László (MTI)

„Mindazok tettesnek minősíthetők, akik a két idegen megszállás alatt működő magyarországi totális rendszer (nyilas és kommunista) létrehozásához vagy fenntartásához tevőleges segítséget nyújtottak, illetve a két rendszer valamelyikének közhatalmi szerveiben felelős pozíciót töltöttek be. Ezeknek az embereknek a többsége olyan szervezetekben teljesített szolgálatot vagy töltött be felelős pozíciót, ahol emberiség elleni és háborús bűncselekmények, illetve a még saját jogrendszerükkel is ellentétes cselekmények történtek. Ezen bűnök elkövetésében a tettesek vagy részt vettek, vagy utasítást adtak ezek elkövetésére, vagy jóváhagyták az ilyen értelmű határozatokat, vagy felbujtóként nyújtottak támogatást. …”

„Különös tekintettel az alábbi szervek tagjaira és tisztviselőire:
Magyar Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom: kerületvezetői, törzstagjai és az ennél magasabb rangú tisztviselők; Magyar Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom: a fegyveres pártszolgálatot teljesítők; A Nemzeti Számonkérő Szervezet tagjai; A Szálasi-kormány tagjai; A Nemzetvezető munkatörzse; A Politikai Rendészeti Osztály állománya; Az Államvédelmi Osztály állománya; Az Államvédelmi Hatóság állománya; Az MKP, az MDP és az MSZMP PB tagjai; Igazságügy-miniszterek (1945-1961); Az MDP Adminisztratív Osztály vezetője (1950-1960); A Legfelsőbb Bíróság elnökei (1945-1961); A Legfőbb Ügyészek (1945-1961).”

Az 1961-es dátum azért fontos, mert ebben az évben augusztus 26-án akasztották fel Nickelburg Lászlót, az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorlás utolsó áldozatát.

Egyszer már elbukott

Mint már említettük, igen nehéz meghatározni, hogy kik azok, akik személyes cselekedeteiken túl, beosztásuk, hivataluk révén bűnösnek tekinthetők a diktatúrák embertelenségének fenntartásában. Hasonlóan bonyolult pontos választ adni arra, hogy közülük ki van még életben. Zömében a ’20-as, ’30-as években született emberekről van szó, mára 80-90 éves aggastyánokról. Némi viszonyítási pontot adhat a Terror Háza Múzeum pincéjében, a kijárat mellett elhelyezett „tettesek fala”, ahol a fenti definíció értelmében kiválasztott személyek fotóját helyezték el a születési és a halálozási év megadásával.

A 301-es parcella 1989-ben (MTI)

A 301-es parcella 1989-ben (MTI)

A viszonyítás kedvéért: az intézmény falára elhelyezett „listán” 747 személy szerepel a nyilas és a kommunista diktatúra kiszolgálói közül. A mai napig 359-en életben vannak, az országot és a lakosságot elnyomásban, terrorban és kiszolgáltatottságban tartó emberek közül még igen sokan köztünk élnek.

A rendszerváltás után egyszer már megpróbálták bíróság elé állítani a feltételezett bűnösöket. Az Országgyűlés 1991. november 4–én név szerinti szavazással elfogadta az úgynevezett Zétényi-Takács-törvényt. Ez azt célozta, hogy – tekintettel a több évtizedes távolságra – az 1944. december 21. és 1990. május 2. között elkövetett és politikai okokból megtorlatlanul maradt emberölések, halált okozó testi sértések és hazaárulások ne évülhessenek el. Vagyis az „elévülés újrakezdődjék”. A törvénytervezettel kapcsolatban azonban Göncz Árpádnak alkotmányossági aggályai támadtak, amit az Alkotmánybíróság (Ab) jogosnak ítélt, így a törvény nem lépett hatályba. Ezzel végleg eldőlt, hogy a kommunista bűnök megtorlására Magyarországon nincs jogi lehetőség.

Az Ab 1992-es döntésében nyolc pontban foglalta össze, miért tartotta az alaptörvénnyel ellentétesnek a Zétényi-Takács-törvényt. Többek között azért, mert elévült bűncselekmények újból büntethetővé tétele, illetve a még el nem évült bűncselekmények törvényi elévülési idejének meghosszabbítása alkotmányellenes. Emellett az elévülés szempontjából nem lehet „alkotmányosan különböztetni aszerint, hogy az állam politikai vagy pedig egyéb okból nem érvényesítette büntető igényét”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik