Élet-Stílus

Az időseknek semmijük sincs a tévén kívül?

A 65 év felettiek háromszor annyit töltenek a tévé előtt, mint a fiatalok, úgy, hogy még csak nem is élvezik.

A Kalifornia Egyetem kutatói ezt 4000, 15 és 98 év közötti amerikai adatainak elemzése után állítják. A tanulmány szerint a fiatalok főleg kikapcsolódásra használják a tévét, és pihentető, kellemes tevékenységnek tartják, addig az idősek számára – noha jóval több időt töltenek a képernyő előtt – egyáltalán nem ilyen élvezetes elfoglaltság. A 65 év felettiek arról számoltak be, hogy a képernyő előtt sokszor lesznek szomorúak.

A tanulmány rámutatott, hogy az idősebbek körében a tévézés a legelterjedtebb szabadidős tevékenység, mégis ez okozza a legkevesebb örömöt. A kutatók úgy találták, hogy az időseknél sokszor fennáll kezeletlen depresszió, magányosnak és elszigeteltnek érezhetik magukat. Ha valaki depressziós, akkor szinte biztos, hogy a televízió előtt köt majd ki, ez persze még korántsem jelenti azt, hogy jobban is érzi tőle magát.

Egy idős ember csupán jobb híján kényszerül a képernyő elé, hiszen a többi szabadidős elfoglaltságot vagy a koruk akadályozza, vagy a krónikus betegségük. Arról már nem is beszélve, hogy sokuk családja messze él, a barátaik pedig meghaltak, vagy olyan betegség kínozza őket, ami ellehetetleníti, hogy közösen mozduljanak ki. Nem véletlen, hogy sok idős panaszkodik arra, a televízión kívül már semmije sem maradt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik