Élet-Stílus

A láthatatlan láb szüntetné meg a korrupciót?

admin
admin

2010. 02. 21. 06:30

Egy új, akár a magyar viszonyokra is alkalmazható antikorrupciós megközelítésre hívja föl a figyelmet az fn.hu két tudós alkalmi szerzője: Szántó Zoltán és Tóth István János. Antikorrupciós cikksorozatunk újabb darabját olvashatják.

Az antikorrupciós közpolitikai reformoknak három hagyományos típusa van. Az első megközelítés a korrupció elleni stratégiák középpontjába a repressziót (elnyomást) állítja: az ellenőrzés erősítését, a felderítési arányok növelését, másrészt a feltárt korrupciós cselekményekhez kapcsolódó büntetési tételek szigorítását. Ennek a megoldásnak az általános érvényességét mindenesetre megkérdőjelezik azoknak az országoknak a tapasztalatai, amelyek alacsony represszió mellett alacsony, illetve magas represszió mellett magas korrupciós szintet mutatnak.

A második álláspont a megelőzést helyezi középpontba. Ennek eszközei mindenekelőtt olyan hatékony intézményi és szabályozási feltételek, amelyek eleve alacsony korrupciós kockázatokkal járnak együtt. Másrészt a gazdasági szereplők ösztönzésére, felvilágosítására és etikai felkészítésére irányuló lépések tartoznak ide.

A harmadik nézőpont az átláthatóság fontosságát emeli ki. A sajtónyilvánosság – még akkor is, ha esetenként méltánytalan és részrehajló – kétségtelenül visszatartó erőt jelent a politikusok és közhivatalnokok számára a korrupcióval összefüggésben.

Ezekhez a hagyományos elképzelésekhez képest újszerű koncepciót és javaslatot fogalmaz meg Johann Graf Lambsdorff, német közgazdász, a Transparency International jól ismert korrupcióészlelési indexének kifejlesztője..

A közgazdasági gondolkodás a láthatatlan kéz Adam Smith nevéhez kötődő koncepciójával kezdődött: az egyéni érdekek követése – nem szándékolt módon – a piaci verseny során a közérdeket szolgálja. A korrupció elleni küzdelem során azonban nem működik hasonló önszabályozó mechanizmus.

Valami azonban mégis közel áll ehhez: a korrupt szereplők késztetése arra, hogy cserbenhagyják egymást. Ezt az árulási hajlandóságot nevezi Lambsdorff a láthatatlan láb alapelvének.

A kenőpénzt felkínálók és elfogadók ugyanis tudathasadásos viszonyba kerülnek a tisztességgel és az őszinteséggel. Elárulják a feletteseiket és a társadalmat, ugyanakkor őszinte kölcsönösséget és bizalmat próbálnak garantálni egymásnak, s ebben gyakran kudarcot vallanak. A korrupciós tranzakciók egyik legbizonytalanabb eleme, hogy a korrumpálók gyakran nem tudják pontosan, hogy mire számíthatnak a kenőpénz fejében. Éppen ez az egyik legsebezhetőbb pontjuk azoknak a személyeknek, akik hajlamosak korrupciós tranzakciókat kezdeményezni.

Lambsdorff megoldása: helyezzünk aszimmetrikus büntetéseket kilátásba a korrupciós tranzakciók részvevői számára. A korrumpált esetében: enyhe büntetés a kenőpénz elfogadásáért, de szigorú büntetés a korrupciós szolgáltatás nyújtásáért. A korrumpáló esetében: szigorú büntetés a kenőpénz felkínálásáért, de enyhe büntetés a korrupciós szolgáltatás elfogadásáért.

Könnyű belátni, hogy a szankciók ilyen finomra hangolása mellett a korrumpált érdekeltsége a kenőpénz elfogadásában magas, a korrupciós szolgáltatás nyújtásában viszont alacsony lesz. A korrumpáló érdekeltsége viszont csökken a kenőpénz felkínálásában, viszont nő a korrupciós szolgáltatás megszerzésében.

A szankciók ilyen megtervezése esetében még az opportunizmusra hajlamos szereplők érdekeltsége is csökkenni fog: a korrumpált nagyobb eséllyel fogad el ugyan kenőpénzt, de nagyobb eséllyel hagyja cserben (sőt árulja be) a korrumpálót. A korrumpáló viszont kisebb eséllyel fog a megvesztegetés bizonytalan eszközéhez nyúlni, mert szigorú büntetésre és – nagy eséllyel – cserbenhagyásra számíthat.

A Korrupciókutató Intézet további kutatásai

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.