Élet-Stílus

90 éve lőtték a Dunába a népszavásokat

admin
admin

2010. 02. 17. 14:46

Somogyi Béla 1920. február 17-én este Bacsó Béla, egy fiatal, Kassáról érkezett újságíró társaságában hagyta el a Népszava szerkesztőségét. Az utcán igazoltatták, gépkocsiba tuszkolták őket, majd az újpesti Duna-parton végeztek velük.

Hogy ki volt az áldozat, kik voltak az elkövetők és milyen politikai erőt és szellemiséget képviseltek, erről emlékezett meg a Népszava és a Politikatörténeti Intézet közös konferenciájával. Ahogy Németh Péter, a Népszava főszerkesztője kiemelte, Somogyi Béla magatartása a későbbi koroknak is példát mutat a mindenféle zsarnoksággal való bátor szembefordulásból, hírlapírói hitelességből és elvhűségből.

A bosszú végzett velük

Somogyi Béla pályáját Kende János történész vázolta fel: a vas megyei faluból származó Somogyi nem a hagyományos szociáldemokrata életutat járta be, nem szervezett szakmunkásként, hanem falusi pedagógusként jutott el az SZDP-hez. Már 1897-ben megbízták a Népszava szerkesztésével, ám a belső pártharcok miatt visszahúzódott, de aktív maradt az iskoláztatás demokratizálásának, a gyermekek esélyteremtésének és az ifjúsági mozgalomnak az ügyében.

1918-ban közoktatási államtitkárként szerepet vállalt a Károlyi-kormányban, majd a Tanácsköztársasággal szembeni kritikus távolságtartása következtében kulcsfigurája lett a szociáldemokrata mozgalom 1919 augusztusa utáni újjászervezésének. Mint a Népszava főszerkesztője aktív szerepet vállalt az ellenforradalmi tiszti különítmények erőszakos cselekedeteinek, gyilkosságainak a feltárásában – végzetét is a Népszava feltáró riportjai, a különítményesek bosszúja okozta.

Horthynak nem jött jól

Hajdú Tibor történész rámutatott, hogy bár Horthy egy – 1925-ben a korábbi belügyminiszter, Beniczky Ödön nyilvánosságra hozott vallomása nyomán ismertté váló – kijelentésével bátorította a hozzá hű különítményeseket, a kormányzóválasztás előtti hetekben korántsem jött számára kedvezően a belpolitikai botrány és felháborodás. Ekkor az ország már túl volt a választásokon, de a legtöbb szavazatot szerző kisgazdapárt (FKGP), illetve az akkor még a Habsburg-házhoz hű legitimisták által vezetett keresztény párt (KNEP) helyett az igazi győztes a kormányzói címet a másik lehetséges jelölt, gróf Apponyi Albert elől megszerző Horthy Miklós lett.

Horthy esetében a kormányzói cím elnyerése egyben komoly átalakulást is követelt. Az európai elfogadottság érdekében az ellenforradalmi-háborús pszichózisban élő katonából mérsékelt államférfivá kellett válnia. A konszolidáció, a politikai merényletek visszaszorítása azt mutatja, hogy ez bizonyos tekintetben sikerült neki, ami nem jelentette azt, hogy Horthy megszabadult volna a szociáldemokráciával, liberalizmussal szembeni zsigeri gyűlölettől.

Németországban is hasonló volt a helyzet

Székely Gábor a németországi politikai gyilkosságok bemutatásával érzékeltette, hogy a hazai ellenforradalom nem volt egyedülálló jelenség az első világháborúban vesztes országokban. A történész elmondta: 1919 és 1934 között mintegy 400 mérsékelt polgári és baloldali politikus ellen követtek el merényletet, amelyeket szintén a legritkább esetben követte a törvény szerinti felelősségre vonás. A gyilkosságok mögött álló szabadcsapatok bázisa szintén a világháborús tiszti, altiszti réteg volt, akik a versailles-i béke rendelkezései nyomán – a német hadsereget 100 ezer főben maximálták – elvesztették állásaikat.

Az áldozatok között találjuk a Spartacus-felkelés vezetőit, Karl Liebknechtet és Rosa Luxemburgot, a centrumpárti Mathias Erzbergert, aki kézjegyével látta el a háborút lezáró fegyverszünetet, a német köztársaságot kikiáltó szociáldemokrata Philipp Scheidemannt, illetve Walter Rathenau külügyminisztert, aki a német-francia megegyezést szorgalmazta. A többszázezres háttérbázissal rendelkező félkatonai alakulatok számos vezetője, résztvevője később a nemzetiszocialista mozgalomban tűnt fel.

Korlátozott szabadság

Sipos Balázs történész, a Politikatörténeti Intézet munkatársa a sajtó és a hatalom ellenforradalom alatti viszonyáról szólva rámutatott, hogy a Tanácsköztársaság bukása után nem került sor az 1918-ban megerősített sajtószabadsághoz való visszatérésre, helyette az 1914-es szabályozás, illetve annak háborús időszakra vonatkozó korlátozott alkalmazása lett a norma két évtizedig. Az engedélyezés végig miniszterelnöki jogkör maradt, amelynek során mérlegre tették a lap nemzeti elkötelezettségét is.

Bacsó Béla és Somogyi Béla (forrás: huszadikszazad.hu)

Bacsó Béla és Somogyi Béla (forrás: huszadikszazad.hu)

A Nemzeti Hadseregnek és a Friedrich-kormánynak az általuk „destruktívnak” tekintett orgánumok betiltására irányuló törekvései ugyanakkor nem tudtak akadálytalanul érvényesülni. A korszak sajtójában – az éles politikai viták ellenére is – érvényesült egyfajta újságírói szolidaritás, amelynek jó példája a Somogyi-Bacsó gyilkosság részleteit megszellőztető Az Újság betiltásának, majd az újságíró szervezetek és a nyomdászsztrájk hatására – megváltozott néven – újbóli engedélyezésének az esete 1925-ben.

A “zsidó szimbolikus alakja”

Tamás Gáspár Miklós filozófus „Kovarcz Emil emlékezete” című előadásában a két újságírót meggyilkoló tiszti különítményes csoportokat jellemző szélsőjobboldali gondolkodás gyökereit az 1905-ös – a progresszív baloldali és liberális tábor támogatását élvező, de a parlament megkerülésével kinevezett – darabont-kormánnyal szemben kibontakozó „nemzeti ellenállásban” találta meg. Az első világháború után az ellenforradalom bázisát ugyanez a szellemiség jellemezte, amely kiegészülve az erőszak kultuszával a hagyományos társadalmi rend védelmében, a kritikai nyilvánosság korlátozására, illetve a társadalmi egyenlőség, modernizáció feltartóztatására a jogi korlátok átlépését is elfogadható módszernek tekintette.

Mivel egyszerre került célkeresztjükbe a liberális kapitalizmus és a baloldali gondolat, a két ellenségképet a „zsidó szimbolikus alakjával” kötötték össze és személyesítették meg. Kovarcz Emil, Somogyi és Bacsó gyilkosa ennek az ellenforradalmi gondolatkörnek a jellegzetes képviselője volt, aki csendőrtisztként majd katonai akadémiai oktatóként előbb integrálódott a konszolidálódó Horthy-rendszerbe, hogy aztán 1938-tól nyilas képviselőként, a Dohány utcai zsinagóga elleni merénylet egyik szervezőjeként, majd Szálasi kormányának totális mozgósítást elrendelő minisztereként lépjen túl annak határain.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.