Élet-Stílus

Hogyan lehet olcsóbb az új év

Az átgondolt fogyasztás költségmegtakarítást jelent: kevesebb hulladék, vastagabb pénztárca – hulladéktippek 2010-re.

A Hulladéktippek rovat számos olyan mindennapi ötlettel szolgált, amelynek segítségével az egyéni háztartások, a munkahelyek és a társadalom szintjén is el lehet érni, hogy csökkenjen a hulladékmennyiség. Az összes tipp azon a gondolatmeneten alapul, hogy ha áttérünk egy ésszerűbb fogyasztásra, akkor a hulladékprobléma szinte magától megoldódik, hiszen eleve nem fog belőle annyi keletkezni.

A koppenhágai klímacsúcs körüli várakozások, a tömeges megmozdulások, a nyilvánosság elé került konkrét problémák, mind azt mutatják, hogy nem ülhetünk többé ölbe tett kézzel. És jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a hulladéktermelés is hozzájárul a felmelegedéshez, hiszen az égetők nagyon sokféle káros – és életveszélyes – anyagot bocsátanak ki, a lerakókból pedig még a bezárásuk után is évtizedekig árad az felmelegedésért többek között okolt metán.

A tárgyakkal, anyagokkal való takarékos bánásmód viszont nem csak környezetbarát, hanem komoly megtakarításokat is el lehet érni a segítségével. Nem csak gyerekeink, és unokánk miatt, hanem rövid távon, anyagi és egészségügyi okokból is megéri „zöldülni”.

Apró lépések – nagy eredmények

Kezdjük ennek jegyében az új évet! Átgondolt fogyasztás egyenlő kevesebb költekezés, több marad olyasmire, ami fontos: a társas összejövetelekre, a kirándulásokra, a színházra és számos egyéb élményre. Ráadásul jó érzés lesz tudni, hogy mi is vállalunk egy-két dolgot azért, hogy jobb legyen a környezet minősége. Még a legmérgesebb zöldek sem várják azt senkitől, hogy egyik napról a másikra egy teljesen új életmódra váltson.
Minden egyes apró lépést nagyra kell becsülni, hiszen ezekből tevődik össze a környezettudatos élet. A zöldítésben nincsenek hatalmas trükkök, sokszor elég, ha a nagyszüleink régi gyakorlatához nyúlunk vissza, vagy nemet mondunk egy termékre. Az átalakulás egyetlen dolgot igényel: annak megértését, hogy a fogyasztásunkat tudatossá kell tennünk, és hogy oda kell figyelnünk a környezeti problémákra. Ezzel a szemlélettel maguktól jönnek majd a változások otthonainkban.

Egyszerű, betartható szilveszteri fogadalmakat találjunk ki, ne azt, hogy 2010-től környezetvédők leszünk, mert annak nem sok értelme lesz. Gondolatébresztőként, íme, tíz ötlet, amivel csökkenteni lehet otthon a hulladékot, és a pénztárcánk is vastagabb marad:

1. Vigyen magával bevásárlólistát, vászontáskát, kosarat!
2. Tapossa laposra és gyűjtsön szelektíven!
3. Komposztáljon!
4. Javíttassa meg! Használja újra!
5. Cserélje el vagy adja tovább!
6. Vásároljon piacon és támogassa a helyi kereskedelmet!
7. Keresse az újrahasznosított termékeket!
8. Válassza a visszaválthatót!
9. Járjon könyvtárba, kölcsönzőbe!
10. Tegyen meg mindent, hogy ne árassza el a postai levélszemét!

Hiányzó információ?

Az interneten egyre több magyar nyelvű portál működik, ahol számtalan hasznos információ megtalálható, mit hol találunk, kihez kell bizonyos problémákkal fordulni és így tovább.

Azt azonban véssük az eszünkbe, hogy mi magunk vagyunk a legjobb ötletek forrásai. Érdekes, ám annál tanulságosabb úgy eltölteni néhány hétköznapunkat, hogy közben elemezzük minden tettünket, minden körülöttünk zajló eseményt a szerint, hogy milyen konkrét hatással van az a környezetre, mennyi hulladék keletkezik közben. A megfigyelés, a jó gyakorlatok kitalálása vagy összegyűjtése, és megosztása egymással az első lépések a hulladékcsökkentés útján. Erre indult a „Hulladékos szemüveg” projekt.

Fogadjuk meg, hogy január 1-től jobban átgondoljuk mit veszünk és mit dobunk ki! Legyünk kicsit takarékosabbak, nekünk marad több!
B.Ú.É.K.!

Cikkünk szerzője Graczka Sylvia, a Hulladék Munkaszövetség munkatársa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik