Élet-Stílus

Díjazták a kairói hősöket

Nagyszabású ünnepség keretében köszöntötték és díjazták hétfőn a telki edzőközpontban az U20-as labdarúgó-válogatottat, amely alig egy hónapja bronzérmes lett az egyiptomi vb-n.

Egervári Sándor együttese az Aranycsapat 1954-ben szerzett ezüstje után először szerzett érmet világbajnokságon. Az egyiptomi „kalandot” megelőzően magyar csapat négyszer szerepelt a 20 éven aluliak nagy seregszemléjén, s korábban a csoportból való továbbjutás is megoldhatatlan feladatot jelentett. A honi szövetség nyolcaddöntőt tűzte ki minimális célként az ifjak elé – akik magasan a várakozások fölött teljesítettek.

Jóllehet a nyitányon Honduras három góllal verte a magyar válogatott, amely a folytatásra összekapta magát, és Dél-Afrikát, valamint az Egyesült Arab Emírségeket is lenullázta, négy, illetve két gólt berámolva csoportelsőként zárt.

Az egyenes kieséses szakaszban aztán három, a helyosztóval együtt négy drámai csata következett, amely során a magyar csapat többször is bebizonyította, hogy van tartása, tud küzdeni, és persze futballozni is: a cseheket 2-2 után tizenegyesekkel, az olaszokat hosszabbítás után 3-2-re győzte le, ezzel egyedüli európai csapatként négy közé jutott.

A Ghána elleni elődöntőben ugyan kikapott, de „emelt fővel” jöhetett le a pályáról, miután kétgólos hátrányban sem adta fel a küzdelmet, s szorossá, izgalmassá tette az első félidőben egyoldalúnak tetsző találkozót. Ezt követően Costa Ricával szemben hátrányból felállva, büntetőkkel – elsősorban Gulácsi Péter, a büntetőölő kapus remeklésének köszönhetően – szerezte meg a bronzérmet az egyiptomi vb-n.

A stáb valamennyi tagja és a játékosok emlékplakettet vehettek át a magyar szövetség (MLSZ) elöljáróitól, továbbá az MLSZ elnökségének múlt csütörtöki döntése értelmében a gárda korábbi edzői, Both József és Sisa Tibor a Magyar Labdarúgásért érdemérem ezüst-, míg Egervári Sándor jelenlegi tréner a díj aranyfokozatát vehette át.

Scheer Sándor elnökségi tag, aki a kezdetektől személyesen szponzorálta a csapatot, átadta Koman Vladimir csapatkapitánynak a kiemelkedő teljesítményért járó 80 millió forintos prémiumot, amelyből 20 millió járt a csoportgyőzelemért, s további 20-20 milliót ért a nyolcad- és negyeddöntőben, illetve a bronzmérkőzésen aratott győzelem.

Kiss Máté külön elismerést kapott a vb legszebb góljáért (MTI)

Kiss Máté külön elismerést kapott a vb legszebb góljáért (MTI)

„Azt hittem egy nullával több lesz a csekken, de ez is jó – viccelődött a torna ezüstcipőse, Koman Vladimir, aki dedikált mezt adott viszonzásul Scheernek. „Büszkék vagyunk magunkra, mert úgy érezzük, hatalmas sikert értünk el, de egy nappal se maradtunk volna tovább Egyiptomban, már nagyon vártuk, hogy hazaérkezzünk”.

Az ünnepségen Szepesi György, az MLSZ örökös tiszteletbeli elnöke, Kisteleki István, a szervezet első embere és Dunai Antal csapatvezető is méltatta az együttest, kiemelve annak lelkesedését, küzdeni tudását. Kisteleki szerint az U20-as válogatott fogalom lesz, mindig pozitív példaként fogják emlegetni. Hozzátette, egy igazi csapat erőn felül tud teljesíteni, s egy ilyen kis ország is ki tud törni, mint azt ez az együttes bebizonyította.

Arra azonban felhívta a figyelmet, hogy nem szabad megelégedni egy pillanatra sem, mert rögtön jön a következő kihívás, mint például a pénteki U21-es Eb- selejtező az olaszok ellen – amelyen az egyiptomi hősök közül többen ismét a pályán lesznek.

Németh gólt szerzett

Németh Krisztián ismét gólt szerzett a görög bajnokságban: az AEK Athén fiatal futballistája a Larissza ellen hétfő este talált a kapuba. Az U20-as világbajnokságán bronzérmet nyert támadó csapata harmadik találatát szerezte a 3-1-re megnyert meccsen. Némethnek – akinek játékjogát a Liverpool birtokolja – hetedik fellépésén ez volt a harmadik gólja az athéni csapatban, amely a pontvadászat negyedik helyén áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik