Élet-Stílus

Hokivébé: Kanada vagy Oroszország?

A tavalyi világbajnoki finálé résztvevői, a kanadai és az orosz válogatott idén is kiemelkedik a mezőnyből, de a finnek, a svédek és a csehek sikere sem lenne meglepetés. A házigazda svájciak a négy közé készülnek, és a felkészülési meccseken be is bizonyították, hogy komolyan gondolják. A magyar válogatottól már a bennmaradás is óriási bravúr lenne.

A pénteki nyitónapon a Fehéroroszország-Kanada és a Németország-Oroszország összecsapásokkal kezdetét veszi a 73. jégkorong-világbajnokság. A két nagy favoritnak a nyitányon könnyű dolga lesz, ráadásul még nem is a legerősebb összeállításukban fognak játszani, hiszen az NHL rájátszásának első körében búcsúzó csapatokból jó néhányan később csatlakoznak a kerethez.

Az első, magyaros csoportban a papírforma alapján le van osztva a három középdöntős hely. A fehérorosz, a szlovák és természetesen a kanadai válogatott jóval erősebb a mieinknél, Pat Cortina csapatának csak az lehet a célja, hogy a szokja a torna hangulatát, és lehetőleg megússza a nagyarányú vereségeket.

“A realitásokat nézve nekünk nem a vb elején kell villognunk, hanem a második héten. Persze ha a szlovákok vagy a fehéroroszok ellen van esély a bravúrra, akkor megpróbáljuk a lehetetlent. Kanada más, ellenük nincs keresnivalónk” – mondta az MTI-nek Cortina, aki az olasz válogatott kapitányaként már ismeri a világbajnokság semmihez sem hasonlítható légkörét.

A kanadai válogatott edzés közben (MTI/EPA)

A kanadai válogatott edzés közben (MTI/EPA)

A kanadaiak számára a csoportkör csak amolyan bemelegítés lesz, a torna előtt egy felkészülési meccset sem játszott a csapat. A kerethirdetést némi fanyalgás fogadta a Kanadában, de a csapat még így is erős. Az utazók között több kiváló játékos, így Heatley, St. Louis vagy Spezza is helyet kapott – s a trió mellett Armstrong, Doan, Fisher, Hamhuis, Horcoff, Lombardi, Phillips, Roloson, Roy és Weber is rendelkezik vb-tapasztalatokkal.

A fiatalokra is érdemes lesz odafigyelni, a kanadai utánpótlás veretes. A „zöldfülűek” nagy része is rutinos junior vb-szereplő – bár különböző „évjáratok” képviselői, Doughty, Harding, Neal, Schenn, a 2008-as draft első választottja, a mindössze 19 éves Stamkos, illetve Upshall és White egyaránt junior világbajnoknak mondhatják magukat, mivel a legutóbbi öt U 20-as vb-t a kanadaiak nyerték.

A második csoportból kilóg – lefelé – a balszerencsés francia válogatott. Az orosz és a svájci csapatnak nem okozhat gondot a továbbjutás, a németek dolgát talán megnehezíthetik az élvonalba 2008-ba visszatérő gallok, akiknél azonban három kulcsember is lesérült a felkészülés során.

A magyarok legyőzésével hangolt az orosz együttes (MTI/EPA)

A magyarok legyőzésével hangolt az orosz együttes (MTI/EPA)

A címvédő oroszok idén is a torna legnagyobb esélyesei. Számos rutinos NHL-sztárral érkeznek, közülük is érdemes kiemelni Ilja Kovalcsukot, aki tavaly egymaga döntötte el a kanadaiak elleni finálét. A háromszoros All Star-válogatott csatár volt az első orosz hokis, akit a tehetségek kiválasztásán, az úgynevezett drafton első helyen vitt el NHL-es együttes. Kovalcsuk 2004-ben – harmadmagával – gólkirály volt, és kilenc klubcsúcsot tart az Atlanta Thrashers színeiben.

Az orosz és a kanadai válogatott mögött a legtöbb világbajnoki címmel büszkélkedő svédeket, az amerikaiakkal, a lettekkel és az osztrákokkal sorsolták össze. A papírforma alapján a sógoroknak kell majd játszaniuk a kiesés ellen, tehát feltehetően a magyarokkal is. A negyedik csoportban az utóbbi években rendre a négy közé kerülő, de a nagy sikerről lemaradó finnek, illetve a Jagrral érkező csehek kerültek. A csoportelsőség kettőjük között dől el, a harmadik helyre viszont közel azonos eséllyel „pályázik” a norvég a és a dán válogatott.

A kvartettekből az utolsó helyezettek az alsóházban folytatják, és a körmérkőzések után az utolsó kettő kiesik. A magyarok a 16-os mezőnyben a leggyengébb helyen állnak a világranglistán, huszadikként.

csoportbeosztás

A csoport (Zürich):
Kanada, Szlovákia, Fehéroroszország, Magyarország
B csoport (Bern):
Oroszország, Svájc, Németország, Franciaország
C csoport (Bern):
Svédország, Egyesült Államok, Lettország, Ausztria
D csoport (Zürich):
Finnország, Csehország, Norvégia, Dánia

—-Menetrend—-

A csoport (Zürich): Kanada, Szlovákia, Fehéroroszország, Magyarország
B csoport (Bern): Oroszország, Svájc, Németország, Franciaország
C csoport (Bern): Svédország, Egyesült Államok, Lettország, Ausztria
D csoport (Zürich): Finnország, Csehország, Norvégia, Dánia

Április 24., péntek:
A csoport: Fehéroroszország-Kanada 16:15 ó, Szlovákia-Magyarország 20:15 ó
B csoport: Németország-Oroszország 16:15 ó, Svájc-Franciaország 20:15 ó

Április 25., szombat:
C csoport: Egyesült Államok-Lettország 16:15 ó, Svédország-Ausztria 20:15 ó
D csoport: Norvégia-Finnország 16:15 ó, Csehország-Dánia 20:15 ó

Április 26., vasárnap:
A csoport: Szlovákia-Fehéroroszország 16:15 ó, Kanada-Magyarország 20:15 ó
B csoport: Svájc-Németország 16:15 ó, Oroszország-Franciaország 20:15 ó

Április 27., hétfő:
C csoport: Egyesült Államok-Ausztria 16:15 ó, Lettország-Svédország 20:15 ó
D csoport: Csehország-Norvégia 16:15 ó, Finnország-Dánia 20:15 ó

Április 28., kedd:
A csoport: Magyarország-Fehéroroszország 16:15 ó, Kanada-Szlovákia 20:15 ó
B csoport: Oroszország-Svájc 16:15 ó, Franciaország-Németország 20:15 ó

Április 29., szerda:
C csoport: Ausztria-Lettország 16:15 ó, Svédország-Egyesült Államok 20:15 ó
D csoport: Dánia-Norvégia 16:15 ó, Finnország-Csehország 20:15 ó

Középdöntő, E csoport (Bern): B1, B2, B3, C1, C2, C3
Középdöntő, F csoport (Zürich): A1, A2, A3, D1, D2, D3
A kiesés elkerüléséért, G csoport: A4, B4, C4, D4

Április 30., csütörtök:
B1-C2 16:15 ó
B2-C3 20:15 ó
A2-D3 16:15 ó
A1-D2 20:15 ó

Május 1., péntek:
B4-D4 16:15 ó (Bern)
C4-A4 16:15 ó (Zürich)
C1-B3 20:15 ó
D1-A3 20:15 ó

Május 2., szombat:
B3-C3 16:15 ó
B1-C1 20:15 ó
D2-A3 16:15 ó
D1-A2 20:15 ó

Május 3., vasárnap:
B4-C4 12:15 ó (Bern)
A4-D4 12:15 ó (Zürich)
B2-C2 16:15 ó
B1-C3 20:15 ó
D3-A1 16:15 ó
A2-D2 20:15 ó

Május 4., hétfő:
A4-B4 12:15 ó (Bern)
D4-C4 12:15 ó (Zürich)
C2-B3 16:15 ó
C1-B2 20:15 ó
A3-D3 16:15 ó
A1-D1 20:15 ó

Május 6., szerda:
Negyeddöntők: 16:15 és 20:15 ó

Május 7., csütörtök:
Negyeddöntők: 16:15 és 20:15 ó

Május 8., péntek:
Elődöntők: 16:15 és 20:15 ó

Május 10., vasárnap:
Bronzmeccs: 16:15 ó
Döntő: 20:15 ó

—-Csapatadatok, legutóbbi világversenyek—-

A svájci jégkorong-világbajnokságon szereplő csapatok világranglistás helyezése, az igazolt játékosok és a fedett pályák száma:

A csoport:
Kanada: 1. helyezett/560.000 játékos/2451 fedett pálya
Szlovákia: 8./10.000/47
Fehéroroszország: 9./3200/15
Magyarország: 20./2000/17

B csoport:
Oroszország: 2./83.000/168
Svájc: 7./24.500/79
Németország: 10./29.500/173
Franciaország: 18./17.000/130

C csoport:
Svédország: 3./65.000/320
Egyesült Államok: 6./466.300/1800
Lettország: 11./4500/19
Ausztria: 16./9800/33

D csoport:
Finnország: 4./62.000/220
Csehország: 5./95.000/155
Norvégia: 12./6400/37
Dánia: 13./5000/22

A 2008-as vb végeredménye (rendező: Kanada):
1. Oroszország, 2. Kanada, 3. Finnország, 4. Svédország, 5. Csehország, 6. Egyesült Államok, 7. Svájc, 8. Norvégia, 9. Fehéroroszország, 10. Németország, 11. Lettország, 12. Dánia, 13. Szlovákia, 14. Franciaország, 15. Szlovánia, 16. Olaszország

A 2007-es vb végeredménye (Oroszország):
1. Kanada, 2. Finnország, 3. Oroszország, 4. Svédország, 5. Egyesült Államok, 6. Szlovákia, 7. Csehország, 8. Svájc, 9. Németország, 10. Dánia, 11. Fehéroroszország, 12. Olaszország, 13. Lettország, 14. Norvégia, 15. Ausztria, 16. Ukrajna

A 2006-os vb végeredménye (Lettország):
1. Svédország, 2. Csehország, 3. Finnország, 4. Kanada, 5. Oroszország, 6. Fehéroroszország, 7. Egyesült Államok, 8. Szlovákia, 9. Svájc, 10. Lettország, 11. Norvégia, 12. Ukrajna, 13. Dánia, 14. Olaszország, 15. Kazahsztán, 16. Szlovénia

A 2006-os torinói olimpia végeredménye:
1. Svédország, 2. Finnország, 3. Csehország, 4. Oroszország, 5. Szlovákia, 6. Svájc, 7. Kanada, 8. Egyesült Államok, 9. Kazahsztán, 10. Németország, 11. Olaszország, 12. Lettország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik