Kétszázötven telt házas előadás után joggal gondolhatta úgy a sikerfilmes producer, Neményi Ádám (S. O. S szerelem!, 9 és ½ randi), hogy érdemes vászonra vinni Tasnádi István és Fenyő Miklós Hungária-darabját. Még akkor is, ha a mozik közönségét Magyarországon is döntően a tizen- és huszonévesek alkotják, márpedig a zenés színmű elsősorban az ötvenesek-hatvanasok nosztalgiáját szólítja meg. Ám a Hungária együttes – leginkább: Fenyő Miklós – zenéje kortalan, ma sem igazán házibuli a házibuli, ha ott nem szólal meg a „Csavard fel a szőnyeget” című örökbecsű.
Próbál a zenekar
Fonyó Gergely rendező (olyan jó kis alkotások direktora, mint a 2000-es szemledíjas Kelj fel, Jancsi! vagy a Cseh Tamás-film, illetve olyan, vitatható színvonalú bérmunka-rendezések elkövetője, mint a Tibor vagyok, de hódítani akarok, Idegölő) a musicalt is jegyző Tasnádi forgatókönyve alapján olyan vígjátékot tett az asztalra, amit szeretni lehet.
Made in Hungaria
színes, magyar zenés vígjáték, 109 perc, 2008, rendező: Fonyó Gergely, szereplők: Szabó Kimmel Tamás, Kiss Tünde, Fenyő Iván, Valentin Titánia, Scherer Péter, Hegedűs D. Géza, Dunai Tamás, Vándor Éva, Kovács Lehel, Orosz Ákos, Szente Vajk, Lábodi Ádám, Egri Péter, Kocsis Judit, Cserna Antal, Puskás Péter, forgalmazó: Budapest Film,
honlap
Mert jók benne a karakterek – emlékezetes például a Scherer Péter megformálta félhülye pártkatona egyszerre szánalmas és ijesztő csetlése-botlása, a Hegedűs D. Géza alakította középkáder hátborzongató nevetése, a Bereményi Géza játszotta főmufti aczéli korszakfelismerése –, jók a párbeszédek és persze jók a zenék (valószínűleg egy új Hungária-retróláz veszi kezdetét a bemutatót követően). Örvendünk annak, hogy régen vagy alig/nem látott színészek bukkannak fel a vásznon (Dunai Tamás, Vándor Éva, illetve Szabó Kimmel Tamás, Valentin Titánia), és szimpatikus a Mystery Ganges karakteres frontember, Egri Péter szerepeltetése is, ami a mai „tánczenekedvelőknek” tett kikacsintó gesztus mellett arra utal, hogy a rock and roll örök és halhatatlan. Tetszetős Puskás Péter megasztáros önégetése is a jól fésült polbaetes, apuka kedvence szerepben.
Interjú Scherer Péterrel
Ellenben hibának éreztük, hogy a lineáris történetvezetésből – a szabad (és Jerry Lee Lewis- és Elvis-lázban égő) Amerikából a puhuló diktatúrába hazatérő Fenyő família hely- és boldogságkeresése (mind az apa, mind a fiú esetében) – olykor kilógnak a musicalbetétek (lásd: strandjelenet), mert amíg a Mamma Mia! című ABBA-mozi esetében a zenéhez kerítettek egy sztorit, itt egy értékelhető cselekményt színesít – színesítene, árnyalna, gazdagítana – a muzsika.
Csavard fel a szőnyeget!
A remek zenék és még egyszer hangsúlyoznánk: a nagyszerű színészi jelenlétek miatt a Made in Hungaria több és mélyebb egy egyszerű zenés vígjátéknál. Akinek „volt szerencséje” megélni a rendszerváltozás előtti korszakot, annak fojtóbb vagy puhább formáját, alkalmasint bizony fájdalmasan szisszent fel. És bár manapság sem érzi magát csuda jól, örül, hogy nem abban a világban kell élnie.
Villáminterjú Fenyő Miklóssal
A rock and roll – ahogy a filmben is elhangzott – több mint zene: életérzés, életforma, ami forradalmi változást hozott az Amerikai Egyesült Államokban. Amikor anno Magyarországon színre lépett a Hungária, illetve hódító útjára indult a rock and roll, bekövetkezett egyfajta „forradalom”?
Egyfajta igen. De azért különbséget kell tennünk, hiszen az amerikai lázadás nem ugyanazon dolog ellen irányult, mint ami ellen a magyar rock and roll próbált lázadni. A nagy differencia abban mutatkozik, hogy itt, Magyarországon mi úgy gondoltuk, nekünk a szabadságvágyunk kiéléséhez elsősorban politikai módon kell lázadnunk. A politikához kell úgy viszonyulnunk, hogy valamit odadörgöljünk az orra alá. S ezáltal a környezetünknek, a rajongóinknak, a minket követőknek – a társadalomnak – a szembenállás fontosságát hangsúlyozzuk. És itt persze fontos is volt, de Amerikában egész másról szólt. Ott elsősorban egy generációs-társadalmi lázadást takart, a rock and roll „feladata” a tabukon történő átlépés, áttörés volt. A srácok annak idején ösztönösen mutattak olyan példákat, amiket az akkori amerikai társadalom nehezen tűrt el. S ehhez szükségeltetett az a hatalmas mozgósító erő, ami a rock and rollban benne rejlett. Nos, nálunk az egész egy politikai lázadásszerűség felé hajlott – hm, hm, teszem hozzá morfondírozva mindig, amikor hallom, hogy „politikai lázadás”.
Miért?
Egy kicsit fanyalgok, ugyanis úgy gondolom, hogy aki hosszú évtizedeken át fennmaradt, azért maradt fenn, mert eltűrték. Akit el akartak tüntetni, azt eltüntették. A hatalomnak megvolt ehhez minden ereje és képessége. Nevetséges dolog azt mondani, hogy valaki a hatalommal szemben fennmaradt. A hatalommal szemben nem lehetett fennmaradni, ügyeskedni lehetett. Én a Hungária-féle lázadást is inkább abban látom, hogy egy új perspektívát tudott mutatni az embereknek. A fiatalok elsősorban emiatt lettek a nagy rajongóink. Koncertjeinken a fél ország fiatalsága ott tombolt, és olyanra vágatta a haját, és úgy nézett ki, és igyekezett úgy öltözni, ahogyan mi. Kvázi egy „egységfrontot” teremtettünk, ezt tartom a dolog, mondjuk így, tett nagyságú, tett formátumú nagy erényének.
A Made in Hungaria színdarab is. Melyik áll közelebb az ön szívéhez: a színmű vagy a film?
Hű, jó kérdés… (elgondolkodik) A helyzet az, ha a darab nem lett volna, akkor nem lett volna a film. Ezért azt kell válaszoljam: a darab. Meg azért is, mert az volt az első művészi alkotás, ami nagy nyilvánosság elé vitte az életemet. S meg azért is, mert én abban már kétszázötvenszer játszottam, minden pillanatát átéltem. Még nem láttam ezt a filmet…
… a mostani sajtóvetítésen sem?
…nem, nem voltam itt, én ennek a filmnek egy korábbi kópiáját láttam csak, jóval régebben, talán két hónapja, s az még egy egészen kezdetleges – korántsem kész – változat volt. Úgyhogy az élményeim ezzel a filmmel kapcsolatban egyelőre onnan származnak. Azt rendkívül ígéretesnek tartottam. Mivel nem értek a filmhez, elfogadtam, amit a rendező (Fonyó Gergely – a szerk.), meg az operatőr (Csukás Sándor – a szerk.) és sok mindenki más mondott, hogy amikor ez már teljesen kész film lesz, sokkal-sokkal jobb lesz. Az viszont, hogy most a film újdonság az életemben, a film felé húzná a szívemet istenigazából. Különösképp, hogy ennek a jövője a közeli jövő, és drukkolok ennek a filmnek annyira, hogy ebben a pillanatban egy icipicit jobban is érdekeljen, mint a darab. De azért a darab előtt kell először is kalapot emelni. Mert még egyszer mondom: ha nincs darab, nincs film.
