Egy autókölcsön bedőlésének végső soron az a következménye, hogy az ember inkább busszal jár vagy gyalogos sétákra kényszerül, ám ha az adós lakása vagy háza forog kockán, akkor a törlesztés elmulasztásával már senki nem viccel. Akkor is fizetni kell a részletet a banknál, ha a hitelválság nyomán most kiszámíthatatlanabbá és magasabbá váltak a havi terhek, vagy ha az ügyfél netán munkahelyének elvesztése miatt került kilátástalan helyzetbe.
Érdemes vizsgálni a lehetőségeket
Az pedig nyilván nem vezet messzire, ha a pórul járt adós pusztán tehetetlenül sopánkodik, miért nem számolt eleve 20–30 százalékos pufferrel a törlesztési terhek bevállalása előtt – szorult helyzetben ennél hatásosabb túlélési technikák kidolgozására van szükség. Ilyen esetben is vannak ugyanis még lehetőségek.
Irány a kisebb?
Mentő megoldásként felmerülhet például az, hogy a szorult helyzetbe került adós kisebb lakásba költözik, mielőtt ténylegesen fizetési nehézségekbe ütközne. Ezzel kapcsolatban nehéz általános érvényű tanácsot adni, de azt tudni kell, hogy a magyarországi lakáspiac pillanatnyilag erősen túlkínálatos, következésképpen az árak – különösen a használtlakás-piacon – nagyon nyomottak, ráadásul hosszú hónapokig, esetenként évekig is elhúzódhat egy-egy ingatlan értékesítése. A vevők tehát kedvező alkupozícióban vannak. Vagyis készpénzhez, ráadásul gyorsan, csak áron aluli lakáseladással lehet jutni, amit azért válságos időkben is érdemes elkerülni.
Azt is érdemes ugyanakkor szem előtt tartani, hogy a bankok sem szívesen jutnak el addig a pontig, amikor érvényesíteniük kell a jelzálogjogot. Alapvetően pénzügyi tranzakciókat szeretnek végezni, ahelyett, hogy tetemes ingatlanállományt kezeljenek. Adós és hitelező közös érdeke tehát, hogy megoldják a likviditási gondot, amelyet – ha az ügyfél már látja – érdemes minél előbb jeleznie a hitelintézet felé.
Hosszabb futamidő
Mondhatja valaki például azt a banknak, hogy inkább hosszabb ideig fizeti a részleteket, de havonta kevesebbet és mindig ugyanannyit. A még vállalható havi törlesztőrészletek fixálásával és a futamidő megnyújtásával persze azt is vállalja, hogy összességében végül többet kell visszafizetnie a banknak, de legalább nem lesznek álmatlan éjszakái akkor sem, ha a forintárfolyam elszabadul, vagy megugranak a kamatok. Kérheti a hitelszerződés átmeneti felfüggesztését is, amennyiben például elveszítette az állását. A teher ebben az esetben persze nem csökken, csak eltolódik, sőt a – jellemzően 3–6 havi – moratórium idejére járó kamattal még növekszik is, de legalább némi levegőhöz jut a megszorult adós.
Nem vonzó a forinthitelre váltás
A devizahitelek forintra váltásának lehetősége valószínűleg keveseknél merül fel. Nehéz pénzügyi helyzetben ugyanis aligha életszerű, hogy könnyítést hozna a forinthitelekkel járó plusz 10 százalékpontos éves kamatteher, ráadásul rossz (értsd: gyenge) forintárfolyamon történő átváltásnál a devizaadósság forintra számított értéke is megugrik.
A sok lehetséges megoldás közül még eggyel mindenképpen érdemes foglalkozni: a fizetési nehézségek hitelből történő orvoslásával. Az ötlet divatos, ám azt a kockázatot hordozza, hogy az ügyfél olyan adósságspirálba keveredik, ahonnan nagyon nehezen tud kivergődni. A hitelszerződések túlzott halmozása már önmagában rizikós, ezért egy újabb hitel igénylése helyett inkább a meglévők egybegyúrásán érdemes elgondolkozni. Az úgynevezett adósságrendező hitelek révén erre van mód, és az esetek többségében érdemes is erre szerződni, ha ezzel számottevően csökkenthető a fizetendő törlesztések összege.
Óvakodj az ügynöktől!
Természetesen vonzónak tűnik, ha egy hitelközvetítő azt ígéri, hogy leveszi az ügyfél válláról a piaci lehetőségek áttekintését, elemzését, összehasonlítását, és kiválasztja helyettünk az ideális megoldást. A gyakorlat sajnos azt mutatja, hogy ez nem mindig működik így. Az ösztönzési rendszerből adódóan a hitelközvetítők sok esetben azon bank azon termékét javasolják az ügyfeleknek, amelyik után ők maguk a legtöbb jutalékot tehetik zsebre.
Az átlagos jutalékszint ma körülbelül 1,5 és 3 százalék között mozog, vagyis egy 10 millió forintos hitelkihelyezésért kapásból 150–300 ezer forintos egyszeri díj üti a hitelügynök markát. Azt viszont egyik bank sem kéri rajtuk számon, hogy az újonnan becserkészett adós végül milyen hosszú ideig marad a hitelintézetnél, illetve, hogy tudja-e rendesen fizetni a törlesztő részleteket.
Ha tehát egy hitelközvetítő néhány hónap leforgása alatt újból és újból megkeres valakit, hogy ismét talált egy jobb bankot neki, amely kedvezőbb feltételekkel kínálja majd a hitelt, azonnal érdemes gyanút fogni, mert nagyon valószínű, hogy a folyamatos bankváltásokkal csak az ügynök pénztárcáját tömi ki a gyanútlan delikvens.
Miként akkor is kötelező a fokozott óvatosság, ha a hitelügynök csupán egyetlen tuti ajánlatot tesz az asztalra. Könnyen lehet ugyanis, hogy meg sem szondázta ügyfele helyett a piacot, csupán az őt finanszírozó bank – korántsem biztosan a legolcsóbb és legkedvezőbb konstrukciójú – termékével próbál házalni.
Drága bankváltás
Míg a közvetítő tehát mindenképpen nyer a bankváltáson, annak költségeit már az ügyfélnek kell kigazdálkodnia. Egyrészt elő- vagy végtörlesztési díjat kell fizetnie a régi banknak – hogy tudniillik ott letudta a fennálló tartozását –, ez több tízezer forintba, átlagosan körülbelül 50 ezer forintba kerül. (Jó tudni, hogy néhány bank költségplafon nélkül 2–4 százalékos díjtétellel dolgozik.) Erre általában rászámolnak még egy néhány ezer forintos zárlati díjat, és akkor még nem beszéltünk az új banknál felmerülő induló költségekről: az értékbecslési, a közjegyzői, a hitelbírálati, a földhivatali és a folyósítási díjakról, amelyek összesen akár százezer forintra is rúghatnak.
Mielőtt tehát valaki bankot váltana, legalább annyit érdemes megtennie, hogy a közvetítő által elé tárt új hitelajánlattal eddigi hitelintézetét is felkeresi. Könnyen lehet, hogy régi jó adósként ott sem akarják őt elveszíteni, és hajlandóak a szerződés módosítására, vagy a már említett átütemezési technikák valamelyikének alkalmazására.
