Élet-Stílus

Jogunk van tudni az atomhulladék sorsáról

Nyilvános adatnak számít a paksi üzemzavar során megsérült fűtőelemek sorsa – döntött a Fővárosi Bíróság az Energia Klub és több jogvédő, ökopolitikai szervezet által indított perben.

Az Energia Klub idén nyáron indított pert az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) ellen, hogy adják ki azt a tanulmányt, amelyet a Paksi Atomerőmű Zrt. a hatóság felhívására készített és nyújtott be a 2003-ban megsérült fűtőelemeket tartalmazó tokok hosszú távú tárolásáról. A Fővárosi Bíróság most arra kötelezte az OAH-t, hogy tizenöt napon belül adja ki a tanulmányt.

A nem jogerős ítélet kimondta, hogy a sérült fűtőelemek tárolására vonatkozó tanulmány a környezetbe történő kibocsátással kapcsolatos információ, ezért ennek megismerését üzleti titokra hivatkozva sem lehet korlátozni.

A sérült fűtőelemeket a kiégettekhez hasonlóan öt évig pihentetőmedencében tartják, ám az ezt követő stratégiát a hivatal nem kívánta nyilvánosságra hozni – mondta el a FigyelőNetnek Perger András, az Energia Klub programvezetője. Az Energia Klub szerint azért fontos, hogy hosszabb távon mi lesz a sorsuk, mert intenzitásuk erősebb, mint a kiégett fűtőelemeké, ezért sem szállításuk nem oldható meg azonos módon.

Használt fűtőelemek átmeneti tárolója Pakson (MTI)

Használt fűtőelemek átmeneti tárolója Pakson (MTI)

A bíróság ítéletét Perger András precedensértékűnek tartja, és reméli, nagyban segíti majd két másik adatkérési per végkimenetelét, ahol a civilek az erőmű 2004-es újraindításáról és a kárelhárítás részleteiről kértek információkat. Az ítélet különlegessége az is, hogy a bíróság a mostani perben alkalmazhatta először a környezeti információkra vonatkozó, 2006. januárjában hatályba lépett új jogszabályokat – emeli ki a szakértő.

Az OAH később dönt arról, hogy az ügyben benyújtanak-e fellebbezést – nyilatkozta az MTI-nek Czottner László, a hivatal jogtanácsosa.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik