Élet-Stílus

A repülést is megdrágítja az üvegházhatás

Az Európai Parlament kedden Strasbourgban megszavazta, hogy 2012-től az összes Európából induló, illetve ide leszálló géppel rendelkező légitársaságot bevonják az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerébe. Ez az intézkedés az uniós légitársaságok mellett az európai repülőtereket használó, külső országbeli légi fuvarozókra is vonatkozik majd.

A javaslatot még jóvá kell hagynia a tagállamok kormányait képviselő Tanácsnak is.

A légitársaságokat széndioxid kvóta vásárlására kötelezik 2012. január 1-jétől. A számukra engedélyezett kvóta 15 százalékát sem kapják ingyen és automatikusan, hanem arra árverésen kell majd licitálniuk. Az eddigi rendszertől eltérően nem lesz “történelmi” alapú disztribúció, hanem a hatékonyabb gépeket használó légitársaságokat jutalmazó, egységes európai séma alapján osztanak.

3-5 százalék a csökkentési cél

A kibocsátás-csökkentési célt a 2004-2006-os évek bázisán határozták meg. Az első periódusban (2012-ben) ez 3 százalék, a másodikban (2013. január 1-től) már 5 százalék lesz.
A kvótán felül szennyező anyagot kibocsátó légicégeknek ugyanúgy a szabadpiacon kell majd többletengedélyeket vásárolniuk az európai rendszerben lévő bármely vállalattól, mint eddig is az iparvállalatoknak.

Az aukciós bevételeket a klímaváltozás elleni küzdelemre – kutatásra, “tisztább” repülőgépek kifejlesztésére, a harmadik világban zajló erdőirtás elleni harcra, az alacsony kibocsátású közlekedési rendszerek (például a vasúti közlekedés) támogatására – kell fordítani.

Az EU széndioxid kibocsátásának 3 százaléka

A repülés termeli az EU-beli széndioxid-kibocsátásnak körülbelül a 3 százalékát, de a légitársaságokat eddig kihagyták a kibocsátás-kereskedelmi rendszerből, nehogy károsítsák az európai vállalatok nemzetközi versenyképességét.

Még hivatalos – az Európai Bizottság által közölt – számítás szerint is ugyanis a rendszerben való részvétel 2-9 euróval növeli a jegyárakat EU-n belüli menettérti légiutakra. A légitársaságok bevonását mégis időszerűvé tette, hogy a légiforgalom 2020-ig várhatóan megkétszereződik.

A társaságok nagyobb költségre számítanak

A légitársaságok ennél is nagyobb költségekre számítanak. “Felőlünk nézve a kibocsátás-kereskedelmi rendszer környezetvédelmi szempontból a céljával ellentétes, gazdasági szempontból pedig káros. Torzítani fogja a versenyt és évente sokszáz millió euróba fog kerülni” – mondta a német Lufthansa szóvivője kedden.

A legnagyobb európai olcsó jegyes légitársaság, a Ryanair szerint a többletköltség felszállásonként az 50 eurót is elérheti. – Ez csak drágítani fogja a repülést az egyszerű európai emberek számára. Miután a Ryanair sokat áldozott új repülőgépek vásárlására, hogy a társaság szennyezőanyag-kibocsátását utasonként a felére csökkentse, semmi ok nincs erre a tolvaj adóra – mondta a Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary.

Az Európai Légitársaságok Szövetsége (AEA) a múlt héten közleményben hangoztatta aggodalmait a tervezett európai szabályozás miatt, emlékeztetve, hogy az amerikai kormány és a légitársaságok nemzetközi szövetsége (IATA) is tiltakozik a korlátozások ellen. Az Egyesült Államok azzal fenyegetőzik, hogy bevezetése esetén megtámadja az uniós szabályozást a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetnél(ICAO).

12 millió tonnát lehetne megtakarítani

Az AEA felhánytorgatja, hogy annak a programnak a megvalósítása, amely a környezetvédelem szempontjából valóban jelentős eredményt hozhatna, vagyis az Egységes Európai Égbolt megteremtése, még mindig várat magára. Az európai légi forgalom irányításának racionalizálását célzó terv évente 12 millió tonna széndioxid-kibocsátás megtakarítását eredményezhetné.

Éppen ezért elfogadhatatlannak tartják az európai fuvarozók, hogy a légitársaságoknak engedélyt kell vásárolniuk a kibocsátásra, amelyet részben az okoz, hogy a szétdarabolt európai légtérben cikk-cakkban haladva, repülőterek felett körözve vagy a felszállópályán várakozva feleslegesen égetik az üzemanyagot, olvasható az AEA közleményében.

A környezetvédők keveslik az új szabályozás szigorát. – A végső változat olyan gyenge, hogy nagyon csekély hatása lesz a repülés okozta, rohamosan növekvő szándioxid-kibocsátásra – mondta a Föld Barátai (Friends of the Earth) szervezet szakértője, a Richard Dyer.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik