„Amióta tudom, hogy megrendezhetem az István a királyt, mérhetetlen ambíciót ad. Még a hétköznapjaimban is pár centivel a föld fölött járok. Ez segít abban, hogy a legendás darabot kellő erővel meg tudjam csinálni” – vezeti be a FigyelőNet olvasóit a rendezők pszichológiájába Szikora János. Tavaly kapta a felkérést, hogy rendezze meg az eredeti bemutató 25 éves évfordulóján Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját. A darab aktualizálása 2008-ban már önmagában is rázós feladat, de a vállalást tovább nehezíti, hogy a szereplőket a Magyar Televízió Társulat című műsorának amatőr gárdájából kell verbuválni.
A társulattal nem lesz gond – jelenti ki a FigyelőNet aggodalmaskodó kérdésére Szikora. Úgy látja, több izgalmas szereposztásra valót ki lehetne hozni a jelentkezőkből. Hogy végül kik kapják a főbb szerepeket, a rendező szerint majdhogynem értelmezi is a darabot. A televízió sajátos tehetségkutatójának zsűrijében öt ember látásmódja keveredik, és a többség dönti el, kik szerepelhetnek majd a bemutatón – szögezi le a rendező.
25 év alatt nagyot fordult a világ (fotó:mti)
Szikora János bevallja, fél a vállalkozástól. Az István, a királyt annyian ismerik, és annyian szeretik, hogy ezen óriásit is lehet bukni – mondja. 25 év alatt nagyot fordult a világ, ami természetesen átértelmezte a darabot is. Ma már egész mások a hangsúlyok, bár a történelmi-társadalmi meghasonultság továbbra is jellemző az országra. Hogy milyen hangsúlyokat emel majd ki, egyelőre a rendező titka marad.
Gyilkos, kemény darab
A színház mindig a politika, persze nem feltétlenül a pártpolitika világa – jelenti ki Réz András. Szerinte a jó színházhoz hozzátartozik, hogy a közélet legégetőbb, legfájdalmasabb kérdéseire keresse a választ. Az 1983-ban a Királydombon bemutatott István, a királyt számos alkalommal feldolgozták, az esztéta ezek közül a régi Nemzeti Színház Kerényi Imre által rendezett előadására hívja fel a figyelmet.
Szikora és Szulák a Társulat zsűrijében
Gyilkos, kemény darab volt, a hang bennszorult a nézőkben – állítja Réz. Az volt a kicsengése, hogy elfogadjuk ugyan a történelmi törvényszerűségeket, de nem fogadjuk el, hogy mindeközben az emberek kisemmizettekké váljanak, jogaik sérüljenek. Réz szerint ez az előadás sokkal szorongatóbban fogalmazott a királydombinál. A Koltai-féle István egy mindenkinek szóló szabadtéri történés volt, ez viszont a politizáló színház hagyományaihoz nyúlt vissza. Arról szólt, hogy bárhogy sodor a történelem, nem feledkezhetünk meg az áldozatokról, és tudatosította, hogy a puha diktatúra is megfosztja az embert a világ teljes megélésétől – teszi hozzá.
Megrendítő szupergiccs
A városligeti előadás a furcsa helyszínnel, a felépítettségével hihetetlenül mellbevágó volt. Világos volt, hogy a szupergiccs kategóriájába tartozik, de megrendítően – magyaráz Réz András. Az esztéta a giccset egyébként nem feltétlenül negatívumnak tekinti. Mint mondta meggyőződése, hogy az alkotók ezt pont ilyennek szánták. A Brodway-musicalek már csak műfajilag is hajlanak a giccsbe. A nézők pedig fenntartások nélkül, sőt örömmel és teljesen egyértelműen adják át magukat ennek. Az esztéta szerint a giccs lényege: egyszerűen, de kétséget kizáróan hat. „Itt is ezt éltem meg. És én akkor dagadtra tapsoltam magam a Városligetben” – vallja be Réz.
A bemutató felért egy forradalommal
A királydombi István bemutatója után rögtön fellángoltak a viták: vajon a darab merész és ellenzéki, vagy a Kádár-rendszer védőbeszéde lakozik benne? A Királydombi előadásnak az volt a szépsége, hogy lebegtette ezt a kettős jelentést. A propagandagépezet azt sugallta, hogy a szovjet megszálláson nem lehet változtatni, a szocialista rendszerrel való együvé tartozás természeti törvény, de mégis jobb a magyaroknak a környékbeli sorstársaiknál, mert Kádár megóvja őket a durva retorzióktól. És bejött a „boldog barakk” gondolata, mert itt mégiscsak tágabbak a szabadságjogok…
Bródy János is ezt a kettősséget látta a darab lényegének. Szerinte az ország történelmében mindig fontos szerepet játszott az a tragikus konfliktus, ami a nemzeti önrendelkezés vágya és az európai integráció eszméje között feszült. Ezt valamiféle kettős lábon álló magyar identitástudatnak nevezhetnénk – mondja a szövegíró. Bródy nem állítja, hogy tudatosan ellenzéki darabot akartak, tény viszont, hogy a darab az akkori általánosan elfogadott állásponttal szembement. Bródy szerint némi túlzással bátran kimondhatjuk, hogy az előadás létrejötte önmagában felért egy forradalommal. Sokan még ma is a társadalmi változások első jeleneteként emlegetik a városligeti bemutatót.
„Szállj magadba Vajk…”
Ha jól emlékszem, akkor a hetvenes évek elején merült fel a gondolat, hogy az államalapítás körülményei izgalmasak lehetnek egy rockopera témájaként – avat be az ötletelés fázisába Bródy János. Az ötletet Boldizsár Miklós hozta, akivel akkoriban egy társaságba jártak. Ő mesélte a Szörényi-Bródy szerzőpárosnak a Koppány-motívumot, mint egy olyan jellemző figurát, amibe sűríteni lehet az államalapítás dicsőséges történetének ellenzékét.
Amikor írtuk a darabot, Koppány történelmi figurája nem volt még közismert, ezért számos olyan jellemvonással ruházhattuk fel, amire érzésünk szerint szükség volt a működő dramaturgia érdekében. Persze hárman háromféleképpen közelítettük meg a figurát – meséli a kulisszatitkokat Bródy. Koppány lázadása volt az alap, és különféle szereplőket helyeztünk köré. Réka az én teremtményem, mert kerestem egy olyan feloldást, ami talán, legalábbis a darabban, képes lenne mind a két igazságot magába fogadni, mind a kettőt átérezni. Ezt képviseli Réka. Ha létezett volna valami népi bölcsesség vagy szándék, akkor az Ő lenne. Mintegy ellentéte a három magyar úrnak, akik az ellentétek kiélezésében érdekeltek. Réka az, aki összeköti az élet-halál harcot vívó főszereplőket.
Olvassa tovább cikkünket, lapozzon a következő oldalra!
—-Koltai Gábor kapcsolatai elintézték—-
1983-ban a puha diktatúra hódított hazánkban. Automatikusan felmerül a kérdés: hogyan, miért lehetett bemutatni az István, a királyt? Mai szemmel nem lehet nem észrevenni benne az ellenállást és a rendszer kritikáját. És anno? Nos, a kettős jelentés szépsége, hogy kétféleképp lehet értelmezni. Ki-ki a maga szája íze szerint magyarázhatja: miről is szól az István a király. A magyar kultúrpolitikusok rögtön azzal érveltek, hogy „itt van kérem ez a darab is, megengedtük, nálunk szabadság van.” Hogy ez jót tett-e a darab renoméjának?
A Királydombon egyértelműen és világosan megmutatkozott a pogányság mítosza. A kereszténység felvétele elkerülhetetlen volt az államiságunk szempontjából, de ez kegyetlen áldozatokkal járt – világít rá Réz András arra, hogy milyen logika mentén lehetett az akkori rendszernek átengedni a darabot. A nézők abban a furcsa állapotban voltak, hogy megsiratták az elveszett pogányokat, de tudták, hogy a kereszténység felvétele a túlélés záloga volt. Ez nagyjából egybeesett mindenféle bujkáló értékekkel is. Sokan az 1956-os forradalom analógiájaként értelmezték. Koppányék a lázadó forradalmárok, akikkel mindenki mélyen rokonszenvezett, de elfogadták, hogy ez a forradalom eleve halálra volt ítélve.
A változások első jele volt?
Az már csak hab a tortán, hogy a darab sokféle értelmezési lehetősége között más az üzenet, ha racionálisan gondolkozunk és más, ha az érzelmeinket követjük. A mai napig is izgalmas, hogy ez két szembenálló felfogást egyszerre igazol. Más igazságra jutunk, ha a szívünket, és másra, ha az eszünket követjük. Koltai Gábor és az ő akkori kapcsolatai lehetővé tették, hogy a darabot be lehessen mutatni. – ad mindent tisztázó magyarázatot a miértre Bródy János.
„Árpád népe, hej!”
Vikidál „Koppány” Gyula, így írta alá az e-mailt, amiben beszélgetésre hívtam. Épp a hatvanadik születésnapján kerítettünk sort rá, a nagy Koppány akkor kezdett neki a rakott krumpli elkészítésének, ez volt az ünnepi menü. Mi más is lehetett volna a kérdés, mint az: milyen érzés volt a nagy ellenséget játszani, aki mellett egy egész ország szíve ott dobogott. Mert tény, hogy a darab főszereplője István, de az energia, lendület és erő Koppányból robbant.
„Nem feltétlenül szükséges, hogy valaki ellenségként viselkedjen egy darabban, még akkor sem, ha a történelem ezt a szerepet szánta Koppánynak” – mondja Vikidál. Minden mű akkor jó, ha vannak ellenpontok és katartikus érzések, amiket csak akkor tudunk megszülni, ha úgy viselkedünk, ahogy a mű megkívánja. Azt, hogy ez a szív és ész darabja, mindenkinek magának kell eldöntenie – magyarázza. A mai napig is elgondolkozom: mi lett volna ha? Ha Koppány győz? Talán az ősiségünket jobban meg tudtuk volna tartani, mint most egyesek elárulni. És hozzáteszi, hogy Koltai Gábor nyilván tudta, amikor az aktuális rockereket megbízta a lázadók szerepével, hogy habitusukból adódóan oldják majd meg a feladatot.
„Nincs más út…”
Ha már így kiveséztük Koppányt, néhány mondat erejéig merengjünk Istvánon is, aki azért megérdemel egy-két gondolatot, ha már ő a címszereplő. Varga Miklós az 1983-as augusztusi bemutatón még csak a magyar hangja volt Istvánnak, mert a rendező nem merte megreszkírozni, hogy egy szinte ismeretlen kezdő játssza az abszolút címszerepet. Csak a hangja volt biztosíték. Később ugyanez a rendező az általa megrendezett rockoperák és zenés színpadi művek 80 százalékában Varga Miklósnak adta a főszerepet.
Se Varga Miklós, se a szerzők, se az alkotók, se a közreműködők nem gondolták volna, hogy ekkora siker lesz. Hogy mégis elementáris diadalra lehet számítani, az a királydombi próbafolyamat során kezdett körvonalazódni. Egyre többen nézték a próbákat, és az előadáson világossá vált, hogy valami olyan született, ami túlmutatott a saját korán is.
Varga Miklós már magát a felkérést is alig tudta elhinni. Koltai felsorolta neki a szerzőket, a közreműködőket, ő pedig azonnal igent mondott. „Pályakezdő rockénekesként olyan kollégákkal kerülhettem egy darabba, akik meghatározó alakjai voltak és ma is azok a magyarországi rocktörténetnek, nem is beszélve a színészgárdáról” – lelkendezik még 25 év múltán is Varga Miklós.
