Élet-Stílus

Egy színpadon a Barbaro és a Napra

Csütörtökön a Művészetek Palotájában lép fel az etnorock húsz éves alapzenekara a Barbaro, és a hasonló zenei gyökerekre építő Napra zenekar.

Both Miklós, aki mindkét zenekarban gitározik és énekel a FigyelőNetnek elárulta, hogy nagyon fontos állomás mindkét zenekar életében a Müpa-koncert. A Naprának szeptemberben jelent meg az első, a Barbaronak pedig rá egy hónappal a harmadik albuma. Tavaly már mindkét zenekar bemutatta elsöprő sikerrel a lemezeik anyagát, de a Művészetek Palotájában fellépni mindig nagy megmérettetés.

A Napra a szokásos tánccsoport mellett különböző vetítésekkel készül és elképzelhető, hogy DVD felvétel is készül a koncertről. Bár már több új szám elkészült, mégis a Jaj, a világ című bemutatkozó albumról válogatnak majd. Both Miklós azt is elmondta, hogy a Barbaro viszont régi és új számokat is előad csütörtökön.

Barbaro

A magyar és balkáni ihletettségű etnorock legrangosabb zenekarának tartott Barbaro húszesztendős története sikerekben és kudarcokban egyaránt gazdag. Tagjai a Kolinda, a Gépfolklór, a Ködkonda és a Zsarátnok együttesekből kerültek ki, csupa olyan társaságból, amely progresszív, műfaji és földrajzi határokon túlmutató népzenét játszott.


Egy színpadon a Barbaro és a Napra 1

Cziránku Sándor, a Barbaro gitárosa (Fotó: Horváth Balázs)


Ma már nyilvánvaló, hogy a Barbaro 1990-ben készült első albuma a magyarországi világzene-történet egyik kiemelkedő pontjának tekinthető, CD-n mégsem jelent meg, holott immár tíz-húszezer forintos áron cserél gazdát a piacon.

Csepelen házmester a világklasszis gitáros – a Figyelőnet interjúja Cziránku Sándorral itt. Nem fog hinni a szemének! Nézze meg a gitáros egyedi technikájáról kászített videónkat itt.





Hazánkat a kilencvenes évek elején elkerülte az a széljárás, amely méltó magasságába emelhette volna ezt a korát megelőző zenekart, és ez oda vezetett, hogy második lemeze után elcsendesedett. Mielőtt azonban teljesen feledésbe merült volna, három éve újjászerveződött, az énekes Tzotzoglu Jorgosz helyén Both Miklóssal. 2007 őszére pedig a régi-új Barbarónak megszületett harmadik albuma, a Barbaro III is – a zenekar “védjegyének” számító “sztyeppehangot” felfrissítő lendülettel és zamattal.

Napra


Egy színpadon a Barbaro és a Napra 2

A Napra a Szigeten (fotó: Balla István)



És hogy ez az est kétszeresen is páratlan élményt kínáljon, a Barbaro mellett fellép a Napra is, melyet nem más hozott létre, mint a Barbaro-gitáros Both Miklós. A tradicionális Kárpát-medencei népzene és az experimentális rock izgalmas szintézisével három esztendeje feltűnt együttes ugyancsak lemezbemutatót tart. Jaj, a világ! című albumát komoly várakozás előzte meg, hiszen a világzene egyik legkeresettebb angol producere, Ben Mandelson gondoskodásával készült.

“Érzékeltetni szeretnénk, hogy a falu és a város zenéje találkozik a muzsikánkban.”

A Figyelőnet interjúja Both Miklóssal itt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik