Hogy fogadta a filmet a közönség a premier előtti vetítéseken?
Csongrádon például tumultuózus jelenetekre került sor a nézők között, még állójegyeket is árultak, és ott maradt a film tíz napra. Egy hét alatt a közel 19 eres városban kétezren látták a filmet, erre az amerikai szuperprodukciók esetében sem akadt példa. Ugyanilyen figyelem övezte Szegeden, Kecskeméten és Békéscsabán. Jelenleg Pécsett vagyok, ahol szintén egy nagysikerű bemutatót tartottunk tegnap, és éppen Szombathelyre készülődöm. A nézők érdeklődése, szeretete rácáfol a rosszhangulatú sajtóvetítésre.
Miért tartja annak?
Általában rossz hangulatúnak tartom a sajtóvetítéseket, ha rajtam múlna, meg is szüntetném ezeket. Ostobaság egy vígjátékot úgy bemutatni, hogy a teremből hiányoznak a nézők. Ott főnek a kritikusok egymás savanyú levében, és nem képesek nézővé válni, nem képesek a közönség érdekeit képviselni. Holott ez lenne a feladatuk. Beülnek utálkozni, és elkezd rossznak, használhatatlannak tűnni a film. Pedig – és erre beszédes példa Csongrád esete –nagy örömet okoz az embereknek, sokan akarják megnézni. Közben pedig azt mondják a mozisok, akik nyilván ezt jobban tudják, hogy most fele annyi a moziba járó ember, mint két éve. Nekem azért vannak bátortalan, de komoly reményeim…
Hadd szolgáljunk egy jó hírrel: bár csökken a nézőszám a mozikban, ezen belül emelkedik a magyar filmekre jegyet váltók mennyisége.
Igen? Ez tényleg jó hír.
Bár több ízben hangsúlyozta, a Megy a gőzös nem az Indul a bakterház folytatása, de nem tart attól, hogy az emberek mégiscsak összevetik Mihályfy Sándor 1979-es, kultikus tévéfilmjével?
Miután azt a filmet az utóbbi negyven év legsikeresebb médiamegmozdulásának tarthatjuk, hiszen az Indul a bakterház minden egyes magyar embernek mai napig hihetetlen melegséget okoz, egyáltalán nem szégyellem, ha összevetik. Ha egyébként az jutott volna az eszünkbe, hogy jó volna a mai kor technikai lehetőségeivel, egy mai operatőrrel, a mai mozi képességeit kihasználva újraforgatni, azt sem tartanám „bűnnek”. Itt azonban szó sincs folytatásról: ez egy új, meseszerű, szuverén történet, ami egy rendkívül tehetséges író, Grecsó Krisztián tollából született. Egyébként a kezdet kezdetén voltak ilyen jellegű felvetések, hogy mi lenne, ha… De én akkor benne sem voltam.
Nem a kezdetektől fogva volt úgy, hogy Ön rendezi a filmet?
Nem. Ez a lehetőség csak jóval később merült fel. Először Krisztiánnak támadt egy ötlete, amiből egy teljesen új minőséget hozott létre. Ennek megvalósításában a fiam, P. Koltai Gábor producer oroszlánrészt vállalt, és életre kapott egy falusi miliőben játszódó, szerethető történet. A kezdetekkor az én közreműködésemet illetően annyi vált elég hamar világossá, hogy én játszhatnám az állomásfőnök szerepét.
Az emberek egyébként lépten-nyomon azt hajtogatták, hogy milyen jó volna, ha egy olyan film készülne, ami hangulatával, derűjével, emberségével a Sose halunk meget, vagy az Indul a bakterházat idézi.
Ön szerint mi az alapvető különbség a „Bakterház” és a Megy a gőzös között? Hiszen azonos a korszak, a miliő, akadnak párhuzamok a figurákban.
Döntően az, hogy az Indul a bakterház azon alapszik, hogy bűbájosakat mond egy nyolc-tízéves gyerek, a Regős Bendegúzt játszó Olvasztó Imre. Ő szerintem pótolhatatlan, mert ilyen figura nem születik, csak százévenként egy. Mint például Chaplinnél a kölyök (Jackie Coogan – a szerk.). Az ő különös kis magyar hősnek édes-különös mondatai „viszik” a filmet. Persze emellett még rengeteg apró titok járult hozzá az akkori sikerhez, többek között Rideg Sándor huncut nyelvezete, valamint a remek szereplők, a remek szereposztás. Mindezt megismételni lehetetlen és felesleges vállalkozás lett volna. Mi inkább a magunk útját jártuk, és a végeredmény legfeljebb lelki rokonságot tartalmaz a „Bakterházzal”.
Hogyan érzi: sikerült ez a „mutatvány” a Megy a gőzös esetében?
Krisztián hónapok alatt létre tudott hozni egy bájos világot, remekül játszható jellemekkel, eredeti történettel és ízes párbeszédekkel, amelyben a színészek kedvükre, és – reméljük – a közönség kedvére komédiázhatnak.
A filmben számos ismert művésszel és celebritással találkozhat a néző. De mit lehet tudni az „ismeretlen arcokról”, például a fiatal főszereplőről, a Kázmért alakító Szabó Kimmel Tamásról?
Most végezte a főiskolát, akarom mondani: az egyetemet. Színdarabban is játszom vele, a Sose halunk meg teátrumbeli változatában. A szereplőválogatás alapján nem volt kétséges, hogy ő játssza Kázmért, bár akadtak más nagyon jó jelöltek is a szerepre. Most, látva a kész filmet, biztos vagyok benne, hogy a közönség osztja ezt a nézetemet.
Szabó Kimmel Tamás alakítása mellett a nézők minden bizonnyal a többi szereplő játékát szintén élvezni fogják. Hiszen szemmel láthatóan a színészek is élvezték az „előadást”.
Csak dicsérhetem őket, kizárólag a legfelső fokon beszélhetek a teljesítményükről, ami megmutatkozik a közönség eddigi visszajelzéseiben is, legyen szó Tamásról, Pogány Juditról, Gesztesi Károlyról, Egres Katinkáról, Csuja Imréről, Szabó Győzőről, Pindroch Csabáról, Gáspár Sándorról. Magamról nem beszélnék, majd a nézők eldöntik, hogy jó voltam-e.
