Élet-Stílus

Turistákra vágyik az ősi etióp város

A hegycsúcsra épült Harar városa ezer évvel ezelőtt az iszlám vallás központja volt Afrika szarvában. A közel 40 méter magas és 130 méter hosszú várfallal körülvett település számos mecsetet rejt magában. Az ősi város jelenleg a turizmus beindításán fáradozik.

Az amerikai Grand Canyonhoz, a kínai nagy falhoz, és a görögországi Akropoliszhoz hasonlóan az etióp város tavaly óta az UNESCO vlágörökségi listáján szerepel. „Harar jövője a turisztikai látványosságban rejlik” – jelentette ki Murád Abdulhadi, tartományi elnök. Mekka, Medina és Jeruzsálem után a muzulmánok negyedik legszentebb városának számító Harart a kávé szülőhazájának is tartják. Sőt, Arthur Rimbaud, a francia költő is itt élt az 1800-as években.

Igaz, hogy az Addisz Abebától 402 kilométerre lévő város nem dúskál szórakozási lehetőségekben, illetve gyakran sújtja vízhiány. A legközelebbi repülőtér pedig több mint egy óra alatt érhető el autóval. Mindezek ellenére Abdulnasszer Idrisz, Harar turisztikai fejlesztésének vezetője a legnagyobb problémát a szálláshiányban látja, amellyel az évente odaérkező mintegy 4500 turista szembesül.

A tartományi kormányzat is ösztönzi a turisztikai fejlesztéseket: tíz évre adómentességet biztosít minden olyan vállalkozónak, akinek ezen a téren vannak ambíciói. Sőt, a városvezetés a szomszédos várossal, Dire Dawával és Djiboutival együtt turizmust népszerűsítő reklámkampányt tervez.


Az etióp turisztikai minisztérium egyelőre titkolja, hogy mekkora összeget invesztál a fejlesztésekbe, amelyekről úton-útfélen félig megépített hotelek és éttermek látványa árulkodik. A vízhálózat kiépítése is szerepel a tervek között: Harar közel 34,5 millió dolláros beruházással kíván javítani ivóvízellátásán. Az olajmágnás, Mohammed Alamoudi sejk, aki eddig több mint 1 milliárd dollárt fektetett be szülőhazájába, pedig szívesen megépítené Harar első luxusszállodáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik