A magyar kulturális minisztériumban nem kívánták sem megerősíteni, sem cáfolni a lap információit, azt mondták, hogy hamarosan kiderül, milyen lépésekhez folyamodott Magyarország, hogy visszakapja a kincset, amely – ismerteti a Globus – a magyarok állítása szerint a Balaton vidékéről származik. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a szerződés aláírás előtt áll, a vételi ár titkos ugyan, de valószínűleg több tízmillió dollárra rúg majd.
A Globus legfrissebb számában hosszú írást szentel az antik római gyűjtemény körüli vitáknak, emlékeztetve arra, hogy az “Isztrián talált” Seuso-kincs Horvátország és Magyarország között vita tárgyát képezi. A horvát fél lobbizása ellenére a gyűjtemény hamarosan valamelyik budapesti múzeumban találja magát – írja a zágrábi lap.
“A gyűjtők világából és a nemzetközi kultúrkörökből származó nagyon jól értesült forrásokra hivatkozva” a Globus tudni véli, hogy Soros György magyar származású amerikai üzletember megveszi a Seuso-kincset a jelenlegi tulajdonosától, az angol Lord Northamptontól, de az antik római kultúra egyik legértékesebb lelete nem marad nála, mert “saját hazájának, Magyarországnak ajándékozza”.
A Népszabadság megkeresésére Lord Northamton ügyvédje az újságíró fantázia-szüleményének nevezte az értesülést, és tagadta, hogy ügyfele vagy ő bármiféle kapcsolatban állna Soros Györggyel.
Soros György kabinetfőnöke a Magyar Rádiónak szintén cáfolta, hogy az üzletember megvenné a Seuso-kincset. A kabinetfőnök úgy nyilatkozott, Soros Györgyöt nem is érdemes zavarni ezzel a kérdéssel.
A Balaton is szerepel az egyik tálon
Magyarország igényt tart rá
Korábban az kulturális tárca kifejtette, hogy a Magyar Köztársaság évek óta komoly erőfeszítéseket tesz a késő római kori ezüst gyűjtemény visszaszerzésére. A kulturális területet felügyelő szaktárca által folyamatosan képviselt álláspont szerint a „Seuso-ezüst” vagy „Seuso-kincs” néven közismertté vált kincseket Magyarország területén találták meg, és jogtalanul szállították el az ország területéről több mint 20 évvel ezelőtt.
„A magyar jogszabályok értelmében a kincsek a Magyar Állam tulajdonát képezik, erre figyelemmel tulajdoni igényünket továbbra is fenntartjuk, és ezzel kapcsolatosan minden lehetséges jogi lépést megteszünk” – állt abban a levélben, amit egy aukciósháznak írtak, amely zárt körben ki akarta állítani a műkincset.
A jelenlegi tulajdonos Lord Northampton a korábban elmondta: 1982 januárjában Peter Wilson, a Sotheby’s aukciós ház egykori elnöke vette rá őt arra, hogy fektessen be a Seuso-kincsbe; ehhez járult a londoni Allen & Overy jogi iroda “sokkolóan rossz tanácsa is”. Northampton a beszámoló szerint fokozatosan vásárolt, ahogy az egyes darabok piacra kerültek, és azóta azért harcol, hogy hasznot lásson befektetéséből. Már 1990-ben úgy gondolta, hogy sikerrel jár, amikor a meghirdetett aukció előtt a Sotheby’s 100 millió dollárra értékelte a kincset.
—-Több ország is jelentkezett—-
Egy nappal azután azonban, hogy a kollekcióból rendezett New York-i kiállítást megnyitották, először Libanon, majd egymás után Magyarország és az akkori Jugoszlávia is kereseteket nyújtott be azon az alapon, hogy a kincset az ő területükön találták meg, és a gyűjteményt vissza akarják kapni – áll a The Sunday Times cikkében.
A terjedelmes riport szerint a Seuso-kincs jogilag egy vagyonkezelő birtokában volt, amely a három párhuzamos keresetben alperessé vált. A trösztnek azonban magán a kincsen kívül semmi egyéb vagyontárgya nem volt, és a jogi eljárás költségeit csak úgy tudta fizetni, hogy Northampton kölcsönözte a pénzt.
Libanon végül ejtette igényét, Magyarország és a Jugoszlávia utódjaként perlő Horvátország igényét pedig elutasította az esküdtszék, és a két ország a fellebbviteli bíróságon is pert vesztett.
A Seuso-kincs és Pannónia
“Őriztessenek neked még sok évszázadig eme edények, oh, Seuso, hogy leszármazottaidnak is javára szolgálhassanak” – olvasható a latin dedikáció. Az írást ezüstszulfiddal maratták bele egy dombormű körszegélyébe, amely egy hetven centiméter átmérőjű ezüsttál közepét díszíti. Innen ered a legnagyobb – ránk maradt – késő-antik étkészlet neve. Szinte biztosan első tulajdonosáé.
Joggal nevezik kincsnek. A négy tál, az öt füles korsó, két – valószínűleg borkeverő – díszes vödör, egy-egy amfóra, toalett-tégelyeket tartó edény és kézmosó medence, 14 gazdagon díszített aranyozott ezüsttárgy együttvéve 64,5 kilót nyom.
1990-ben a londoni Sotheby’s aukciósház katalógusában kikiáltási ára 40 millió font. Még indokoltabb kincsnek tekinteni, mert az eredeti étkezési együttes 30-40 darabból állhatott. Nem került elő a lakomakészlet elengedhetetlen tartozéka: a háromlábú összecsukható nemesfém asztal, a tripus sem. Hiányoznak a tálalókészlet poharai, evőeszközei és a tányérok.
Szerepel rajta a Balaton
A Scotland Yard, az Interpol és a magyar rendőrség másfél évtizede próbálja rekonstruálni a Seuso-készlet útját lelőhelyétől New Yorkig. Ott az illetékes bíróság 1993-ban letéti őrizetbe vétette, mert a két igénylő állam: Magyarország és Horvátország nem tudta az eredetet kétséget kizáró módon bizonyítani, az angol főúr pedig csak eszmei birtokos.
A kincsre vélhetően 1973 táján találtak rá. A magyarországi eredet mellett szól, hogy az egyik tálon olvasható a Balaton kelta-latin neve: a Pelso. A kincs tárolóedényével azonos típusú és méretű üstöt már találtak a régészek, közel a tóhoz. Polgárdi mellett egy dombon, amely a római korban kőfejtőül szolgált, 1878-ban találtak egy tripust, amelyről mérete, stílusa, ábrázolásainak tematikája alapján feltételezik, hogy az étkészlethez tartozhatott. E lelőhelyhez közel egy részlegesen föltárt római város és egy gazdag leletanyagú villatelepülés található.
