Kozmetika nélkül
Az éves turistaforgalomhoz képest lényegesen alacsonyabb létszámú lakosság kedves, barátságos a látogatókhoz. Nyoma sincs a mediterrán térség sok országában megszokott kissé erőszakos kereskedői magatartásnak. A férfiak általában izmosak, de zömök testalkatúak. Mind a férfiak, mind a nők hajszíne sötét. Egy idő után feltűnt, hogy a kozmetikai ipar láthatóan nem tudott tért nyerni a szigeten, legalábbis ami a hölgyek szokásait illeti. Egyhetes, a szigetet gyakorlatilag körbejáró utunk alatt egyetlen olyan hölgyet sem láttunk az utcán, üzletben, szállodákban, aki bármilyen arcfestést, vagy legalábbis rúzst használt volna.
Lisszaboni átszállással néhány órás repülés után landolt az Airbus Madeira fővárosában, Funchalban. (Végre megtudtuk a kiejtését és a portugálul hozzánk hasonlóan nem tudók miatt közreadom: a ’ch-át’ a szó közepén s-nek kell ejteni.) Budapestről is kora tavaszi időjárásból indultunk, és hasonló kellemes meleggel fogadott a madeirai éjszaka is. Másnap, világosban körülnézve nem is volt baj, hogy éjszaka érkeztünk, a sötétben legalább nem volt módunk megijedni a részben tengerre épült, lábakon álló kifutópályától, amely a hírek szerint egyike a legrövidebbeknek Európában (a néhány éve történt bővítés után is alig több mint 3 km). Köszönhetően viszont a rutinos, hazai (azaz portugál) pilótáknak, baleset állítólag még nem volt.
A térképet böngészve kiderül, hogy légvonalban közelebb vagyunk Afrikához, mint Európához, de ez még mindig Európa, pontosabban Portugália. Bár a sziget eredeti fűszernövényei, az ánizs és a babér ma már megritkultak, a XV. században uralkodó cukornád helyét is banánültetvények foglalják el, a szőlőfajtákat is meg kellett újítani az elmúlt századok során, a környezet első ránézésre mégis állandóságot, békét sugall. A szállodában gyorsan elandalít a sziklákhoz csapódó hullámverés monoton zaja és a levegő kellemes, fűszeres virágillata.
Hegymászás gyalog és négy keréken
Nem sokat túloztak azok a hírek, melyek szerint a kifutópálya és a strandok víztükrén kívül nincs vízszintes terep a szigeten. A mindössze 87 kilométer hosszú, keskeny földdarabon tényleg izmos lábakra és jó lábbelikre van szükség. Az utcák a hegyoldalakra kúsznak fel, a házak elképesztő helyekre épülnek, a lépcsőzetesen művelt kertek, szőlők szinte a levegőben lógnak.
A művelés helyenként csak úgy lehetséges, ha a gazdát felülről alpinista kötéllel kikötik. Még az elmaradhatatlan látnivalót jelentő parkok, kertek (botanikus kert, trópusi kert) is többszintesek. Ezek után már meg sem lepődtünk, hogy a szálloda bejáratához is meredek emelkedőn kellett felgyalogolni. Völgybe le, hegynek fel, tespedésre nincs mód. A keskeny utcákon osztozni kell a közúti forgalommal is. Túl sok hely az autóknak sem jut. A terepviszonyok miatt a helyi autósok láthatóan kemény iskolába járnak. Lelki szemeimmel látom a vizsga rutinelemeit: tolatás kanyarban hegynek fel, vagy parkolás tolatással kanyarban, emelkedőben. A vizsgabiztosoknak nem kell messzire menniük kellő nehézségi fokú pályát találni.
Ezen a kis vulkanikus szigeten, ahol a legmagasabb tengerszint feletti magasság meghaladja az 1800 métert, egymást érik a lélegzetelállító szerpentinek, szakadékok, panorámautak és kilátók. Az infrastruktúra kiépítettsége bámulatos. Számtalan alagút, völgyhíd segíti a közlekedést. A hegycsúcsokra, kilátópontokra is mindenütt vezet út, oda lehet jutni négy keréken és némi sétával. A gépjárművezetők hihetetlenül türelmesek, megértők egymáshoz. Az hogy a buszok a szerpentinek kanyarjaiban csak a másik sáv elfoglalásával tudnak kanyarodni, természetes dolog.
Az is természetes, hogy a szembejövő forgalom (lejtőben, vagy emelkedőben) türelmesen várakozik, és ha kell, akkor 8-10 jármű is zokszó nélkül hátratolat, hogy utat adjon a kanyarodónak. Sehol tülkölés, vagy ökölrázás. A gépkocsipark – igazodva a szűkös parkolási lehetőségekhez is – döntően rövid, alsó középkategóriás, de fiatal évjáratú autókból áll. A terepviszonyok ellenére kevés a dzsip. Az autóbuszok viszont négykerék-hajtásúak. Külön színfoltot jelentenek a nagyszámban előforduló és megfizethető árú Yellow cabek, azaz az egységes sárga Mercedes-taxik.
Színpompás növények
Botanikusnak kellene lenni ahhoz, hogy a különleges növények, virágok kavalkádját részleteiben megismerni és ismertetni lehessen. Néhány különleges példányt azonban minden látogató megtanul. A sziget jelképét jelentő papagájvirág (strelicia), a rododendronok, az orchideák számos fajtája, a sövényszerűen, esetenként árkokat is leplező takaróként növő színpompás bougainvillea csak ízelítő a varázslatos és színgazdag virágcsokorból, amit a sziget kínál. Az őshonos sárkányfa helyét is inkább a szubtrópusi fák vették át, bár a magas hegyeken felfelé kanyarogva az övezeti határok jól elkülöníthetők a növényvilágban.
A különleges gyümölcsök széles választékát a főváros nevezetességének számító piacon lehet koncentráltan megcsodálni és meg is kóstolni. A tapasztalatlanságra persze rá lehet fizetni. A sziget gazdaságának gerincét jelentő banánültetvények termékei nemcsak sárga, de élénkzöld színben is pompáztak a standokon. Gondolván, hogy bizonyára nemcsak a sárga, hanem a zöld is fogyasztható, ha árulják, vásároltunk belőle. A zöld banán azonban ehetetlennek bizonyult. Később kiderült, hogy sikerült főzőbanánt vennünk, ami nyersen élvezhetetlen. Köretként viszont a helyi specialitásnak számító mélytengeri kardhalhoz sütve nagyon finom.
Az állatvilág korántsem ennyire változatos. A viszonylag szerény rovarvilág nem nyújt elegendő táplálékot a madaraknak, ezért azok száma is limitált. A sziget kiesik a költöző madarak útvonalából, ezért csak állandó saját „kollekcióval” büszkélkedhet. Csúszómászók is hiányoznak szerencsére, mindössze az apró gyíkok szaladgálnak vidáman, sütkéreznek a meleg sziklákon, vagy oltják szomjukat a forrásoknál.
Híres emberek nyomában
Madeirán ugyan nincsenek régi korokat idéző romok, de a történelem mégis nyomot hagyott. Az Indiába induló és helyette az amerikai földrészt felfedező genovai tengerész, Kolumbusz Kristóf a szigetcsoporthoz tartozó, a főszigettől mintegy 40 km-re fekvő fövenyes partjáról nevezetes Porto Santo szigetén élt feleségével, a sziget katonai biztosának leányával, mielőtt 1492-ben elindult híres első útjára. A ház, ahol a család állítólag lakott, ma múzeum. Az csak természetes, hogy a funchali kikötőben ott horgonyoz Kolumbusz zászlóshajójának, a Santa Marianak a hasonmása, amelyen korabeli ruhákba öltözött tengerészek viszik naponta vitorlás nosztalgiaútra a messziről jött turistákat.
Nyomát ugyan nem leltük, de feljegyezték, hogy a trónját vesztett császár, Bonaparte Napoleon is – útban Szent Ilona szigetére – rövid időre megállt Madeira szigetén.
A hozzánk közelebbi helyi történelmi emlékek a Habsburg-dinasztiához kapcsolódnak. Ferenc József császár magyarok által (is) kedvelt felesége, Sissi császárné, a bécsi udvartól való elszakadása (kötöttségek elleni lázadása) kezdetén ugyancsak Madeirát választotta egy időre önkéntes száműzetése helyszínéül.
Funchal hegyén, a Montén álló Miasszonyunk-templomban nyugszik IV. Károly, az utolsó magyar király és osztrák császár, aki a birodalom szétesése és sikertelen visszatérési kísérletei után családjával egy montei villában lelt menedéket 1921-ben és itt is hunyt el egy év múlva. A koporsóját rejtő kápolna a templomban az ő emlékét idézi. Sírjánál – láthatóan – magyar szervezetek, csoportok és magánszemélyek gyakorta leróják kegyeletüket. Néhány éve történt boldoggá avatásáról emléktábla emlékezik meg a templom falán.
A híres emberek sora természetesen még folytatható. A sziget egy kis tengerparti települése Churchill kedvelt üdülőhelye volt. Ma az idegenforgalom profitál a híres elődök látogatásából.
A sziget ma is kedvelt pihenőhelye sok neves embernek, ennek ellenére nem hivalkodó, nem proccos. A szállodák úgy simulnak be a lakóházak közé, hogy azok funkcióját jobbára csak a felirat árulja el. Nincsenek tömegével divatcikkeket áruló fényes üzletek, ami van, az is szerényen húzódik meg a fővárosban a belváros szűk utcáiban lévő két-háromszintes házak földszintjén.
Bor
Madeiráról legalább a bora révén mindenki hallott. Különleges, a tokaji aszúhoz hasonlító desszertborról van szó, szárazabb és édesebb kivitelben. Szerencsére azonban a vulkáni talaj és a sok napsütés mindennapi fogyasztásra is alkalmas „normál” asztali borokat is eredményez. Az éttermekben különösebb válogatás nélkül mindenütt finom (száraz) vörös és fehér borokat kaptunk. A vásárlásnál már gondban voltunk, tekintettel a fajtagazdagságra és a széles árskálára.
Montéra a tengerpartról egy függővasút 15 perc alatt felvisz, így onnan a templomhoz már madeirai viszonylatban is keveset kellett felfelé mászni. Igaz, utána még következett egy meredek lépcsősor, hogy végre annak a tetején megcsodálhassuk a bámulatos panorámát. A hegyről lefelé viszont muszáj volt kipróbálni a híres tobogánt, azaz a fonott szánkót, amely Madeira egyik nevezetessége. Simára koptatott keskeny és helyenként meglehetősen meredek közúton csúsznak lefelé ezek a „szárazföldi” szánkók, amelyet a formaruhába öltözött, kalapos, markos legények fékeznek úgy, hogy helyenként még elsőbbséget is kell adni a keresztirányú közúti forgalomnak. Egyedülálló élmény!
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sokat gyönyörködtem a kilátásban útközben (pedig lett volna miben), inkább arra koncentráltam, vajon nem ütközünk-e neki a helyenként nagyon közeli házfalaknak. Az utasnál se kormány, se fék, a hajtókra (vagy inkább fékezőkre?) volt bízva az életünk. Ha a szánkóban ülők súlyelosztása nem egyenletes, márpedig ritkán az, a járművet nem könnyű egyenes vonalban vezetni. Az adrenalinszintünk biztosan megemelkedett, amíg leértünk. Ennek ellenére bűn lett volna kihagyni. Azt hiszem senki sem sajnálta a borravalót a fiúktól az út végén, amit az előre fizetett, meglehetősen borsos (fejenként 25 Eurós) viteldíjon felül elvártak.
Séta a levadák mentén
Külföldön az ember akarva-akaratlanul tanul idegen szavakat. A kocsiút durva fordításából eredő levada szó valójában minicsatornát jelent. A szigeten mintegy 2500 kilométer hosszú, a 16 században kiépített keskeny csatornarendszer az esővíz összegyűjtésével és az északi, csapadékban gazdagabb vidékek víztartalékának a szárazabb déli tájak felé való eljuttatásával biztosította a talaj megműveléséhez szükséges nedvességet. A levadák ma is fontos szerepet töltenek be a banánültetvények, szőlők, orchideák és zöldséges kertek vízellátásában.
Bár elsősorban mezőgazdasági céllal épültek, ma legalább olyan fontosak a turizmusban, lévén partjukon remek sétautak vannak. És ami lényeges, miután a csatornák kis lejtéssel, szinte vízszintesen épültek, a partjukon való séta kivételesen kifejezetten kellemes. Nem véletlenül hirdetnek az útikönyvek gyalogtúrákat a levadák mentén.
