Élet-Stílus

Megtalálták a tíz éve eltűnt marsszondát

A Pathfinder marszonda tíz évvel ezelőtt akkora szenzációnak számított, hogy a róla szóló tudósítások nézettsége vetekedett az öbölháborúéval. Most újra itt van, pontosabban sikerült lencsevégre kapni a Mars felszínén egykor elveszett műszert.

A Pathfinder űrszonda 1997. július 4-én landolt a Mars felszínén. Ez a nap nem csak a bolygókutatásban, hanem a média történetében is meghatározó volt. A következő egy hétben az amerikai űrhivatal weboldalát mintegy 45 millió látogató kereste fel. Bár ez a szám a mai statisztikák mellett eltörpül, akkoriban kimagasló eredménynek számított. A CNN szerint a tudósítások nézettsége vetekedett az öbölháborúról szóló, pár évvel korábbi beszámolókéval. „A marsraszállás egy új korszakot, az interaktív tömegkommunikáció korszakát nyithatja meg” – írta tíz nappal később a New York Times.

Közel tíz évvel a nagy esemény után a NASA Mars Reconnaissance Orbiter nevű szondájának sikerült lencsevégre kapnia a vörös bolygó északi féltekéjén landolt egykori szondát és a vele utazó első marsjárót, a Sojourner-t.

A 297 kilométer magasságból készült képeken jól kivehető mindkét „hajótörött”, sőt a Pathfinder ejtőernyője, és a Sojourner „lánctalpa” is. A Sojourner – még ha rövid ideig működött is – úttörő szerepet töltött be a marsjárók történetében.


Megtalálták a tíz éve eltűnt marsszondát 1

Tíz éve hatalmas szenzációt jelentett NASA Mars missziója.


A ma is aktív és működő Spirit és Opportunity marsjárókkal szemben nem közvetlenül a Földdel, hanem a Pathfinderrel tartotta a kapcsolatot, így nem távolodhatott el tőle nagyon messzire. Ezért a képen gyakorlatilag az űrszonda árnyékának tűnik, annyira közel van hozzá.

Mintegy három hónapos működésük során az űrszonda és a marsjáró összesen mintegy 17 ezer képet, valamint geokémiai és időjárási adatokat küldött a Földre. A Pathfinder által vizsgált terület a Mars felszínének eddig legjobban feltárt területe. A küldött geológiai adatok segítségével a későbbi műholdfelvételek könnyebben értelmezhetők, és jelentősen hozzájárulnak a leszállópályák kiválasztásához is. A landolási helyszínek kiválasztása talán a legfontosabb lépés az előkészítő munka során, hiszen egy rossz földet érés könnyen meghiusíthatja az igen költséges projektet.

„A mostani felvételek információval szolgálnak a Pathfinder landolásával kapcsolatban” – nyilatkozta a hírügynökségeknek Rob Manning, a NASA JPL Mars-program munkatársa. A Pathfinder-misszió egyik legfontosabb hozadéka a marsraszállás technikájának javítása volt. Ennek köszönhető a Spirit és az Opportunity sikeres landolása.

A Mars Reconnaissance Orbiter tavaly lencsevégre kapta a Mars felszínén dolgozó Opportunityt is, sőt, decemberben sikerült megörökítenie azt a két Viking-szondát is, amelyek harminc évvel ezelőtt szálltak le a vörös bolygó felszínére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik