Az Esterházy hercegek 17. századtól folyamatosan gyarapodó műgyűjteménye nagyjából átvészelte a későbbi évszázadok viszontagságait. A műgyűjtemény nagy része napjainkig fennmaradt, részben a fraknói (Forchtenstein, Ausztria) vár kincstártermeiben, részben a budapesti Iparművészeti Múzeumban. Néhány műtárgyat a Magyar Nemzeti Múzeum és a debreceni Déri Múzeum bocsátott most a kiállítás rendelkezésre.
Az Iparművészetiben december 31-éig nyitva tartó tárlat különlegessége, hogy először látható újra együtt a 20. század elején kettészakadt gyűjtemény, amely 131 műtárgyat vonultat fel: csillogó ötvösműveket, ékszereket és díszfegyvereket, ékes kelméket, nagyméretű, egészalakos képmásokat. A kiállítás 22 darabja a Fraknói vár kincstárából érkezett, közöttük hat nagy értékű festmény a családi ősgaléria portréi közül. A restaurált kincsek közül számos most első alkalommal kerül a budapesti közönség elé. A kiállítást különösen érdekessé teszi, hogy az Esterházy-gyűjtemény jó néhány darabja – s ily módon a kincstár története – számos ponton elválaszthatatlanul összefonódik az európai politika-és diplomáciatörténettel is.
A Fraknói vár kincstárából érkező 22 műkincs között van hat darab 2×2 méteres képmás az Esterházy-család tagjairól, elefántcsont kisplasztika, ébenfa házioltár, drágakövekkel díszített aranyozott díszserleg, Mária-oszlop talapzatában óraszerkezettel, aranyozott-ezüstözött mellvértek, ékkövekben pompázó asztalidísz a Bacchus-figurával, fa os-tábla, elefántcsont sakk-készlet és hegyikristály tálka.
A kincstár története
Az Esterházy család felemelkedésének története szorosan összefonódik a kincstár történetével. Az 1583-ban jelentéktelen magyar köznemesi családban született Esterházy Miklós szerencsés házasságainak, kiemelkedő politikusi képességeinek köszönhetően nemcsak a királyság legmagasabb közhivataláig, a nádorságig emelkedett, hanem élete végéig az ország egyik legjelentősebb magánvagyonát halmozta fel. A 17 században leszármazottai által kiteljesített vagyon tekintélyes részét a reprezentációs igényeket is szolgáló luxustárgyak alkották, melyek részben hozományként vagy ajándékként kerültek a családhoz, részben pedig neves mesterektől megrendelt remekművek voltak. E pazar gazdagság paradox módon Magyarország történelmének egyik legdrámaibb időszakában, a török elleni harc idején halmozódott fel, s emelkedett a legjelentősebb európai főúri műgyűjtemények sorába.
1612. január 10. Esterházy Miklós (1583-1645) kérvénnyel fordult II. Mátyás királyhoz, melyben bejelenti igényét Munkács várának és a hozzá tartozó uradalmak birtoklására. Kérelmét az uralkodó rövid időn belül teljesíti. 1695. március 2. Esterházy Pál herceg (1635-1713) családi hitbizományt alapít, ezzel biztosítva országrésznyi birtokainak, ingó és ingatlan javainak oszthatatlan, egyenes ági öröklődését. E két dátum között eltelt bő nyolc évtized az Esterházyak vagyonszerzésének Európa-szerte egyedülálló sikertörténete. Ekkor jött létre a királyi Magyarország tíz vármegyéjére kiterjedő, mesésen jövedelmező birtok, amely a családot Európa leggazdagabb arisztokratáinak sorába emelte. Ezzel párhuzamosan alakult ki a barokk kor legjelentősebb főúri műgyűjteménye is. Számos alkotáson megjelenik az Esterházyak címerállata, a kardos griff.
A kettészakadt kincstár
Az európai arisztokrata famíliák általában jól védhető várakban tartották effajta gyűjteményeiket. A mesés kincseket az Esterházy-család tíz generáción át Fraknó várában, a kincstárban őrizte: a gyűjtemény itt vészelte át a viszontagságos 18-19. századot. A korábban Fraknón tárolt kincsek legfontosabb darabjait 1918-ban Budapestre szállították. 1919-ben Esterházy Miklós herceg az Iparművészeti Múzeummal letéti szerződést kötött a kincsek őrzésére. A gyűjteménynek ettől kezdve két őrzési helye lett, s ezeket 1920-tól egy országhatár választotta el egymástól. Budapesten 1924-ben nyílt az első szakszerű kiállítás a kincstár anyagából.
A kincsek pusztulása
1944-ben, a szovjet hadsereg közeledtének hírére Esterházy Pál ládákba rakja a kincseket, és a budai várnegyedbe, a Tárnok utcai Esterházy-palota pincéjébe menekítette. 1945 januárjában, Budapest ostroma idején azonban az épületet bombatalálat érte, és a leomló romhalmaz maga alá temette, és jórészt szétzúzta a kincseket rejtő ládákat. Csak négy év múlva, 1949-ben – a romok eltakarítása után – kerültek elő az összeroncsolódott ládák és a bennük csaknem megsemmisült tárgyak. A 169 tételből álló numizmatikai anyag kivételével valamennyi gyűjtemény-egység rendkívül súlyos veszteségeket szenvedett. A menekített anyagnak közel a fele elpusztult, s mintegy negyven százalékát igen súlyos károsodás érte.
Restaurálás – 50 év munkája
A siralmas állapotban levő töredékeket a kevés épen maradt darabbal együtt ismét az Iparművészeti Múzeumba szállították. 1949 és 1950 között „leletmentés”, azaz a fragmentumok konzerválása folyt. Ezt követően kezdődhetett csak meg a műtárgyak tervszerű restaurálása, amely az ötvenes évek elejétől egészen mostanáig tartott – és ma is folytatódik. Az értékes műtárgyak restaurálásának első eredményeit először 1963-ban láthatta a nagyközönség: ekkor húsz tárgyat mutattak be. A most nyíló kiállításra a textil-restaurátorok 9 viseletet, 3 nyerget, íj- és nyíltegezeket, valamint lótakarókat hoztak helyre, az ötvös műhelyekben pedig olyan kincsek keltek újra életre, mint az ékkövekkel díszített török buzogány, az Ovidius Metamorphoses jeleneteivel díszített elefántcsont-agyar, drágaköves és zománcdíszes ékszerek, vagy a kiállítás jelképe, az Esterházy-díszpajzs. Ezek többségét most láthatja először a közönség. A kiállítás része az az informatív fotó-dokumentáció, amely a kiállításon szereplő két kiválasztott darabnak a restaurálási folyamatát mutatja be.