Élet-Stílus

Homok-snowboard és a perui Nasca-vonalak

admin
admin

2006. 09. 05. 11:00

A limai reptérhez hasonlóan a kerítés mellett itt is kiégett repülőgépek egész sora tekinthető meg unaloműzőként, én viszont inkább igen fiatalnak tűnő pilótánkat vizslatom és igyekszem meggyőzni magam, hogy biztosan nem először repül.

Nasca-vonalak

Peru déli tengerpartján, az Andok lábainál elterülő Nasca és San Jose sivatagos völgyében, 450 négyzetkilométeren található geoglifák (= „földvéset”), óriási figurális képet adó nyomvonalak, amelyek az i.e. 200 – i.sz. 700 között virágzó Nasca-kultúra idején készülhettek, bár egyes feltevések szerint már jóval korábban. A geoglifák kb. 10 000 vonalból, 70 ábrából és több mint 200 geometriai formából állnak. Rendeltetésüket nem sikerült biztosan meghatározni, a legrégebbi elmélet szerint szent útvonalak voltak, a későbbi kutatások szerint egy gigantikus csillagászati naptár, amelyben a figurák a csillagképeket jelölték.

Ha Arthur Miller Perut választotta volna Az ügynök halála helyszínéül, egészen biztosan így írta volna le a spanyolos mentalitású, egy fejlődő országhoz illő lelkesedéssel házaló „Señor” Willy Loman-t. Automatikusan nyúlnék a távirányítóért, de ez nem a Teleshop, nem tudok csatornát váltani. Már fél órája beszél egyfolytában a busz közepén megdöbbentő átéléssel, így nyelvtudás híján is megértem a lényeget.

Vitaminkészítményeket próbál ránk tukmálni, mondván, az európai és észak-amerikai gyermekek és felnőttek rengeteg vitamint és zöldséget, gyümölcsöt fogyasztanak és nagyon egészségesen táplálkoznak, így nincs szükségük plusz vitaminokra. De ő itt és most kezében tartja a csodatablettákat, amelyek segítségével a peruiak is ugyanolyan egészségesek lehetnek…

FBI-ügynök szolgálati bringával

Megérkezünk a perui fővárostól délre fekvő városba, Icába – amit Ikának kell ejteni –, és mivel csak három órám van a csatlakozó busz indulásáig, azonnal el is indulok a városi múzeum felé. Ám a térképen kinézett útvonallal valami bibi lehet, mert a második utcában kétségbeesetten rohan felém egy kedves rendőr a szolgálati biciklijét tolva és tökéletes angolsággal hadonászva, hogy jesszusmária, ez itten életveszélyes környék és majd ő lesz az én bodyguardom. Így néhány utcán keresztül saját bringás-rendőrös felvezetést kapok, közben elmeséli, hogy azért tanul angolul, mert az az álma, hogy FBI-ügynök legyen. Lehet, hogy összejön neki, engem nagyon jól megvédett.

A múzeum egy gyöngyszem a preinka kultúrák (Paracas, Nasca, Chincha) páratlan gyűjteményével, csodálatos agyagedényekkel és múmiák egész hadával. A Paracas-kultúra legszebb és legértékesebb szőttesét FBI-ügynököm úgy tűnik nem tudta megvédeni, mert nemrégiben néhány más szőttessel együtt ellopták, így sajnos csak a fényképe árválkodik az üres tárlóban. Viszont nagy lelkesedéssel fedezem fel életem első kipuját (spanyolul quipu), amit eddig csak rajzokról és leírásokból ismertem.

Mindig elképedek attól, hogy a magas kultúrájú inkák nem ismertek írásjeleket, kizárólag a huariktól megörökölt technikával, csomóírással készítették el „feljegyzéseiket” és rögzítettek információkat. Egy akár több méter hosszú főzsinórra rögzített színes mellékfonalakon elhelyezett csomók tárolták az információkat, de jelentése volt a szál anyagának (gyapjú vagy gyapot), színének (a sárga pl. a kincstár kipuján jelenthetett aranyat, a termények kipuján kukoricát), a szál sodrásirányának, a szálsűrűségnek, a csomók hurkolási irányának és módjának is és persze számának is. Segítségével elsősorban számadatokat, értékeket rögzítettek, például adó-, állat-, termés-, vagy munkaerő-nyilvántartást, és mivel mind a mai napig nem sikerült őket teljes biztonsággal megfejteni, csak feltételezik, hogy talán történelmi eseményeket, az uralkodók egymásutániságát is.

Holdutazás

Irány a buszállomás és Nasca. Ezúttal teleshop nincs, van viszont mindenféle növény nélküli, holdbéli táj, kopár dombokkal, hegyekkel és végeláthatatlan kősivataggal. A térkép szerint itt rejtőznek azok a bizonyos világhírű vonalak, de igaza van az útikalauznak: tényleg csak fentről látni őket, mert akárhogy is tapadok az ablakhoz és meresztem a szemem, csak néhány, maximum 50 cm átmérőjű, sárga homokot kavaró forgószelecskét sikerül észlelnem.

Nasca városa sem jelent túl nagy változatosságot a települést körülölelő tájhoz képest – maximum annyit, hogy itt már függőlegesen is barnaság-szürkeség van, nem csak vízszintesen. Szóba elegyedem egy mindenféle ékszercsecsebecsét áruló, rasztafrizurás sráccal, akiről kiderül, hogy ő a város Alberto Tombája. A Nasca melletti, 2000 m magas, kizárólag homok borította, szabályos gúla alakú hegyet szokta egyedül, vagy alkalomadtán csoportokat vezetve megmászni, majd egy fent töltött éjszaka után felcsatolja a snowboardot és homoksíelve száguld lefelé 2000 métert.

A sivatag rejtélye

A reggeli elővigyázatosságból mindössze egy kokatea, elég szörnyű történeteket hallottam a Nasca-vonalak feletti repkedésről. És amikor alig másfél óra késéssel kiérünk a reptérre és látom, amint egy krétafehér arcú német pasi próbálja egy matchbox méretű, de a vártnál lényegesen jobb állapotú repülőből kiráncigálni meglehetősen zöld fejű hitvesét, úgy döntök, hogy valóban szívesebben hallgatom korgó gyomromat. A limai reptérhez hasonlóan a kerítés mellett itt is kiégett repülőgépek egész sora tekinthető meg unaloműzőként, én viszont inkább igen fiatalnak tűnő pilótánkat vizslatom és igyekszem meggyőzni magam, hogy biztosan nem először repül. A vonalak megtekintését igazoló aláírt és lepecsételt oklevelet mindenesetre már indulás előtt kezünkbe nyomja, és mossa kezeit…

Ötünket préselnek be a mini gépbe, indulás. A táj fentről nézve még holdbélibb, kiszáradt folyómedrek, a síkságból kiemelkedő szürkés és barnás, kopár szikladombok és -hegyek, majd egy viszonylag nagyobb méretű síkság, rajta keresztben-kasul húzódó, különböző szélességű, egymást megmagyarázhatatlan rendben keresztező vonalak misztikus hálózata, amelyben rendszertelenül tűnnek fel különböző geometriai formák (trapéz, négyzet, háromszög, spirál) és persze a híressé vált több mint 70 figura.

Talán naptár?

A 450 négyzetkilométernyi területen néhány vonal akár 10 km hosszú is lehet, és mégis mintha vonalzóval húzták volna őket. A „geoglifákat” (= „földvéset”) 70 évvel ezelőtt pillantotta meg először egy pilóta a levegőből, és azóta teóriák és spekulációk tucatjai láttak már napvilágot eredetükkel kapcsolatban. Legelismertebb kutatójuknak a peruiak által szinte szentként tisztelt német matematikusnő, Maria Reiche számított (a városi múzeumot is róla nevezték el), aki 50 éven keresztül, 93 éves korában bekövetkezett haláláig – amikor már járni sem tudott és segítője cipelte a hátán kilométereken keresztül – kutatta, rajzolta és tárta fel a Nasca-vonalakat. Az első fényképeket is ő készítette, egy helikopterről lelógó kötélbe kapaszkodva. Szerinte a terület egy hatalmas asztronómiai rendszer és csillagászati naptár része volt.

Ami ma már bizonyosnak számít: az ismeretlen kezek a geoglifákat az i.e. 200 – i.sz. 700 között virágzó Nasca-kultúra idején, évszázadokon keresztül „rajzolták” a sötétebb, barnás-szürkés kavicsos felület eltávolításával, amely alatt ezáltal a világosabb, homokos felület napvilágra került. Legfeljebb 30 cm mélyen távolították el a fenti kőtörmeléket, és ezt a vonalak hangsúlyozására a világos felületek mellett halmozták fel, néhány centiméterestől akár 1 méter magasságú falakat kialakítva. Laza kis melónak tűnik fentről, de ha utánaszámolunk: csak a 227 geometriai forma kialakításához összesen közel 10 millió négyzetméter kőtörmeléket kellett megmozgatni… A figurák mindegyikét egyetlen, önmagába visszatérő folyamatos vonallal rajzolták meg, és ez akkor hangzik igazán döbbenetesen, ha tudjuk, hogy a profilból ábrázolt madárnak csak a begye 5 focipálya méretű, és összesen 285 méter hosszú.

Műrepülés és fotóművészet

Pechemre mi jóval magasabban repülünk, mint a körülöttünk látható többi gép, így a rajzokat csak bolhányi méretben látom, és a párás levegő sem könnyíti meg a dolgomat, úgyhogy mire kiveszem a rajzokat, rájuk zoomolok a kamerával és lenyomnám a gombot, már fordulunk is 180 fokot, hogy a másik oldalon ülők se maradjanak le semmiről. Ily módon légibalettezünk végig úgy 30 percet, a végén már valóban forog velem és bennem minden, ilyen edzés után meg sem kottyanna egy Duna feletti légibemutató Besenyei Péterrel.

De azért látok élőben is minden, már ismert rajzot: az integető asztronautát, a feltekert farkú majmot, a hatalmas kondort, a kolibrit, a cikcakkos csőrű alcatrazt és a potrohos pókot. Kikászálódáskor én sem vagyok annyira fitt, de a szállóba visszaérve és a monitoron a fotókat nézve egy pillanat alatt jobban leszek: legnagyobb döbbenetemre mégis sikerült megörökítenem – és most felismernem – szinte mindent. Emlékeim ugyan kicsit ködösek, de az élmény feledhetetlen.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.