Vébéláz és zászlódömping Berlinben

Német zászlók lobognak az autók tetején, van amelyiken mindjárt négy hirdeti a szurkolók izgalmát. Nemzeti színekben tündököl az egész főváros: a házak ablakából német zászlók kandikálnak az utcára, a pincérnők gyakran köpeny gyanánt is a nemzeti lobogót tekerik maguk köré, nemzetiszínű vébés termékeket árulnak a Lidlben, és persze német mezben feszít a fél város – a másik fele brazilban vagy olaszban.

Park a szurkolóknak

Elindulunk körbenézni a városban, mi is változott azon kívül, hogy gyakrabban látjuk a fekete-piros-sárga színkombinációt. A zászlódömpinget kivéve első látásra semmi sem utal arra, hogy focivébé lenne, nincs több turista, mint amúgy a nyári szezonban, nincs nagyobb forgalom. A kedvenc kávézókban legfeljebb egy, az asztalok felé fordított tévé vagy kivetítő utal a fociünnepre, ami azonban otthon is teljesen normális. Aztán feltűnik, hogy talán kicsit több a latin-amerikai a városban, mint korábban.

Besétálunk a Brandenburger Torhoz, és itt már egyértelműen észre kell vennünk, hogy elértünk a focizónába, ami tulajdonképpen nem más, mint a Strasse der 17. Juni Brandenburger Tor és Siegessäule közötti szakasza, a Tiergarten és a Regierungsviertel egy része. A Tiergarten nagy részét lezárták kerítésekkel, csak táskamotozás után, a kijelölt kapukon lehet bemenni a területre, ahol igazi szurkolói hangulat tüzelheti fel az embert egy-egy meccs idejére. Mezekbe öltözött lelkes focihívek több nagy kivetítőn is követhetik a játékokat, emellett világbajnokság-kiállítás is várja őket, ami azért egy laikusban valószínűleg nem hagy maradandó nyomokat.

Az „élménypark” területén bőven van lehetőség pihenésre, hiszen a Tiergartenben bárhol el lehet nyúlni a füvön, de a Hauptbahnhofra néző Spree-parton külön strandot alakítottak ki a rajongóknak, ahol pálmafák és hangos zene közepette élvezhetik a napot a nyugágyakban.

Kütyük, apróságok

Korábbi gyanúnk, hogy a németekkel van valamilyen rokoni kapcsolatunk, újra feléled, mivel rengeteg bódéban árulnak különböző kütyüket. Vásáros, piacolós nép, mint a magyar. Ez a meggyőződés akkor szilárdul meg végképp, amikor Nyugat-Berlin központjában a Zoonál, a Gedächtnis Kirche környékét járjuk be. Karácsonykor legalább fabódékkal próbálják gusztusossá tenni a haszontalan „kisizék” vásárlásának szokását, most fehér sátrakban lehet kapni mindent, aminek a focihoz köze lehet, de olyat is, aminek nincs, csak most mégis lett. Focilabda alakú bögre, focivébés vietnámi papucs, hawaii üdvözlő nyaklánc a nemzeti zászló színeiben, focilabdás sapka, parókák, de emellett persze van ezerféle póló – egyik sem eredeti persze – a csapatokat küldő országok zászlói negyvenféle méretben, sípok, sálak. Mindez azonban kisebbségben marad az ételeket kínáló standok mellett, ami a magyar piacokon is elmaradhatatlan, de a németeknél valahogy mindig túlsúlyba kerülnek a kiskütyükkel szemben.

A Tiergartent és a Zoo környékét akkor érdemes felkeresni, amikor a helyiek csapatuk ünneplésére készülnek. Miután a németek legyőzték Ecuadort, a város felbolydult, tülköltek egymásnak az autók, a gyalogosok kórusban köszöntették a többieket, odarohantak az autósokhoz. Olyasmi volt, mint a franciák 98-as vb-győzelme után Párizsban: persze visszafogottabban, mivel egyelőre csak a nyolcaddöntőbe kerültek be.

Érdekes módon még inkább elszabadultak a boldogsághormonok, amikor a brazilok nyertek. Másfél órán keresztül nem lehetett megmaradni a Zoo környékén a hangosan dudáló autók zaja miatt. Német rendszámú autók ünnepelték zászlóval és dudaszóval a győzelmet. Zömében egyébként inkább berlini törökök.

Felbolygatott érzelmek

A Németország-Svédország meccs után azonban kiderült, mégis kiért szurkol a város. A játékot egy tiergarteni sörözőben néztük meg több száz német, nemzetiszínben játszó bodros és punkparóka, valamint zászló társaságában. Aki igazán nagy közösségi élményre vágyik a vb-n, annak vagy nagyon korán be kell mennie a Tiergarten területére, vagy türelmesen kell lökdösődnie a sorban, már amennyire ez így együtt lehetséges. Mi későn érkeztünk, de a Németországért szurkoló magyarturista-szöveg bejött a biztonságiaknak, és a magyar szalámihoz fűződő szeretetteljes viszonyuk is besegített minket a dugig telt helyszínre.

Söröskorsóval a kezünkben néztük a meccset, közös üdvrivalgás és csalódott sóhajok közepette. A kedvenc közös rigmusaim egyike az „Ihr seid doch nur Möbellieferant” volt, ami nagyon tömören annyit jelent magyarul „Bútorszállítók!” – ezzel utaltak finoman arra, hogy a svédeket inkább az Ikea, mint a foci miatt ismerik Európában.

Egy kis történelem

A körülöttünk ülő németek a szünetben szóba elegyedtek egymással, a mellettem ülő két férfi azt kérdezgette egymástól, hogy ugye ez nem nacionalizmus, hogy a zászlót lengetik? Aztán feloldozást adtak egymásnak, hogy ez csak normális szurkolói magatartás, ami mellett hosszan érveltek. A bűntudat a németek egy jó részére jellemző, a mai napig közös étkezéseik témája a nácizmus, illetve a második világháború, amiről a középiskolában két éven keresztül tanulnak a történelemórák keretében.

A zászlólengetés, a nemzeti szimbólumok hangsúlyozása korábban például sosem tartozott a németországi élményekhez: a németek kínosan ügyelnek arra, hogy ne lehessen rájuk sütni a nacionalista bélyeget, melyet valljuk be, a külföldiek könnyebben is tesznek meg velük, mint más nemzetekkel. Most is megmozdulna bennünk valami természetes ellenkezés a nemzeti öntudat ébredése láttán, önkéntelenül feltolulnak bennem a dokumentumfilmekben látott weimari képek, ahol szintén zászlók lobogtak mindenfelé, de aztán elszégyellem magam, hogy ennyire nem lehetek korlátolt és zárkózott, és belegondolok, hogy végül is ők rendezik a négyévente sorra kerülő focivébét, ráadásul a csapatuk nem is játszik rosszul.

Aztán elolvassuk az újságokat, beszélünk német barátainkkal, és végképp elítéljük első érzelmeinket. Maguk a németek is félve vágtak bele a szurkolásba, megspékelve egy kis sértettséggel: mi miért nem használhatjuk nemzeti szimbólumainkat, amikor több mint hatvan év eltelt már? Ennek ellenére állandóan mentegetőznek a zászlók miatt. De azért örülnek, hogy elfogadott lehet a nemzeti szimbólumok használata, mivel nem kezdődött el rögtön közéleti párbeszéd és önostorozás, hogy már megint kezdjük, nem volt elég egyszer, vigyázat. Most nem nézik le magukat a németek csak azért, mert nemzeti érzéseik vannak, így hát felszabadultabbak kicsit.