Élet-Stílus

Kétharmadával nő az energiafelhasználás 2030-ra

Amerikai számítások szerint a világ energiafelhasználása 2030-ban bő 70 százalékkal haladja majd meg a 2003. évi szintet. A növekedést elsősorban a fejlődő világ mind nagyobb energiaigénye idézi elő.

Az amerikai kormány energiaügyekben illetékes tájékoztatási hivatala, az EIA (Energy Information Administration) szerint a fogyasztás bővülését első helyen az ipar szükségletei okozzák, miközben a szállítási ágazat igényeinek növekedése viszonylag mérsékelt lesz. Mindezek alapján az energiahordozók, így az olaj ára is emelkedhet, de a kereslet ennek ellenére növekedni fog.

Az olaj aránya az energiafogyasztásban ugyanakkor a három évvel ezelőtti 38 százalékos arányról 2030-ra 33 százalékosra mérséklődhet, ami azt is jelenti, hogy uralkodó szerepe lényegében fennmarad. Az olaj ára 2004-ben az akkori dollárárfolyamon számolva hordónként 41 dollár volt – számolta ki az EIA -, és mostani becslése szerint ez az átlagár 2030 körül hasonló elven számolva 57 dollár lesz hordónként, azaz mintegy 40 százalékkal áll majd magasabban a tavaly előttinél, de azt már 2025-re is meghaladhatja 35 százalékkal.

Az árak növekedését részben az is okozza majd, hogy az olajiparban viszonylag szerény marad a beruházások szintje (kevés a megfelelő földrajzi terület, illetve több a kockázatos), ez hosszabb távon felfelé hajtó nyomást gyakorol a mindenkori árakra. Az EIA egyébként két szélsőséges olajárváltozási forgatókönyve alapján bocsátkozott az árátlag megbecsülésébe 2030-ra: az egyik forgatókönyv szerint 34 dolláros ár alakul ki, a másik, az úgynevezett magas árkalkulációjú forgatókönyv pedig majdnem 100 dolláros árral számol.

Az EIA úgy látja, hogy a dráguló olaj a földgáz iránti igényt hajtja fel, minek következtében évi átlagban 2,4 százalékkal nő a kereslet a vizsgált időszakban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik