Mindenkinél többet tett a zenei nyelv megújításáért
Ligeti Györggyel a Bartók utáni zeneszerző-nemzedék legjelentősebb tagját vesztettük el – kommentálta a művész halálhírét Fischer Iván Kossuth-díjas karnagy, a Budapesti Fesztiválzenekar vezetője hétfőn az MTI-nek. Az alkotót – aki évtizedek óta Ausztriában élt – a világ nem csupán ma élő nagy magyar zeneszerzőnek tartotta, hanem a világ élvonalába sorolta – hangoztatta a karmester. “Ligeti György avantgárd, kifejezetten modern zeneszerző volt, aki a zene nyelvének megújításáért talán mindenkinél többet tett a 20. század második felében” – tette hozzá. Emlékeztetett arra, az elhunyt komponista műveit világszerte folyamatosan játsszák, s arra is, hogy a művészt szoros szálak fűzték a magyar zenei élethez.
A magyar származású zeneszerző 1956-ban emigrált Magyarországról és azóta a legelismertebb komponisták között emlegették a nevét. Míg számos klasszikus zenei művet alkotott, leginkább az 1999-ben elhunyt Stanley Kubrick 2001:Űrodüsszeia, A ragyogás és Tágra zárt szemek című filmjeinek zenéje által ismeri a világ. Legutóbb a Charlie és a csokigyárben szerepelt az egyik szerzeménye.
A Nagy Haláltánc az egyetlen operája
A zenetörténetbe valószínűleg egyetlen operájával vonul be, amelyet 1978-ban írt, Le Grand Macabre (Nagy Haláltánc) címmel, ennek ősbemutatója ugyanebben az évben, 1978-ban Stockholmban volt. A Hieronymus Bosch festménye nyomán komponált művet azóta bemutatta a világ számos jelentős operaháza, többek között a hamburgi és a salzburgi. Az egyszerre tragikus és komikus opera alkalmat adott rendezői átértelmezésre is: az ősbemutató 20. évfordulóján, 1998-ban a párizsi Châtelet színpadán Peter Sellars rendezésében az eredeti, középkori tematikát az atombomba és a szekták váltották fel.
A holokauszt túlélője
Ligeti 1923. május 28-án született Dicsőszentmártonban, a mai romániai Tirnaveniben. Tanulmányai 1943-ban megszakadtak, mert munkaszolgálatra hívták be. Szüleit, testvérét és egy másik rokonát deportálták az auschwitzi koncentrációs táborba. Az elhurcoltak közül az édesanyja volt az egyetlen túlélő. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Konzervatóriumban kezdte 1941-ben, majd a háború miatti szünet után 1945-ben a budapesti Zeneakadémiára iratkozott be, ahol Farkas Ferenc és Veress Sándor tanítványa volt. Népzenei kutatómunkát végzett Erdélyben, 1950-1956-ig a Zeneművészeti Főiskolán zeneszerzést és ellenpontot tanított, 1956-ban külföldre távozott. A kölni rádió munkatársaként Karlheinz Stockhausennel dolgozott. Itt ismerkedett meg Pierre Boulezzel is, majd Darmstadtban a nyári kurzusokon oktatott. Ezután néhány évig a stockholmi Zeneművészeti Főiskola vendégtanára volt, tanított a kaliforniai Stanford Egyetemen és Bécsben is. 1973 óta Hamburgban élt és tanított.
“Nem alkalmazkodom semmihez”
Ligeti György művészete a nemzeti zenei hagyományokra és a formabontó avantgard lehetőségeire egyaránt támaszkodik. Zenei látásmódjának kialakulását gyermekkori élményével magyarázta: egy falusi búcsúban egyszerre hallotta három zenekar egymással összeolvadó zenéjét. Ez a sokszínű hangzás alapozta meg zenei ars poeticáját. “Nem alkalmazkodom semmihez, még az avantgardhoz sem” – jelentette ki később, bár zenéje nem lépi túl az avantgard határait. Rondó (1977) című alkotásában és más műveiben bravúrosan használta ki a különféle hangszerek lehetőségeit. Stílusa nem sorolható semmiféle iskolába sem. Műveit a nyugati avantgarde zene mellett a magyar muzsika is jellemzi. 1978-as Magyar Rock és Passaglia Ungherese című műveiben magyar hangzást idéz modern eszközökkel.
80 évesen kapott Kossuth-díjat
1991-ben Pierre Boulez és Leonard Bernstein után harmadikként ő kapta meg a legmagasabb japán kulturális kitüntetést, a Császári-díjat. 1996-ban UNESCO-díjjal, valamint Wolf-díjjal jutalmazták, ez utóbbit megosztva Zubin Mehta indiai származású karmesterrel. A finn Wihuri alapítvány 2000-ben Sibelius-díjat adományozott neki, 2003-ban a neves zeneesztétáról, a német Theodor W. Adornóról elnevezett díjjal tüntették ki. 80 éves korában, 2003-ban megkapta a Charles Cros Lemezakadémia 2003-as nagydíját és abban az évben lett a Kossuth-díjas is. 2004-ben elnyerte a svéd zenei Polar-díjat és életművéért a Frankfurti Zenedíjat is.
