Élet-Stílus

Kína is olcsó PC-vel próbálkozik

Egyre több vállalat ismeri fel az olcsó számítógépek kifejlesztésében és piacra dobásában rejlő lehetőségeket. Ezt bizonyítja, hogy ezúttal egy kínai társaság jelentette be, hogy elkészült az ország első olcsó PC-je.

A Yellow Sheep River nevű kínai cég szerint nem kell a kínaiaknak nyugati vagy amerikai vállalatok által összerakott olcsó számítógépet vásárolniuk, hiszen már választhatnak hasonló hazai terméket is. A társaság be akarja bizonyítani, hogy az általa piacra dobott termék képes minden tekintetben felvenni a versenyt nyugati konkurenseivel. A Linux Municator névre keresztelt számítógép mindenképpen egyedi abban a tekintetben, hogy a készítői sem Intel-termékeket nem építettek bele, sem pedig a Microsoft szoftvereit nem telepítették fel rá.

A szakemberek a redmondi konszern Windows operációs rendszerei és Office irodai szoftvercsomagjai helyett egy közelebbről meg nem nevezett Linux-disztribúciót választottak. Ez tartalmazza többek között a Firefox böngészőt, a Thunderbird levelezőszoftvert, a magyar fejlesztésű Mplayer multimédiás zenelejátszó programot, valamint a Gaim és a RedOffice alkalmazásokat. A felhasználók választhatják a Gnome vagy a KDE felületet.

A hardveralkatrészek többsége kínai gyártmány. Maga a PC nem csak olcsó, de könnyű is, súlya mindössze 650 gramm. A beépített processzor Godson 2C típusú, 64 bites, az órajele 400 vagy 800 MHz lehet és a teljesítménye állítólag megegyezik egy hasonló órajelű Pentium III-as CPU teljesítményével. Ezt egészíti ki a 256 MB DDR266-os RAM, négy USB 2.0 port, egy LAN-port, egy S-Video és egy VGA-kimenet. A memória mennyiségét legfeljebb a duplájára lehet növelni. A grafikai megjelenítésért egy nem pontosított ATI Radeon grafikus chip felel, míg az USB-s külső merevlemez tárolókapacitása 40 GB. A Linux Municator kiegészíthető egy külső optikai meghajtóval, egy WiFI-egységgel, egy modemmel és egy lítiumionos akkumulátorral.

Az olcsó PC-t a Yellow Sheep River tervei szerint három hónapon belül dobják piacra, ára várhatóan 150 dollár lesz. Az ugyanakkor még kérdéses, hogy csak Kínában vagy külföldön is értékesíteni fogják-e a számítógépet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik