Élet-Stílus

Akira – filmrecenzió

admin
admin

2006. 03. 16. 17:55

Polgárait gyilkoló kormány, gyermekkel való pszi-kísérletek, öldöklő motoros suhancok – íme, a 2020-as évek egy atomkataklizma után, a nihilbe hullva.

Eredeti cím: Akira

, japán, 1988; 124 perc; Rendező: Katsuhiro Otomo; Forgatókönyvíró: Katsuhiro Otomo, Izo Hashimoto; Operatőr: Katsuji Mishawa; Zene: Shoji Yamashiro
Mozistart: március 12.; Forgalmazó: Odeon; Honlap: www.b-ch.com/contents/akira

Közel húsz éve készült (és került bemutatásra) a japán Katsuhiro Otomo legendás manga-rajzfilmje, amit a futurisztikus kultlegendák elkötelezett cyberpunk rajongói persze már régen (azonnal) beszereztek – előbb a szerző alapul szolgáló képregény-füzetét, majd a mozgóképes változatot –, ám az apokaliptikus rajzolt kalandmese nem öregszik. Nem hiába, a fontos művek sajátja, hogy alig vagy mit sem veszítenek frissességükből, hatásukból, az egykori punk apuka és süvölvénye ma már együtt nézik filmet, összeöltve ziherájsz tűiket. Ami természetesen nem gyerekeknek való (mint ahogy a keleti rajzolt filmek zöme, bizony, a Pokémon sem).

A komor és drasztikus felütés – 1988-ban atomcsapás pusztítja el Tokiót – cinikus és kaotikus hangnemben és lendületes ütemben folytatódik: 2019-ben motoros bandák randalíroznak Neo-Tokió utcáin, a kormány halomra lövi a korrupt rendszer ellen lázadókat, miközben gyermekeken végeznek olyan ellenőrizetlen pszichológiai kísérleteket, amelyek révén a kisemberek elképesztő erőre és képességekre tesznek szert. És mivel minden mindennel összefügg, fantasztikus látomások és a Robotzsaru, a Szárnyas fejvadász és a Videodrome című kiberfilmek miliőjét idéző képek során a végére kiderülnek a titkok (s még Stanley Kubrick Ürodüsszeiája is némiképp felidéződik). Ám – szerencsénkre – mindezt a rendező nem olyan profánul és szájbarágósan teszi, ahogy ma szokás, a filmvégi kétség itt arra sarkall, hogy bátran lehet továbbgondolkodni.

Otomo mozija minden idők legköltségesebb japán rajzfilmje (1,1 milliárd jenből forgatták). De nyilván önmagában ez nem érdem, hanem állapot (és nagy szerencse). A rendező-forgatókönyvíró 1988-ban ráérzett a XXI. századi ember félelmeire, a világ lehetséges apokalipszisére, a jövő szomorú, sötét és lehetséges változatára. Reméljük, ez a jövő nem kezdődött el.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.