Élet-Stílus

Évi 50-60 milliárddal kellene több útjavításokra

admin
admin

2006. 01. 26. 16:35

Évente mintegy 50-60 milliárd forinttal több pénzre lenne szükség útjavításokra (kátyúzásokra) ahhoz, hogy az utak minősége jelentősen javuljon - mondta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára.

Horváth Zsolt Csaba hangsúlyozta: 2007-2013. között – a II. Nemzeti Fejlesztési Tervre alapozva – a közlekedési infrastruktúra fejlesztéséhez várhatóan 2000 milliárd forint uniós összegre számíthatunk. A helyettes államtitkár a közútfejlesztésekkel kapcsolatosan hangsúlyozta: 2009-re a grazi osztrák autópálya elér a nyugati országhatárig, és akkorra „mi is hasonló szintű pályaszakaszt biztosítunk a határig”. Hozzátette: a 8-as főút gyorsforgalmi úttá, illetve M-8-as autópályává fejlesztése folyamatos, egyes szakaszai az idén is tovább épülnek.

Az autópálya-fejlesztések köréből kiemelhető két jelentős fejlesztési terv, az M-9-es, valamint az M-8-as és folytatásában az M-4-es kialakítása. Horváth kifejtette: az M-9-es nyomvonaláról még vannak viták – vélhetően Rajkától indulna Zalaegerszeg, Nagykanizsa felé, majd Somogy irányába fordulna -, de a Dunántúlon vitathatatlan egy észak-déli autópálya létjogosultsága.

Szükség van az országot hosszában átszelő, ám Budapestet elkerülő autópályára is. Az M-8-as Szentgotthárdtól Dunaújvároson át – onnét M-4-es – Biharkeresztesig vezet majd, és a 670 kilométeres pálya 2015-re készülhet el teljesen. Horváth Zsolt Csaba megjegyezte: ennek az autópálya-fejlesztésnek kiemelkedő projektje lesz a dunaújvárosi új híd.

Horváth Zsolt Csaba rámutatott arra is, hogy rövidesen megkezdődik a 71-es balatoni főút elkerülő szakaszának az építése Balatonfűzfő és Balatonakarattya között – az alapkövet a napokban rakták le a fűzfői csomópontnál -, s a 17,3 kilométeres pályaszakasz 10 milliárd forintos beruházással valósul meg 2007. nyarára. A helyettes államtitkár ismertetése szerint 2007. végére az M-7-es autópálya Budapesttől „elér végre a horvát határig”.
Az államtitkár tájékoztatott arról is, hogy a sármelléki Balaton Airport tavasztól ugyanolyan színvonalú légiirányítást kap, mint Ferihegy, ezzel bekapcsolódik a nemzetközi légiközlekedésbe és a legnagyobb légitársaságok gépeit is fogadni tudja majd.

A balatoni régiót illetően elmondta: gondolkodni kell azon, hogy a Sió-csatorna nyaranként hajózható lehessen. Közölte: Budapestre például tavaly 150 ezer turista hajón érkezett. Hozzátette: lehetővé kell tenni a Balaton körbevonatozását is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.