Élet-Stílus

Újabb sikeres landolás az Itokawa aszteroidán

Ismét, immár másodszor landolt sikeresen a Hayabusa (Sólyom) japán űrszonda az Itokawa aszteroidán szombatra virradó éjjel, és az első értesülések szerint sikerült mintát is vennie a kisbolygó anyagából – közölték szombaton reggel a japán űrügynökség, a JAXA képviselői.

A Hayabusa első ízben múlt vasárnap szállt le sikerrel a célpontjául kiszemelt aszteroida felszínére, amelyről feladata szerint talajmintát kellett vennie. Ez akkor az adatok kielemzése alapján nem sikerült. Az első leszálláskor az űrszonda mintegy fél órát töltött a Mars és a Jupiter közötti pályán a nap körül keringő kisbolygó felszínén.

Bár a legelső jelentések még arról szóltak, hogy az első próbálkozás kudarccal végződött, az adatok gondosabb elemzése azonban az ellenkezőjét bizonyította be. Szombatra virradó éjjel a szonda csak néhány másodpercet töltött az aszteroida felszínén. Ezt követően eltávolodott az égitesttől, majd egyelőre ismeretlen okokból rázkódást érzékeltek a földi irányítók, amelynek hatására a szonda leállította működését, és napelemeire váltott egészen addig, amíg a japán űrkutatási hivatal szakemberei vizsgálták a problémát. A jelentések szerint a szonda helyzetét sikerült stabilizálni, így nincs akadálya annak, hogy december 10-én a Föld felé vegye az irányt az anyagmintákkal. Ez lenne az első eset, hogy egy aszteroida anyagát sikerül begyűjteni és elhozni a Földre, további tanulmányozásra.

A Hayabusa 2003 májusában indult, a visszatérése 2007 júniusában várható a Földtől 300 millió kilométerre keringő kisbolygóról. Japán a negyedik ország, amely eszközöket tudott kijuttatni az űrbe. Első műholdját 1972-ban bocsátotta föl. Az idén körvonalazott elképzelései szerint rövidesen asztronautát terveznek felküldeni, és 2025-ben állomást fognak létesíteni a Holdon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik