Élet-Stílus

EU: nemzetközi összefogás szükséges a madárinfluenza ellen

A nemzetközi összefogást sürgeti, hogy Oroszországban újabb területekről jeleztek madárhullást, Románia észak-keleti határán fertőzött hattyútetemeket találtak, míg Ukrajnában a Szibériából érkező költözőmadarakat vizsgálják, nem szállítják-e délre a vírust.

Az unió külügyminiszterei kedden globális fenyegetésnek minősítették a kórt. Ursula Plassnik osztrák külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a keddi ülés résztvevői tájékoztatást adnak majd a tervezett intézkedésekről. A külügyminiszterek közösen óvtak a pánikkeltéstől.

Eközben heveny vírusfertőzés következtében mintegy 250 szárnyas pusztult el Oroszországban, Moszkvától alig 200 kilométerre. A hatóságok szerint nincs bizonyíték arra, hogy a mostani baromfihullás a madárinfluenzával lenne összefüggésben, de a tetemekből származó mintákat, további vizsgálat céljából a legközelebbi járványügyi központba küldték. Oroszország területén a fertőzés eddig még nem terjedt át emberre.

Markosz Kiprianu, az EU egészségügyi biztosa a nemzetközi együttműködés szükségességére mutatott rá a járványveszély elleni harcban. Mintegy ezt alátámasztva kedden döglött hattyúkban fedezték fel a madárinfluenza antitesteit a román-ukrán határ közelében.

A Duna-deltában vadmadarakban mutatták ki a rettegett H5N1 vírust. A román kormány az Egészségügyi Világszervezet szakértőivel egyezteti a kór elleni nemzeti akciótervet. Olyan tesztcsirkéket telepítenek a vesztegzárral sújtott területekre, amelyeken mérni lehet, hogy a fertőtlenítés után maradtak-e gócpontok.

A vadmadarak vizsgálata miatt kezdték meg a Romániával határos odesszai területeken a költöző madarak kilövését Ukrajnában. Az Észak-Oroszországból délre tartó madarakban eddig még nem találtak madárinfluenza-vírust.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik