Forma-1

Kizárás miatt változott a Monacói Nagydíj rajtsorrendje

Alessio Morgese / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Alessio Morgese / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Már a Monacói Nagydíj időmérőjét követően jelezték, hogy kivizsgálják a Haas autóin a hátsó szárnyakat. Később úgy ítélték meg, hogy szabálytalanok voltak ezek az elemek, így

Nico Hülkenberget és Kevin Magnussent is kizárták a kvalifikációból, és a boxutcából kezdik majd meg a vasárnap 15 órakor rajtoló futamot.

Mivel a két versenyző a 12. és 15. rajthelyet szerezte meg szombaton, így értelemszerűen módosul a rajtsorrend is.

Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője szerezte meg a pole-t, mögötte Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője végzett másodikként az időmérőn, a harmadik rajtkocka pedig a másik Ferrarit vezető spanyol Carlos Sainzé lett. A negyedik pozícióból Lando Norris, a McLaren brit pilótája vághat majd neki a futamnak.

A módosított rajtsorrend

1. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)

2. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Lando Norris (brit, McLaren)

3. sor:
George Russell (brit, Mercedes)
Max Verstappen (holland, Red Bull)

4. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Cunoda Juki (japán, RB)

5. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
Pierre Gasly (francia, Alpine)

6. sor:
Esteban Ocon (francia, Alpine)
Daniel Ricciardo (ausztrál, RB)

7. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)

8. sor:
Logan Sargeant (amerikai, Williams)
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

9. sor:
Valtteri Bottas (finn, Sauber)
Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)

Nico Hülkenberg (német, Haas) és Kevin Magnussen (dán, Haas) szabálytalan hátsó szárnyuk miatt a boxutcából rajtolnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik