Élet-Stílus

Lendületet kaphat a roncsautók újrahasznosítása

A roncsautók környezetbarát kezelését nehezítő jogszabályi kiskapu szeptemberben bezárul - jelentette ki Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter.

A miniszter jelezte, hogy a negyedévente ronccsá váló, átlagosan mintegy 20 ezer autó csupán 5 százalékát kezelik szakszerűen és hasznosítják újra belőlük az értékes anyagokat feldolgozásuk után. A legfrissebb adatok szerint a második negyedévben 1.332 autót szállítottak a legálisan működő mintegy 80 bontó egyikébe, szemben az első negyedév mindössze 85 darabbal. Egy jogszabály szerint ugyan június 30-tól már kötelező lenne a ronccsá vált kocsikat tulajdonosaiknak bontókba szállítani, ám egy másik rendelet lehetőséget biztosít a forgalomból kikerült járművek saját tárolására.

Persányi Miklós reménye szerint a szabályozási környezet rendezésével a roncsautók bontása lendületet kap, és Magyarország beéri a nyugat-európai országokat jellemző 60-70 százalékos újrahasznosítási arányt. Annál is inkább, mert 2007-től az EU új rendelete szerint a roncsautók 85 százalékát újra kell hasznosítani – fűzte hozzá a miniszter.

Rakics Róbert, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára az MTI-nek elmondta: a jogszabályi kiskaput jelentő belügyminisztériumi rendelet módosításával úgy változnak meg az előírások, hogy az autók nyilvántartásból és forgalomból való végleges kivonásánál az autóbontót nem lehet megúszni egy saját tárolást igazoló nyilatkozattal.

A hatóságok majd csak a bontási igazolást felmutató autótulajdonosok járművét vonják ki a forgalomból véglegesen – mutatott rá a helyettes államtitkár. Hozzáfűzte, a jogszabályok szerint egy évre továbbra is lehet ugyan majd kérelmezni a forgalombantartás átmeneti szüneteltetését, ennek megismétlését azonban korlátozni kívánják a jogszabálymódosítás kidolgozó szaktárcák.

A helyettes államtitkár kitért arra, hogy nehezíti a roncsautók újrahasznosítását az illegálisan működő több száz autóbontó. Ezek a többnyire engedély nélküli autószerelő-műhelyek általában pénzt ajánlanak fel a roncsokért, szemben a legális bontókkal, amelyek legtöbbször ingyen veszik át az autót. A szabálytalan bontók azért tudnak fizetni a roncsautót felajánlóknak, mert az értékes másodlagos nyersanyagokat kimazsolázva nem gondoskodnak a használhatatlan hulladékkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik