Hévíz lendkereke a tó, mely valószínűleg egy Monet-festményről mászott le a Balaton északi partjára. Opálos kék vízében – hogy végképp festői legyen a kép – nagylevelű vízinövények úszkálnak. Kicsit különös látvány a közöttük úszógumin meg UV-zöld kábeleken ringatózó fürdővendég, de még különösebb a Csipkerózsika-kastélyra emlékeztető, cölöpökön nyugvó épületsor, mely a tulajdonképpeni fürdő. Igazából nem teljesen értem, hogy miért nem működik Hévíz szabadstrand-jelleggel legalább nyáron, hadd fürödjék, akinek kedve tartja. Így marad a rozsdás kerítés a tengerszem körül, és az elvarázsolt kastély a tó közepén a szomorú, romantikus tornyokkal.
Egy ismertető szerint Hévíz a világ legnagyobb természetes meleg vizű tava. Két forrás táplálja, másodpercenként 420 liter vizet engedve a tóba, így nincs is szükség vízforgatóra, mert ekkora kapacitás mellett a tó teljes vize két nap alatt lecserélődik. A víz hőmérséklete évszakok szerint alakul, télen 26-28 nyáron, 32-35 ˚C-os, hűvösebb idő és eső esetére fedett rész gondoskodik a komfortról. Ilyenkor kicsit nagy itt a tülekedés.
Hévízen a gyógyászatra, a gyógyfürdőre helyezik a hangsúlyt, nincs hát aroma-, meg ilyen-olyan kád, se gőzkamra, de egy szaunát azért építhettek volna, masszázs viszont van minden mennyiségben. Családosoknak itt nem terem babér. Ide a gyógyulni vágyó jöjjék, mert gyógyulni lehet, kikapcsolódni kevésbé. Az öltözők, a szaniterhelyiségek, a pihenőteraszok ugyanis érthetetlen okból teljes egészében a tavon helyezkednek el, a parton gyakorlatilag semmi nincs, és ebből két dolog is következik: minden kis helyre van összezsúfolva, valamint nagyon sok ember osztozik nagyon kis helyen.
Hévíz megérett egy alapos modernizációra, különben nem tudja felvenni a versenyt az autóval csak harminc percre lévő ultramodern fürdőkkel. A 900 forintos belépőjegyért sajnos csak a vizet kapjuk