Élet-Stílus

Megbukott az EU telekommunikációs adattárolási tervezete

Az európai parlamenti képviselők egyelőre köszönik, de nem kérnek azokból a tervekből, amelyek szerint kötelezően legalább egy évig eltárolnák az egyes előfizetők telekommunikációs tevékenységeinek adatait.

Nagy ellenállásba ütköztek az Európa Parlamentben az európai telekommunikációs adatok tárolására vonatkozó tervek. A európai uniós tervezet szerint ugyanis legalább egy esztendőn át tárolnák a vezetékes és a mobiltelefonokról folytatott beszélgetések, illetve a vezetékes és a mobiltelefonokról küldött rövid szöveges üzeneteknél (SMS) a hívott felek telefonszámait. Így akár több éven belül bármikor másodpercre pontosan megállapítható lenne, hogy melyik telefonszámról ki kit hívott, mennyi ideig tartott a beszélgetés, vagy hogy ki hova küldött SMS-t.

Az Európa Parlament Belügyi Bizottsága azonban a legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy 52:1 arányban leszavazza a francia, brit, ír és svéd kormány telekommunikációs adatok tárolására vonatkozó közös előterjesztését. Alexander Alvara, a német FDP párt egyik európai parlamenti képviselője azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a képviselők még csak egy csatát nyertek meg és nem a háborút és szerinte az Európai Bizottság akár már a jövő héten hasonló előterjesztést tehet.

Mindent rögzítenének

A négy kormány álláspontja szerint hasonló módon naplózni és tárolni kellene az internetszolgáltatóknak az online előfizetőkre és azok szörfölési szokásaira vonatkozó adatokat is. Az indoklás szerint ezáltal segíteni lehetne a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni harcot. Herbert Reul, a német CDU párt európai parlamenti képviselője ugyanakkor úgy véli: minden egyes kérdésnél külön-külön meg kell vizsgálni, hogy azáltal, hogy csorbulnak az egyének jogai, ezzel párhuzamosan valóban javul-e a közbiztonság, vagyis megéri-e a kockázat?

Reul hozzátette: azt is meg kell vizsgálni, hogy ezek a plusz intézkedések mennyibe kerülnek az Európai Uniónak és az egyes tagországok gazdaságának, illetve, hogy kik és milyen arányban fedezik a felmerülő költségeket. A Német Ipar Szövetsége szerint ugyanis egy ilyen intézkedéscsomag csak Németország esetében is akár több százmillió eurós többletkiadásokat jelenthet. Ennél is fontosabb azonban, hogy az állampolgárok személyiségi jogai pénzben megfizethetetlenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik