A T1100 1985 áprilisában jelent meg, habár a Toshiba vezetői sokáig kételkedtek a sikerében, és nem támogatták a fejlesztését.
Akkoriban már léteztek hordozható számítógépek: az Osborne Computer, a Radio Shack és a Seiko Epson egyaránt jelen volt már a piacon ilyen géppel. Ám egyedül a T1100-nak voltak olyan tulajdonságai, amelyek standarddá váltak a hordozható gépeknél: belső, újratölthető akkumulátor, folyékony kristályos (LCD) monitor, 3,5 hüvelykes hajlékonylemez-meghajtó és, ami talán a legfontosabb, kompatibilis volt az IBM személyi számítógépekkel.
Fényesebb Kék
Még jóval azelőtt, hogy az új gép gondolata egyáltalán felmerült volna, a Toshiba fájdalmas leckét kapott abból, hogy mit jelent az IBM-kompatibilitás hiánya. Néhány évvel korábban ez volt az oka annak, hogy a vállalat nem tudott betörni az asztali számítógépek amerikai piacára.
A meghiúsult projekt után 1983-ban a Toshiba három szakemberét küldte ki Los Angelesbe két hónapra, hogy megtervezzék az amerikai piac újabb, ezúttal alaposabban előkészített ostromát. A csapat a McKinsey and Co. Tanácsadó vállalattal együtt dolgozta ki a Brighter Blue projektet, amelynek egyik következtetése az volt, hogy a megoldás nem egy új asztali PC. „Akkoriban a hordozható számítógépek egyre népszerűbbek lettek, de nagyon, nagyon, nagyon nagyok voltak. Azt terveztük, hogy kifejlesztünk egy összehajtható, LCD-monitoros és IBM-kompatibilis hordozható PC-t” – emlékszik vissza a csoport egyik tagja, Acutoshi Nishida, ma a Toshiba egyik alelnöke (ha a részvényesek közgyűlése is jóváhagyja, Nishida júniustól a Toshiba elnöke lesz).
A csapat visszatért Tokióba, de a javaslatukat meglehetősen hűvösen fogadták. A vállalat felsővezetése nem hitte el, hogy a piac elfogad egy ilyen számítógépet Toshiba márkanév alatt. Nishida ezért felajánlotta több PC-gyártónak, hogy OEM-alapon adják el a saját márkanevükkel ellátva a Toshiba által gyártott gépet. Ám mindenütt visszautasították.
1-2-3, negyedszer
A kudarc ellenére Nishida bizakodó maradt. Végül megkapta a jóváhagyást a projektre, de csak miután vállalta, hogy évente 10 ezer darabot ad el az új gépből. „Ma már ez nem egy túl nagy tétel, de akkoriban óriási mennyiségnek számított” – mondja.
Ám a nehézségek még korántsem értek véget. Bár a Toshiba vezetése zöld utat adott Nishida projektjének, ez semmilyen anyagi támogatást nem jelentett a gép fejlesztéséhez. A vállalat PC-üzletágának nem volt elég forrása ehhez, ezért Nishida a saját nemzetközi sales- és marketing-költségvetésből különített el pénzt. Nobuyuki Tanaka (ma a Toshiba Digital Media Engineering alelnöke) összetoborzott egy tíz mérnökből álló csapatot és megkezdődött a munka. A T1100 fejlesztését 1984 áprilisában kezdték el, és a prototípus augusztusban már készen állt.
Csakhogy volt más gond is. Az asztali PC-k piacán elszenvedett vereség egyik tanulsága volt, hogy senki sem fog PC-t vásárolni szoftver nélkül, és bár a T1100-át IBM-kompatibilisre tervezték, a minél kisebb méret miatt 3,5 hüvelykes hajlékonylemez-meghajtóval szerelték fel. Akkoriban viszont az 5,25 hüvelykes lemez volt a standard, és nem létezett szoftver ennél kisebb adathordozón. „Mivel nem volt szoftver, amit futtasson, a termékünk csak egy doboz volt” – foglalta össze Nishida. Úgyhogy a projektvezető ismét felkerekedett, és elment a Lotus Development (amelyet azóta megvásárolt az IBM) London melletti központjába. Felkereste az európai térségért felelős sales-vezetőt, akitől kért egy példányt a Lotus 1-2-3 programcsomagból az új floppylemezen is, de visszautasították. A második látogatás szintén kudarccal zárult, és a harmadik is. Ám Nishidát nem olyan fából faragták, hogy föladja. Negyedszer is elment Európába, ugyanazzal a kéréssel. „Ekkor már a sales-vezetőnek elege volt, hogy minden visszautasítás ellenére folyton visszajövök. Azt mondta, hogy a kedvemért beszélni fog egyik mérnökükkel, szigorúan nem hivatalos alapon. A következő alkalommal magánemberként mentem a Lotushoz, és a mérnök áttelepítette a Lotus 1-2-3-at 3,5-ös lemezekre. Tökéletesen működött a gépünkön” – emlékszik vissza Nishida.
Amerikai piac v.2.0
A siker után az Ashton-Tate következett (megvásárolta a Borland International), a Lotus egyik konkurense és a dBase II gyártója. Ezúttal a megegyezés gyorsabban ment, főleg, miután Nishida megemlítette, hogy a Lotus 1-2-3-at valószínűleg kiadják az új lemezformátumon is. A Lotus később beleegyezett abba is, hogy a Symphony szoftverét is kiadja az új lemezen, habár ez csak két hajlékonylemezre fért rá, emiatt pedig meg kellett várnia, amíg a Toshiba kiadja a következő verziójú, kétmeghajtós laptopját.
Egyébként a T1100 fejlesztése során a szoftverkompatibilitás tette ki a munka nagy részét. Ekkor még ugyanis az IBM-kompatibilitás nem volt mindig biztosíték arra, hogy minden szoftver működni fog – emlékezik vissza Haruhiko Banno, a Los Angeles-i hármas csapat egy másik tagja. Az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy a Microsoft Flight Simulatora működjön az új gépen (akkoriban ez volt az egyik legnépszerűbb program). Végül sikerült az FS-t szárnyalásra bírni, de – mint egy korabeli ismertetés írta – néhány egyéb alkalmazás nem futott a gépen.
A T1100-t végül 1985 áprilisában mutatták be Európában, a hannoveri nemzetközi vásáron, és röviddel azután elkezdték árusítani Németországban. A hordozható gép Intel 80C88 processzorral, 256 kilobájt memóriával, 640×200 pixeles LCD monitorral, valamint egy 3,5 hüvelykes hajlékonylemez-meghajtóval működött – utóbbi 640 és 720 kilobájtos lemezt is kezelt. A 4,1 kilogrammos készülék méretei: 31,1 cm hosszú, 30,5 cm széles, 6,6 cm magas. Az IBM-kompatibilis operációs rendszerét a Toshiba fejlesztette, a BIOS-t a Microsoft. Ára 6480 német márka volt, ami ma 2090 amerikai dollárnak felel meg.
Nishida a következő nyarat azzal töltötte, hogy nagy európai vállalatoknál népszerűsítette a gépet. Az év vége fele a T1100 bemutatkozott az amerikai piacon is a Comdex kiállításon, és 1986 elején az Egyesült Államokban megkezdődött az árusítása. 1985 végén a T1100-ból már közel 10 ezret adtak el. „Igazából 230 darabbal maradtunk el a tízezres céltól, és hamarosan ezeket is eladtuk. Megtartottam az ígéretemet” – mondta Nishida.
