Élet-Stílus

Júniusban jön a Firefox 1.1

A Mozilla Alapítvány folyamatosan fejleszti első számú böngészőjét, amelynek 1.1-es verziója a várakozások szerint a hibajavítások mellett több fontos újdonsággal is szolgál majd az ingyenes böngésző kedvelőinek.

A Firefox fejlesztésére szükség is van, hiszen a konkurens böngészők újabb változatai mellett a biztonsági hibák is visszatérő problémát jelentenek, és könnyen elbizonytalaníthatják a felhasználókat. Az alapítványtól kiszivárgott információk szerint az 1.1 legnagyobb újítása a skálázható vektorgrafika teljes körű támogatása, amely nemcsak a böngészőnek, hanem a terjedőben lévő technológiának is kedvező lehet, lévén, hogy meglehetősen csekély a beépített értelmezőt tartalmazó böngészők száma.

A kétdimenziós vektorgrafikával dolgozó nyílt szabvány még nem igazán elterjedt a világhálón, annak ellenére, hogy az első végleges változat már 2001-ben elnyerte a World Wide Web Konzorcium ajánlását. Az Opera is csak a legújabb, nyolcas verzióban nyújt támogatást, ami az SVG 1.1 Tiny szabványon alapul. Többek között ezt a lemaradást hivatott semlegesíteni a Firefox új változata, amely ezzel egy időben számos hibajavítást és a hivatkozások egyszerűbb, kényelmesebb kezelését nyújtja majd az internetezőknek.




Júniusban jön a Firefox 1.1 1



















A FireFox Európában
Finnország Júniusban jön a Firefox 1.1 2 30,91%
Júniusban jön a Firefox 1.1 3
Németország Júniusban jön a Firefox 1.1 2 22,89%
Júniusban jön a Firefox 1.1 3
Magyarország Júniusban jön a Firefox 1.1 2 19,42%
Júniusban jön a Firefox 1.1 3
Cseh Közt. Júniusban jön a Firefox 1.1 2 18,86%
Júniusban jön a Firefox 1.1 3
Lengyelország Júniusban jön a Firefox 1.1 2 17,92%
Júniusban jön a Firefox 1.1 3
Svédország Júniusban jön a Firefox 1.1 2 16,06%
Júniusban jön a Firefox 1.1 3
Luxemburg Júniusban jön a Firefox 1.1 2 14,81%
Júniusban jön a Firefox 1.1 3
Svájc Júniusban jön a Firefox 1.1 2 14,32%
Júniusban jön a Firefox 1.1 3
Franciaország Júniusban jön a Firefox 1.1 2 13,37%
Júniusban jön a Firefox 1.1 3
Észtország Júniusban jön a Firefox 1.1 2 12,25%

Júniusban jön a Firefox 1.1 1
Júniusban jön a Firefox 1.1 22

A hibajavítások fontosságát nem lehet elvitatni, hiszen az utóbbi hónapokban megnövekedett a nyílt forráskódú böngészőt fenyegető sebezhetőségek és kártevők száma. A Secunia biztonsági cég éppen tegnap adott hírt két rendkívül veszélyes sebezhetőségről, amelyeket a böngésző legfrissebb, 1.0.3-as verziójában fedeztek fel. A speciálisan szerkesztett html és JavaScript kóddal kihasználható hibákat csak oly módon küszöbölhetjük ki, ha letiltjuk a JavaScript futtatását, és nem engedélyezzük, hogy a webhelyek további szoftvereket telepítsenek a számítógépre (Beállítások -> Webes szolgáltatások -> Szoftvertelepítés engedélyezése webhelyeknek).

A böngésző hiányosságait ugyanakkor a biztonsági cégek is igyekeznek kiküszöbölni. Ezek közé tartozik az Anonymizer, amely 60 dolláros áron kínálja a kifejezetten Firefoxhoz kifejlesztett alkalmazáscsomagját. Az Anonymizer Total Privacy Suite névre keresztelt csomag a vállalat állítása szerint egyfelől elrejti a felhasználó útvonalát a kíváncsiskodók elől, másrészt a beépített kémszoftver-eltávolító segítségével megoldást kínál a kémszoftverekkel és reklámokkal szemben.

“Jóllehet az internetezők egy része szerint a Firefox biztonságos böngésző, a felhasználók még így is rendkívül sebezhetők a távoli támadókkal szemben” – indokolta a szoftvercsomag piacra dobását az Anonymizer szóvivője. Kétségtelen azonban, hogy a hibákat elsősorban a Mozilla hivatott elhárítani, és a jelek szerint az alapítvány mindent meg is tesz ennek érdekében. A böngésző fejlesztésének hivatalos útiterve szerint az 1.1-es verzió június elsején lesz majd letölthető.


Júniusban jön a Firefox 1.1 23

Forrás: Xiti.com

Mennyien használjuk?

Egy francia web-monitor cég adatai meglepő kutatási eredményeket hoztak nyilvánosságra a napokban. Eszerint hónapról hónapra egyre látványosabban nő a Mozilla böngészőből továbbfejlesztett FireFox felhasználók száma. Finnországban már átlépte a 30 százalékot (22,6-ról 30,9 százalékra), Magyarországon 14,54-ről 19,42-re, népszerűsége a francia szivekben jelenleg 13,327 százalék (lásd a táblázatban és képen). Olaszországban 9,33-ról 9,21-re nőtt. AZ IE7 kibocsátója, a Microsoft közleményei sem tudták lefékezni az alternatív böngésző sikereit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik