Három változatban is benyújtotta az Országgyűlésnek az SZDSZ és az MDF közös javaslatát, amely parlamenti képviselők választásáról szóló törvényt módosítaná, a kisebb parlament érdekében.
Folytatódott a közvélemény tavaly nyár óta megfigyelhető elbizonytalanodása, tovább csökkent mindkét nagy párt támogatottsága, de ennek most a leginkább az MSZP volt a vesztese - áll a Marketing Centrum felmérésében.
Az MDF elnöksége szerdai ülésén döntött a párt európai parlamenti listájának első öt helyéről. Bokros és Habsburg György mellett, az ötödik helyen, Dávid Ibolya szerepel.
Feltehetőleg rablásra készült az a három férfi, akiket összehangolt akció keretében fogtak el Kiskunhalason szerdán – közölte a helyi rendőrkapitányság vezetője.
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc politikája „lenullázta" Magyarországot - mondta Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője a forint árfolyamának szerdai romlása kapcsán.
Hiányosak, nem kellően pontosak, ezért a személyes adatok védelme szempontjából sem megfelelőek azok a törvényi előírások, amelyek a nemzetbiztonsági szolgálatok titkos információgyűjtését, illetve annak engedélyezését és ellenőrzését szabályozzák.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium szerint Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter jogosan kapott 30 éves munkaviszony után közel 4 milliós jutalmat.
A gazdasági válság hatásairól, a magyarországi romák integrációjáról és a környezetvédelem néhány aktuális kérdéséről volt szó azon a megbeszélésen, amelyet Sólyom László köztársasági elnök és Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke folytatott szerdán.
Hamis húszezressel akart cigarettát vásárolni még kedden este két tatabányai fiatalember, de az eladó nem fogadta el a gyanúsnak vélt bankjegyet, s a helyszínre érkező járőrök elfogták a fiatalokat.
Emberkereskedelem elleni, három hónapon át tartó kampányt indít szerdától a rendőrség és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM). A kampány a prostituáltak szolgáltatásait igénybe vevő férfiakat célozza.
Több emberen elkövetett emberölés miatt nyomoz a rendőrség az ellen a román állampolgárságú férfi és ugyancsak román állampolgárságú társai ellen, akik a gyanú szerint értékeikért ölték meg, illetve sebesítették meg életveszélyesen áldozataikat.
Nem csökken a következő négy évben a Budapest és Pécs között közlekedő InterCity-vonatok jelenlegi mintegy háromórás menetideje - írta szerdán az Új Dunántúli Napló.
Várhatóan visszavonnak több, döntően uniós finanszírozású kiemelt kormányprojektet; az így felszabaduló csaknem 30 milliárd forintot elsősorban a versenyképességet erősítő, munkahelyeket megőrző tervek mielőbbi megvalósítására szánják - írja szerdai számában a Népszabadság.
A bűnügyi szolgálat áttér a két műszakos munkarendre: egyelőre csak a nagyobb, 20-30 fős bűnügyi osztályok, később valószínűleg a kisebbek is - számol be szerdai számában a Népszabadság.
Kormányzati szintre emelnék roma szervezetek a magyarországi cigányság ügyeit, ezért Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz írt levelükben többek között azt kérik: nevezzen ki egy roma ügyekért felelős tárca nélküli minisztert - írta a Népszava szerdán.
Olajos Péter, az MDF európai parlamenti képviselője szerint Bokros Lajos megosztja a pártot, ami száz nappal a választások előtt nem szerencsés. Az eljárás módja pedig alelnökként nagyon fájt neki, a lista harmadik helyét nem fogadná el. Ám szerinte az MDF még jól is kijöhet a dologból. FN-interjú.
Tatai-Tóth András a saját véleményét fogalmazta meg az integrált oktatás nehézségeiről, az OKM továbbra is integrációpárti. Az együttélésnek nincs alternatívája, erre pedig az együttnevelés készíthet fel – mondta el a FigyelőNetnek az OKM államtitkára. Az oktatáskutató szerint nem roma problémáról van szó.