Nem tervezi az MSZP a több-biztosítós rendszer közeli bevezetését és megvitatását sem – értesült a Népszabadság. Kóka János viszont hat hetet adott a kormánynak, hogy döntsön az egészségbiztosítás útjáról.
Jan Arp altábornagy, a NATO norfolki transzformációs parancsnokságának törzsfőnöke példaértékűnek tartja a magyar haderő-átalakítást, különösen annak gyorsaságát.
Kedden tárgyalja másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla a vesztegetés és hivatali visszaéléssel vádolt Molnár Csaba, a Kulcsár-ügy egykori főnyomozójának ügyét.
Várhatóan kedden hirdet elsőfokú ítéletet a Fővárosi Bíróság a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kontra Gyurcsány Ferenc személyiségi jogi perben, melyet a gyülekezési törvény esetleges módosításával kapcsolatos előkészítő anyag nyilvánosságra hozatala érdekében indított a jogvédő szervezet.
Magyarországon még nem volt példa arra, hogy iskolás diák fegyverrel rontott volna társaira, az iskolán belüli erőszak azonban nálunk is egyre gyakoribb: leginkább a szülők támadnak a tanárokra. A FigyelőNet szakértői szerint az ilyen esetek száma csak növekedni fog.
A Fidesz Kérdő Zsuzsát, a Fidelitas 23 éves debreceni elnökét, az MSZP Bassel Ferenc Zsoltot, debreceni egyetemistát jelöli a Balla Irma tragikus halála miatt megüresedett önkormányzati képviselői helyre.
Több tucat tűzoltó mellett a budapesti tűzoltóparancsnokot és általános helyettesét is levélben figyelmeztette az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), hogy adatbázisuk szerint 30 napnál régebben nincs jogviszonyuk.
Radikális átalakítás után, néhány éven belül új szemléletű, utasközpontú, modern, a veszteségeit felszámoló igazi közösségi szolgáltatóként működhet a BKV – jelentette ki Demszky Gábor.
A tervek szerint 2007 és 2013 között mintegy 200 milliárd forintból újítanák fel és szélesítenék ki a belvárost: az Európa Belvárosa Budapest a VI., VII. és a VIII. kerület közös programja.
Napirend előtti felszólalásában a megkezdett reformok folytatására kérte koalíciós partnerét az SZDSZ elnöke. Kóka János úgy látja, az utóbbi időben csökkent a kormány vitalitása.
Politikamentes, magyar rendszert kell kidolgozni, ahol megmarad az állami biztosítás, de az üzleti biztosítók is beléphetnek az egészségügybe – közölte Horváth Ágnes első miniszteri felszólalásában.
Rekordgyorsasággal, ötnapi jelöltség után hétfőn letette az esküt az új egészségügyi miniszter. Horváth Ágnes a molnári reformok puhítására készül: kompromisszumos, vegyes több-biztosítós modellt ajánl, nem riogatná a kismamákat fizetős szülésszel, illetve változtatna a vizitdíjmentességet élvezők körén is.
A május elsejei ünnep miatt megváltozik a munkarend, ezért módosul a vonatok közlekedési rendje. A könnyebb eljutás érdekében a kihasznált vonatok több kocsival közlekednek.
Május végén háromszáz igazgatósági és felügyelőbizottsági mandátum jár le a főváros ötven különböző cégében. A havi akár 300 ezer forintos posztokat elsősorban a nyertes koalíció osztja – írja a Népszabadság.
Miniszteri eskütétellel kezdődik az Országgyűlés hétfői ülése. Miután az egészségügyi bizottság meghallgatja az egészségügyi miniszterjelöltet, Horváth Ágnes napirend előtt leteszi a miniszteri esküt.
A titkosszolgálatok volt és jelenlegi munkatársai ismét oda keveredtek, ahova nem kellett volna, azaz egy karitatív szervezet vezetőségében tűntek fel, ami elfogadhatatlan - mondta az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának fideszes tagja, Demeter Ervin vasárnapi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Vádat emelt a főügyészség hat rendőr ellen az őszi zavargások kapcsán hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és testi sértés miatt - értesült az MTV Híradója vasárnap.
Több tíz hektáron kapott lángra az avar, az aljnövényzet, helyenként az erdő is az ország több pontján vasárnap, személyi sérülés nem történt - közölte a katasztrófavédelem.
Feldmájer Pétert választotta újabb négy évre a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökének a szervezet választási közgyűlése vasárnap Budapesten.
Az MSZP szerint a Fideszhez közeli tanácsadó cég és az adófizetők pénze állt a hódmezővásárhelyi kommunikációs kampány mögött, amikor a mentőben meghalt mindszenti férfit az egészségügyi reform első áldozatának nevezték. Várhegyi Attila, a cég vezetője közölte: már szakított a politikával, a megbízást pedig közbeszerzésen nyerték, a döntést pedig senki nem támadta meg.
Egyre magasabb összegeket ítélnek meg a felpereseknek az orvosi műhibaperek során, ám a kórházak kötelező felelősségbiztosítása csak 5 millióig térít.
Az idén megszűnhet a vízumkötelezettség Magyarország és az Egyesült Államok között - mondta Dávid Ibolya az MTI-nek vasárnap, miután hazatért tíznapos egyesült államokbeli útjáról.