A Fidesz továbbra is jelentősen vezet az MSZP előtt, de az elmúlt egy évben most mérték a két párt támogatottsága közötti legkisebb különbséget - derül ki a TÁRKI által készített novemberi közvélemény-kutatásból.
Mentőautó és személygépkocsi ütközött szerdán Dunaújvárosban; a mentőautó vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett, az autóban ülők közül egy felnőttet és egy gyermeket kivizsgálásra kórházba vittek - közölte a rendőrség.
A zseblopások harmadát a karácsonyi bevásárlás időszakában követik el, ezért ilyenkor mindenki fokozottan ügyeljen értékeire - mondta Bencze Gyula őrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnmegelőzési és áldozatvédelmi osztályának főmunkatársa.
A jövő évi költségvetés tervezete – amelynek fő számait a törvényhozók kedden jóváhagyták – nem számol a közszférában létszámcsökkentéssel – erősítette meg közleményében a Pénzügyminisztérium.
Az alapvető megoldások, egyezségek már körvonalazódtak azokon a tárgyalásokon, amelyek nyár óta folynak a kormány és a fővárosi önkormányzat között a BKV többletfinanszírozásáról - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
A Politcal Capital Institute nyílt levéllel fordult az országgyűlési képviselőkhöz annak érdekében, hogy elejét vegye annak, hogy megszűnjön a külképviseleti szavazás lehetősége.
Értékbecslővel leértékeltette, majd egy ismerős cégnek áron alul továbbpasszolt értékes VII. kerületi ingatlanokat Erzsébetváros SZDSZ-es frakcióvezetője, hogy a külföldi vásárlóktól ő is busás hasznot söpörjön be. Gál György a vád szerint 700 milliós kárt okozott az önkormányzatnak, ő maga pedig 195 milliót vágott zsebre.
Jogerős végzésben elutasította a Fővárosi Bíróság (FB) a mözsi különválást előkészítő bizottság jogorvoslati kérelmét, amelyet Gyenesei István önkormányzat miniszter határozata ellen nyújtottak be.
Jogerősen harminc nap közérdekű munkára ítélte Budaházy Györgyöt és öt társát az Erzsébet híd hat évvel ezelőtti lezárása miatt szerdán a Fővárosi Bíróság, amely határozatával helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
Felborult egy kisgyerekeket szállító mikrobusz a XI. kerületben – erősítette meg a BRFK sajtóosztálya a FigyelőNet értesülését. Egy négy-öt év körüli gyermek életveszélyesen megsérült, egy másik pedig súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Az MSZP-frakció tervei szerint 2010 végével megszűnnének a közvetlen fűtéstámogatási rendszerek, ezért minden lakóközösségeknek arra kell törekednie, hogy addigra felújítsa fűtési rendszerét - mondta Szanyi Tibor, az MSZP-frakció távhő eseti munkacsoportjának vezetője.
A közszolgálati dolgozókat képviselő szakszervezetek mindegyike részt vesz a kormány megszorításai ellen tartandó szombati demonstráción, a Parlament előtt - közölte Varga László, a 23 ágazati szakszervezetet tömörítő Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság vezetője szerdán Budapesten.
Gyurcsány Ferenc a keddi szavazást követően azt mondta: bebizonyosodott az MSZP cselekvőképessége, és az, hogy a kormány 2010-ig a helyén marad. Társadalmi támogatást szeretne szerezni ahhoz, hogy az elkövetkező másfél évben kormányzati ciklusokon átnyúló reformokat hajtson végre.
Tömböl László altábornagyot, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának vezetőjét javasolja Havril András vezérkari főnök helyére a honvédelmi miniszter. Szekeres Imre erről szerdai sajtótájékoztatóján számolt be Budapesten.
A Fidesz szerint sem gazdasági, sem pedig költségvetési kényszer nem indokolta a 13. havi nyugdíjak 80 ezer forintos maximalizálását, a párt mindent megtesz azért, hogy a nyugdíjak megőrizzék reálértéküket - mondta Iván László, a Fidesz szakpolitikusa.
2009-től vissza kell térni a reformpolitikához, de úgy, hogy figyelembe veszik a 2006 és 2008 közötti időszak tanulságait, nem elkövetve még egyszer ugyanazokat a hibákat – mondta Gyurcsány Ferenc a Nap-keltében.
November 29-én demonstrálnak, január 12-én azonban már sztrájkolhatnak is a közintézmények dolgozói, így próbálják megőrizni 13. havi illetményüket és tiltakozni a közszféra bérbefagyasztása ellen - írja a Népszabadság.
Szerdán pár órás napsütésre, illetve +4 fok és +5 fok körüli csúcshőmérsékletre számíthatunk. Pénteken a hazánkba érkező csapadékzóna ónos esőt is hozhat.
A háziorvosok döntő többsége nem hív rohamkocsit infarktusos betegéhez, nem készít EKG-t, és nem adja be a szükséges gyógyszert a betegnek - írja a Népszabadság.
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a kétszintű érettségi rendszer – hangzott el többek között az oktatási kerekasztal keddi konferenciáján. A testületnek a közoktatás megújítására tett javaslataihoz hosszú távú politikai konszenzusra volna szükség.
Vizsgálatot indított az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) az M6-os autópálya Szekszárd és Bóly közötti szakaszának építése közben kiderült szabálytalanságok miatt.