Belföld

A közös jelölt nem kellett az LMP-nek, de most mégis közös programjuk van. Amit most közzétettek, a leglényegesebb elemeiben tökéletesen, néhol pedig szóról-szóra megegyezik az MSZP által már bemutatott programmal.
2010. 08. 13. 18:35
A kaposvári súlyponti kórház főigazgatója szerint mindenki tudja, hogy változtatni kell, mindenki nyitott mindenre, a szakma pozitív várakozással van a kormány iránt. Feladatokhoz rendelt finanszírozásra lenne szükség a kórházakat illetően - állítja Repa Imre.
2010. 08. 13. 16:08
A parlament őszi ülésszaka alatt valószínűleg felállhat a sukorói kaszinóberuházást vizsgáló parlamenti bizottság, mivel az MSZP és a Jobbik is támogatja a Lehet Más a Politika (LMP) kezdeményezését. A vizsgálóbizottság felállításához 78 képviselő aláírására van szükség.
2010. 08. 13. 15:58
A miskolci önkormányzat fideszes frakciója arra kíváncsi, milyen folyamatok zajlanak a miskolci kórházban, és az eddig történtekért kik a felelősek – mondta Szinay Attila, a frakció vezetője a miskolci Semmelweis kórház főbejárata előtt. Szinay Attila emlékeztetett arra, hogy négy nappal ezelőtti, ugyanitt tartott sajtótájékoztatóján többek között azt követelték, hogy Káli Sándor polgármester az MSZP miskolci [...]
2010. 08. 13. 15:43
V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerint olyan hangsúlyeltolódás lesz az agrártámogatások terén, amelyek elősegítik, hogy a vidék megtartását segítő támogatási rendszer alakuljon ki.
2010. 08. 13. 15:19
Kényszerítés kísérlete miatt emelt vádat Éliás Ádám, a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) elnöke ellen az ügyészség, amiért az elnök tavaly júliusban ultimátumot intézett a magyarországi bankokhoz, követelve az árverezési és kilakoltatási moratórium bevezetését.
2010. 08. 13. 14:57
Olvasói sztorik