Az MVM-ügyben folyó nyomozásban miért nem sikerült még felelősöket találni – veti fel a kérdést Bodoky Tamás Az MVM alkotmányos költsége című riportja az ÉS-ben.
Karol Jakubowicz médiaszakértő szerint a magyar médiacsomag megteremti az intézményes és jogi keretet az önkényes beavatkozásra a véleménynyilvánítás szabadságába, számtalan csapdát kreál a média és az újságírók számára.
A KDNP főként a nemzetpolitikai kérdésekre koncentrál, a Jobbik a házszabályt módosítaná, az LMP saját frakciójának kabinetstruktúráját szilárdítaná a parlament hétfőn kezdődő őszi ülésszakán.
Két kikapcsolt számot tárol a mobiltelefonom. Szándékosan nem törlöm ezeket, mert szinte biztos vagyok abban, hogy valamikor még felveszi tulajdonosa. Ungár András száma négy évvel ezelőtt „süketült meg”, Wermer Andrásé az elmúlt héten. A szociológusként és ingatlanbefektetőként is közismert Ungárt már felnőttként a 100 leggazdagabb magyar c. kiadvány szerkesztőjeként találtam meg, Wermer Andris viszont gyermekkori jó pajtásom – szörnyű leírni! –
A Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökének szóvivője szerint nincs semmiféle személyes ellentét Baka András főbíró és Gatter László, a Fővárosi Bíróság (FB) elnöke között.
Kigyulladt egy 16-os jelzésű autóbusz motorháztere szombat este az V. kerületben, a Deák Ferenc téren, a tüzet a tűzoltók eloltották, személyi sérülés nem történt - közölte az Fehérvári Tibor, a BKV fődiszpécsere.
A Legfelsőbb Bíróság elrendelte a Lehet Más a Politika (LMP) Hajdú-Bihar megyei listájának nyilvántartásba vételét szombaton - közölte a bírói testület.
Szombat délutánig 200-nál többször vonultak ki a tűzoltók. Gondot okozott a lehulló csapadék országszerte. A tűzoltóknak Nógrád megyében a 21-es út vízátfolyásai adtak feladatot, és a bárnai bekötőútra rácsúszott erdő földje miatt volt félpályás útlezárás. Az esőzés miatt elsősorban kertek, pincék kerültek víz alá, komolyabb épületkárokról, személyi sérülésről a csapadékkal összefüggésben nem kaptak jelentést a [...]
Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók a csendes, de kitartó esőzések miatt, pénteken országos szinten több mint 400 alkalommal hívták őket főleg Pest és Bács-Kiskun megyében, és szombaton is rengeteg munkájuk volt főleg Heves, Nógrád és Pest megyékben illetve a fővárosban.
Belehalt sérüléseibe az a férfi, akit veje szurkált meg egy családi veszekedés során szombaton Besenyszög-Szórópusztán - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Szekszárd fideszes polgármestere a politikai ellenfelek lejárató kampányának tartja azt a sajtóhírt, amely szerint vitatható körülmények között lett közvetett résztulajdonosa a Gemenc Volán Zrt. paksi telephelyének.
“Az említett ügynek, ahogy azt feltüntették, csekély valóságtartalma van” – mondta az MTI-nek szombaton Horváth István, aki újraindul a posztért. A Népszava előző nap arról írt, hogy a Tolna megyei volántársaság 2009 végén adta el 180 millió forintért 43 ezer négyzetméteres paksi telephelyét a Permitto Ingatlanfejlesztő Kft.-nek, amelyben résztulajdonos Horváth István cége, a Horváth Sport [...]
Az átlagosnál lényegesen több, összesen hatvan riasztás futott be a Pest megyei tűzoltókhoz a szombat délelőtti folyamatos, intenzív esőzés okozta károk miatt - közölte a megyei katasztrófavédelem ügyeletese.
“Nem hiszem, hogy megfelel a magyar érdekeknek, ha bármelyik politikai erő olyan előrejelzéseket tesz, hogy nem tudunk majd megfelelni a követelményeknek” – mondta Martonyi magyar újságíróknak. Göncz Kinga egy budapesti konferencián azt mondta: a Magyarországgal szemben felhozott érvek között szerepel, hogy nem megfelelő a szomszédságpolitikája, és nem szerencsés az sem, hogy konfliktusos a viszonya az [...]
Vona Gábor szerint az Európai Unióhoz való csatlakozásunk, úgy, ahogy van csőd. A Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, parlamenti frakcióvezetője szombaton Ajkán annak a véleményének is hangot adott, hogy „a nyugat számára csak olcsó munkaerő, szeméttelep és piac vagyunk".
Miután a Fidesz elutasította a lehetőségét, hogy a parlamentben akár már hétfőn vagy egy héttel később szó essen a széles rétegeket érintő legégetőbb problémákról, ezért kezdeményezi a vitanapot a párt. “Ezek nem pártpolitikai kérdések, azonnali cselekvésnek van helye”, de fontos meghallgatni az egyes társadalmi csoportok képviselőit is – jelentette ki.
A miniszterelnök szóvivője szerint a Gyurcsány-korszak vissza akar tolakodni, dacára annak, hogy a magyar emberek már világos és egyértelmű döntést hoztak arról, hogy nem kérnek többet a Gyurcsány-korszakból.